A nyelvi norma

Teljes szövegű keresés

A nyelvi norma
Nemcsak a nyelvművelés céljai változnak, hanem szakadatlanul változik maga a nyelv is – csak holt nyelv maradhat változatlan! –, sőt változnak a nyelvnek a normái is. A nyelvi norma az a szabály- és ajánlásrendszer, amely megmondja, mit ajánlatos választanunk a kölcsönös nyelvi érintkezés során, ha azt akarjuk, hogy nyelvhasználatunk megfeleljen a társadalmi és esztétikai igényeknek, üzenetünk pedig hiánytalanul eljusson a címzetthez.
Amint e meghatározásból is következik, nem is egy, hanem több nyelvi normával kell számolnunk, hiszen nyilvánvaló, hogy nyelvjárási környezetben egészen más társadalmi és esztétikai igényeknek kell megfelelni, mint szakmaközi érintkezésben vagy egy üzemi beszéd elmondásakor. Ezenkívül annak is tudatában kell lennünk, hogy más az a központinak számító norma – a nyelvi sztenderd –, amely a nyelvi ideált testesíti meg s így viszonyítási alapul, mintául szolgál, és más az a nyelvi gyakorlat által szentesített norma, amelybe némi jóindulattal sok olyasmi is „belefér” – névelő a személynevek előtt, az élőbeszédben -ba, -be a -ban, -ben helyett is stb. –, ami a sztenderd normája szerint nem ütné meg a mértéket. Napjainkban a nyelvi normák vizsgálata világszerte a nyelvtudomány kedvelt kutatási területe; nálunk is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem