A nyelvi norma
A nyelvi norma
Nemcsak a nyelvművelés céljai változnak, hanem szakadatlanul változik maga a nyelv is – csak holt nyelv maradhat változatlan! –, sőt változnak a nyelvnek a normái is. A nyelvi norma az a szabály- és ajánlásrendszer, amely megmondja, mit ajánlatos választanunk a kölcsönös nyelvi érintkezés során, ha azt akarjuk, hogy nyelvhasználatunk megfeleljen a társadalmi és esztétikai igényeknek, üzenetünk pedig hiánytalanul eljusson a címzetthez.
Amint e meghatározásból is következik, nem is egy, hanem több nyelvi normával kell számolnunk, hiszen nyilvánvaló, hogy nyelvjárási környezetben egészen más társadalmi és esztétikai igényeknek kell megfelelni, mint szakmaközi érintkezésben vagy egy üzemi beszéd elmondásakor. Ezenkívül annak is tudatában kell lennünk, hogy más az a központinak számító norma – a nyelvi sztenderd –, amely a nyelvi ideált testesíti meg s így viszonyítási alapul, mintául szolgál, és más az a nyelvi gyakorlat által szentesített norma, amelybe némi jóindulattal sok olyasmi is „belefér” – névelő a személynevek előtt, az élőbeszédben -ba, -be a -ban, -ben helyett is stb. –, ami a sztenderd normája szerint nem ütné meg a mértéket. Napjainkban a nyelvi normák vizsgálata világszerte a nyelvtudomány kedvelt kutatási területe; nálunk is.
