Költészet: pillanat és örökkévalóság
Költészet: pillanat és örökkévalóság
Csokonai 1773-ban Debrecenben született. Apja borbély-sebész volt, képzett, tehetséges és ambiciózus férfi, akinek korai halála a biztos családi egzisztencia köréből szakította ki az alig tizenhárom éves fiút. Talán ezért is van, hogy a nagy hírű debreceni kollégium falai között töltött másfél évtized (1780–1795) oly meghatározó volt életének alakulása szempontjából. Az iskola fedezte fel és ápolta növendéke rendkívüli tehetségét, aki viszont mintha hálátlan gyermeke lett volna az intézménynek: igen rosszul viselte e közösség fegyelmét és kötelmeit. Ő azonban csak zabolátlan volt, és nem hálátlan. Igen sok jel utal rá: ez volt igazi otthona, az innen való kényszerű távozásban alighanem életének legszomorúbb fordulatát kell látnunk. A kollégiumban érlelődött s szilárdult meg hivatástudata, amely sorsát meghatározta. Ebben a közösségben azonban nemcsak az dőlt el, hogy irodalmár lesz, de itt alakultak ki költői arcának alapvonásai is.
Költői alkatát már az igen korai pályakezdés idején is – de tulajdonképpen mindvégig – kétirányú becsvágy működése jellemzi. Olyan költő formálódik előttünk, aki műveivel szívesen járul hozzá az őt körülvevő közösség szórakozásaihoz és ünnepeihez, de aki a mindenkori olvasókra is számít, s minden erejével azon van, hogy biztosítsa a maga számára költői halhatatlanságot. Költészetének jelentős részét teszik ki alkalmi versei, amelyek a diáktársak vagy mulatócimborák féktelen és csapongó hangulatát visszhangozzák, s bennük éppen úgy ott tombol a senkit és semmit nem tisztelő politikai elfogulatlanság (Békaegérharc, 1792), mint a vaskos erotika iránti vonzalom (Minden szerelmes katona és A Pendelbergai vár formájának és megvételének leírása, 1795). Az ifjú Csokonainak egyáltalán nem volt ellenére a poétai mulattatás, hiszen máskor és később is láthatóan szívesen vállalja az alkalmi költő feladatait s szolgálja a nemesi társaságok szórakozásait vagy szertartásait. Szeretett és tudott szerepelni. Ez a társaságkedvelő, de kiszámíthatatlanul, néha éppen közönsége rovására tréfálkozó poéta azonban – ugyanakkor – rendkívül szorgalmas, a költői öröklétre tudatosan készülő írástudó volt. A kétfajta ihlet és vonzalom egymásra hatva alakítja a Csokonai-oeuvre fő jellegzetességeit – a játékosság és az irónia jelen van a nagy művekben is, miközben az alkalomra készült írásokat ugyancsak a mesterség fogásaiban kivételesen jártas poéta készíti. Ebben találhatjuk meg az életmű Horváth János által emlegetett tarkaságának magyarázatát – itt a lélek halhatatlansága éppen úgy költői téma, mint az árnyékszék, az éteri szerelmi érzés éppen úgy, mint a vénlánycsúfolók vaskosságai. Az egész életmű szempontjából a meghatározó szerepet azonban a halhatatlanságra készülő, folyamatosan tanuló és dolgozó tudós költő játssza. A poeta doctus céltudatosságát leginkább egy nagyszabású élettervnek még ugyancsak az 1795 előtti, az első debreceni időszakban kirajzolódó körvonalai mutatják. Csokonai tevékenységét a költői pályán tett első s tudatos lépéseitől kezdve egy gazdagon strukturált, de az alapvető választásokat illetően határozott irányba mutató program alakítja: ez a kivételesen korán érő poéta szinte a kezdetektől a boldogság énekesének a szerepére készül. Ezt mutatja a kötetterveiben majd mindig kiemelt helyen szereplő s a gőggel határos magabiztosságról tanúskodó ars poetica-ja (A vidám természetű poéta, 1793), költői példaképei és modern irodalmi orientációja (Anakreón, Háfiz, az olasz poézis és drámaírás), erkölcstana (A természeti morál c. Holbach fordítás 1794-ből és Anakreón életrajzának vonatkozó utalásai), metafizikája (Az Álom, 1794 és A Szeretet c. prózai írás, 1794) és társadalombölcselete (Az Estve, 1794). Az a boldogság, amely e költői világkép centruma, jól meghatározható: markánsan e világi jellegű (1794 körül Csokonai metafizikai tudása a kor materializmusa és panteizmusa közötti térben helyezhető el), feltételezi minden ember, sőt, az egész társadalom boldogságát (ekkortájt társadalombölcseletét elsősorban Rousseau hatása alakítja), személyes vonatkozásban pedig, ha nem is kizárólag, de elsősorban a szerelem által nyújtott örömöket jelenti.
Csokonai képe a Heckenast Gusztáv által 1864-ben kiadott, Toldy Ferencz válogatta kötetből (acélmetszet)
