Műfordítás vagy eredeti alkotás?
Műfordítás vagy eredeti alkotás?
E korban a magyar nyelven születő művek nagy többsége még fordítás volt, ám olyan fordítás, melyet a fordítók saját alkotásként, az eredeti (klasszicista elvű) utánzásaként fogtak fel, s nem is mindig törekedtek eredeti művek létrehozására; az eredetiség igénye csak a korszak legvégén fogalmazódott meg, nyíltan leszámolva a fordítás-koncepcióval: ez volt Kölcsey szembefordulása Kazinczyval a 10-es évek végén. Az irodalmi művek legtöbbjét a magyar irodalmi nyelv kiművelésének, az irodalmi stílus létrehozásának igényével írták (evégett használták a külföldi, magas esztétikai becsű művek példáit mint fordítandó, követendő mintákat), s az irodalmat nemegyszer nem annyira esztétikai, mint inkább nyelvi cél elérésére alkalmazták. Emiatt törhetett ki az 1810-es években a már régen, évtizedek óta lappangó nagy vita, harc a nyelv újítása körül: míg az egyik nagy irodalmi tábor merészebben, „modernebbül” óhajtotta kezelni az irodalmat s a nyelvet, s a nyelv változtatásaiban az író (fordító) részére igen nagy szabadságot biztosított volna (ők voltak a „neológusok”: Kazinczy, Kölcsey, Szemere Pál stb.), addig a másik nagy írócsoport, az „ortológusok” inkább a nyelv már rögzült törvényszerűségeit, újításnélküli szabatos használatát szorgalmazta volna (ebbe a csoportba tartozott többek között Kisfaludy Sándor és Verseghy Ferenc). A vita magas színvonalon, ám igen élesen és kíméletlen hangnemben zajlott, szépirodalmi és kritikai síkon egyaránt (Kazinczy: Tövisek és virágok – epigrammagyűjtemény; Mondolat – Felelet a Mondolatra: pamflet és ellenpamflet, 1810-es évek), s mivel a nyelv és az irodalom majd minden jelentős kérdését érintette, a következő, nagy, már tisztán esztétikai jellegű irodalmi kibontakozás alapjaként is felfogható.
Bessenyei György: Magyarság
Részlet 1778
Valljuk meg, hogy nagyon megszűkültünk a magyarságba, melynek ugyan bőségébe soha nem voltunk. Csudálkozom nagy nemzetünkön, hogy ő, ki különben minden tulajdonainak fenntartásába oly nemes, nagy és állhatatos indulattal viseltetik, a maga anyanyelvét felejteni láttatik; olyan világba pedig, melybe minden haza önnön nyelvét emeli, azon tanul, azon perel, kereskedik, társalkodik és gazdálkodik...
Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem...
Részlet 1778
Valljuk meg, hogy nagyon megszűkültünk a magyarságba, melynek ugyan bőségébe soha nem voltunk. Csudálkozom nagy nemzetünkön, hogy ő, ki különben minden tulajdonainak fenntartásába oly nemes, nagy és állhatatos indulattal viseltetik, a maga anyanyelvét felejteni láttatik; olyan világba pedig, melybe minden haza önnön nyelvét emeli, azon tanul, azon perel, kereskedik, társalkodik és gazdálkodik...
Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem...
A Tövisek és virágok c. epigrammagyűjteményhez Kazinczy Ferenc Magyarázatokat is csatolt, ahol a szövegekben előforduló idegen szavakat értelmezte, néhány esetben pedig a megértést segítő megjegyzéseket tett
