Az ötvenes évek nagy regényírói periódusa
Az ötvenes évek nagy regényírói periódusa
Kemény az ötvenes évek folyamán egymás után írta igen jelentős regényeit, melyekkel egyszerre, egy aktussal akarta valamilyen módon „tartalmilag” is megválaszolni az akkori magyar társadalmat foglalkoztató legáltalánosabb erkölcsi kérdéseket (pl. talán a legfontosabbat: a polgárosodás nehézségeit), valamint „formailag” bemutatni a kérdésfelvetéseknek már eleve problematikus és több oldalról is megvizsgálható voltát. Éles, sokszor kiábrándult és pesszimisztikus világlátására valló tragikus mondanivalója ezért folyamatos formai kísérletezéssel párosult.
Más regényíró-társaitól eltérő módon nem dolgozott ki csak rá jellemző regényírói módszert, hanem hol ilyen, hol olyan regényt írt. Így pl. a Férj és nő (1852) c. regényében nagy és tanulságos példázatot nyújt a nemesi és polgári osztály szembenállásáról; a Ködképek a kedély láthatárán (1853) c. egyszerre több párhuzamos cselekményszálon futtatott, szándékosan nem egyértelmű jelenetekben bővelkedő regényben, a romantikus irónia folyamatos érzékeltetésével, valamint a többféle elbeszélésmód és a töredékesség által érzékeltetett korlátozott valóságérzékelés tematizálásával operál. Elbeszélő technikájának legnagyobb értéke épp abban rejlik, hogy állandóan új és új szempontok fényében tudja választott jeleneteit vagy témáit felmutatni.
