A romantikus regénytípus bomlása
A romantikus regénytípus bomlása
A nagy, kalandos, általában történeti témát vagy problémát boncolgató regények a kiegyezés környékén vagy után sokat vesztettek ideologikus súlyukból és népszerűségükből, s a következő nemzedékek általában már más próza- vagy epikai ideált tűztek maguk elé. Egyrészt a korszakban szaporodott el (természetesen nem függetlenül az újságirodalom rohamos fejlődésétől) a rövid prózai elbeszélés, a novella, a tárca műfaja, mely elsősorban tömörségével, pillanatnyiságával, életkép-jellegével hatott, s mindebből következően: mindennapiságával, a közvetlenül környező életet imitáló „realisztikus” irányával érvényesült; másrészt előretörtek olyan regényírói irányok is, melyek már nem a nagy nemzeti kérdéseket megvilágító kaland- vagy képsort óhajtottak felmutatni, hanem vagy a társadalmi ellentéteket kiélező, sokszor egyértelműen leleplező szándékú szinkron tablókat festettek fel – ilyen volt pl. Tolnai Lajos (1837–1902), aki a korabeli hatalmi viszonyokat akarta realista szatíráinak élével kikezdeni Az urak (1872), A sötét világ (1894) c. műveiben – vagy pedig elsősorban belső lélektani ábrázolásra törekedvén, a korban modernnek számító értelmiségi réteg beilleszkedési és életstratégiai-filozófiai problémáit írták körül, nemegyszer alkalmazván az elbeszélő ironikus kívülállásának szerep- és stílusújító lehetőségeit is – ilyen volt a kiegyezés utáni értelmiségnek Arany László mellett talán legérdekesebb figurája, Asbóth János (1845–1911), aki az Álmok álmodója c. énregényében (1878) ritka mély filozofikus életmodellt vázolt fel, vagy pl. Toldy István (1844–1879), aki Anatole című regényében (1872) cselekedte ugyanezt. Utánuk, a századforduló felé közeledve, a novella- és regényirodalom már számtalan, egymástól nagyon különböző ágon bontakozott tovább.
Eötvös József regényének címlapja. Eötvös költő is volt, állambölcseleti kérdésékkel is foglalkozott, s kétszer volt kultuszminiszter
Dugonics András: Előbeszéd az Etelkához
Részlet 1786
Honnyaim!
E’ könyvemet Magyarúl írtam: mert ezzel csupán a Magyar Szíveket legeltetni akartam. Nem-is hangzott vólna idegen Nyelvben olly édesdeden, és olly hathatóssan ETELKA, egy igen ritka; de a’ meg-szemlélésre, és a’ követésre nagy-érdemes Kis-asszony.
Ki-hoztam e’ Szűzet a’ Feledékenségnek Tartománnyából, a’ régi sötétségből: hogy a’ mostani Világ lássa; csudállya; kövesse. Ennek szeretete tisztességes: ugyanazért állhatatos, kellemes, és dücsőséges. Szíve, a’ Késértetek között, nagy-is, erős-is, győző-is. A’ veszedelmekben, szerencsétlenségekben bátor; árnyékától nem fél; magát el-nem-hadgya. Ennek a’ Magyar Szűznek ékes példáinn örvendeni fognak ama’ szép-fiatal-pirost orcájokon-viselő drága Kis-asszonyaink; szégyenleni fogják magokat (el-is-búhatnak előtte) ama’ sáppadt Nyősténnyeink.
Részlet 1786
Honnyaim!
E’ könyvemet Magyarúl írtam: mert ezzel csupán a Magyar Szíveket legeltetni akartam. Nem-is hangzott vólna idegen Nyelvben olly édesdeden, és olly hathatóssan ETELKA, egy igen ritka; de a’ meg-szemlélésre, és a’ követésre nagy-érdemes Kis-asszony.
Ki-hoztam e’ Szűzet a’ Feledékenségnek Tartománnyából, a’ régi sötétségből: hogy a’ mostani Világ lássa; csudállya; kövesse. Ennek szeretete tisztességes: ugyanazért állhatatos, kellemes, és dücsőséges. Szíve, a’ Késértetek között, nagy-is, erős-is, győző-is. A’ veszedelmekben, szerencsétlenségekben bátor; árnyékától nem fél; magát el-nem-hadgya. Ennek a’ Magyar Szűznek ékes példáinn örvendeni fognak ama’ szép-fiatal-pirost orcájokon-viselő drága Kis-asszonyaink; szégyenleni fogják magokat (el-is-búhatnak előtte) ama’ sáppadt Nyősténnyeink.
Fáy András író, az első magyar takarékpénztár-egyesület egyik alapítója, a „haza mindenese”
