Polgári áramlatok
Polgári áramlatok
Az 1945 és 1948 közötti esztendők a koalíciós kormányzás évei voltak. A koalíciós kormányzást ugyanakkor megoldhatatlan konfliktusok terhelték, minthogy az ország legerősebb pártjának: az 1945-ben abszolút többséget szerzett kisgazdapártnak, amely a polgári társadalmat kívánta kiépíteni, meg kellett osztania a hatalmat a baloldali pártokkal, közöttük a Rákosi Mátyás és csoportja által vezetett kommunistákkal, amely kezében tartotta a fegyveres erőket, és a szovjet megszálló hatóságok agresszív támogatásával a polgári erők felszámolására és az egyeduralom megszerzésére törekedett.
Az irodalmi életben kevésbé érvényesültek a politikai konfliktusok, mindazonáltal már a koalíciós korszakban tapasztalni lehetett a polgári irodalom s a hagyomány fokozatos kiszorítását és a kommunista párttal rokonszenvező csoportok térnyerését. Mindez időnként éles irodalmi vitákra és küzdelmekre vezetett.
A huszadik század magyar irodalmának irányzatai közül ekkor még igen erős volt az az írói csoportosulás, amely a Nyugat c. folyóirathoz volt köthető. A modern magyar irodalom első nagy nemzedékéből még élt és dolgozott Füst Milán és Tersánszky Józsi Jenő, a második nemzedéket is olyan írók képviselték, mint Szabó Lőrinc, Fodor József, Berda József, Márai Sándor, Cs. Szabó László és Remenyik Zsigmond, s időközben kibontakozott a harmadik nemzedék lírája és elbeszélő irodalma is: az előbbinek Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Vas István, Hajnal Anna, Takáts Gyula, Kálnoky László és Csorba Győző, az utóbbinak Kolozsvári Grandpierre Emil, Sőtér István és Ottlik Géza voltak a neves alkotó egyéniségei. Ezek az írók a Nyugat klasszicizmusán nevelkedtek, ugyanakkor hatottak rájuk a huszas harmincas évek modern „izmusai” is: az európai polgári kultúra értékeit védelmezték, és értelmes rendet próbáltak teremteni abban a szellemi és erkölcsi káoszban, amelyet a háború, majd a történelmi korforduló okozott. Kezdetben fel szerették volna újítani a Nyugatot, de minthogy ez a törekvésük nem járt sikerrel, az 1945 tavaszán még Debrecenben létrehozott (Juhász Géza, Kéry László, majd Kolozsvári Grandpierre Emil által szerkesztett) Magyarok c. folyóirat körül gyülekeztek.
A Nyugat fiataljai és neveltjei hozták létre az 1946 és 1948 között működő (külön fejezetben bemutatott) Újhold c. folyóiratot. A csoportosulás – Nemes Nagy Ágnestől Pilinszky Jánosig, Mándy Ivántól Mészöly Miklósig – azokat tömörítette, akik a polgári humanizmus nagy hagyományai nyomán keresték a történelmi válság megoldásának lehetőségét. Nem zárkóztak el a politikai állásfoglalástól, elsősorban mégis a kulturális és erkölcsi értékek védelmében fedezték fel azt az erőt, amely hatékonyan küzdhet meg a diktatórikus rendszerek és a háború rombolásaival. Ebben a törekvésükben az európai humanizmus nagy magyar képviselőjét: Babits Mihályt választották mesterüknek. Művészeti eszményeik is a klasszicizmussal voltak összhangban: a tárgyias ábrázolás mögöttes terében adtak hangot bölcseleti felismeréseiknek és morális meggyőződésüknek.
A polgári humanizmus eszményeit tartották fenn a vallásos irányzatok, így a katolikus szellemi reformmozgalom, amely maga is szoros összeköttetésben állott a Nyugat táborával. Ennek a katolikus irodalomnak a Sík Sándor, majd Rónay György által szerkesztett Vigília volt a műhelye.
