Lenyűgöző misztériumjátékok
Lenyűgöző misztériumjátékok
A középkori dráma legnagyobb teljesítménye a városok piacterein bemutatott, sok jelenetből álló, akár napokig is eltartó látványosság, a misztériumciklus volt. A céhek által finanszírozott és általuk is betanult bibliai jeleneteket mozgó kocsiszínpadon adták elő, melyek felvonulása a manapság Debrecenben tartott virágkarnevál gördülő élőképeire emlékeztetett. Anglia és Németország gazdag városaiban hatalmas látványosság közepette igen bonyolult szövegű drámákat adtak elő, ezeknél talán csak az olaszországi vallásos játékok, a sacre rappresentazioni lehettek lenyűgözőbbek. Magyarországról nem maradt fenn passió- vagy misztériumjáték szövege, de ha maradt is volna, az valószínűleg németül lenne, hiszen gazdag városaink polgársága túlnyomórészt szász volt. Erre utal az a Bártfa városából fennmaradt színlap, mely egy misztériumjáték szereposztását tartalmazza. Az ötvennégy szereplőt felsoroló színlapból ítélve egy legalább tizenöt jelenetes feltámadási misztériumciklusról lehetett szó, mely magába foglalta Krisztus pokolraszállását is. A bártfai színlap a 15. század közepéről való, létezik azonban egy 16. századi utalás, mely magyar nyelvű passiójáték létezését sejteti. 1515-ben Csanádi Albert, egy pálos szerzetes azt állítja, hogy megírta „az Úr szenvedésének teljes rendjét, ritmikus stílusban, vulgáris nyelven”.
A misztériumjátékok sajátságos csoportját alkották a mirákulumok, melyek a szentek életével, többnyire valamely mártíriummal foglalkoztak. Ezért ezek is egyfajta passiónak tekinthetők, melyek csúcspontja a felemelő mártírhalál volt. A 16. század elejéről fennmaradt e műfajnak egy becses nyelvű emléke, mely egyben első irodalmilag értékes és teljes drámánk, a Három körösztyén leány. A darab eredetijét Hrotswitha, egy tizedik századi szerzetesnő írta, melyet 1494-ben fedezett fel újra a német humanista, Konrad Celtis. Ez utóbbinak magyar kapcsolatai jól ismertek, hazai humanistákat is tömörítő Dunai Tudós Társaságának tagjai közül kerülhetett ki a fordító, ki azonban alapos átdolgozást is végzett. A darab eredetileg Diocletianus császár korában játszódik, s három, hitéhez a halálban is hű őskeresztény mártírlány történetét mondja el. A magyar változat helyszíne a török császár palotája, a keresztény leányok vértanúsága pedig nem azért következik be, mert nem akarják imádni a pogány isteneket, hanem azért, mert nem hajlandók arra, hogy a szultán ágyasai legyenek. A darab tehát az eredeti problematikát – a kereszténység korai küzdelmeit az antik pogányság ellenében – a késő-középkorban akuttá váló keresztény-török ellentéthez aktualizálja.
A középkori műfajok területén maradva még, a moralitásjátékok helyzetét kell számba vennünk. A moralitások tekinthetők a legsokoldalúbb középkori drámai formának, ezekben nem a konkrét bibliai, vagy hagiográfiai történet került színpadra, hanem az emberi személyes élet végső kérdései, mint a halál, a bűn és megbánás, valamint a megváltás problematikája. A moralitások beszédmódja igen sajátságos volt: Prudentius Psychomachiája hagyományait folytatva, következetesen felépített allegóriákon keresztül absztrakt eszméket és tulajdonságokat személyesítettek meg a stilizált színpadon, e megszemélyesítések természetét a beszélő nevek is hangsúlyozták: Tudás, Halál, Gyónás, Komaság, Öt érzék, Jótett, stb. E „szereplők” a híres holland-angol moralitás, az Akárki jeleneteiben találhatók, s e darabtípus jelentősége azért igen nagy, mert az emberi tulajdonságok megszemélyesítéseitől már nem hosszú út vezetett a lélek árnyalt bemutatásához, a Shakespeare műveiben tökélyre vitt – bár ott még középkorias gyökereit sem elvesztő – pszichológiai ábrázoláshoz.
