Az Egyetemi könyvtár
Az Egyetemi könyvtár
Az Egyetemi könyvtár újkori története 1773-ban, a jezsuita rend feloszlatásakor kezdődött, ekkor lett ugyanis állami intézmény. 1777-ben az egyetemmel együtt Budára, a Várpalotába költözött, majd 1784-ben a pesti ferences rendház épületében nyert elhelyezést, hogy közelebb legyen az olvasókhoz.
Budapest: Egyetemi Könyvtár
Az 1806-ban kiadott második Ratio Educationis (Oktatási-Nevelési Rendszer) könyvtárakról szóló fejezetének élén szerepelt, mint kötelespéldányjelleggel rendelkező intézmény. Ez az utasítás egyébként igényelte a minőségi könyvtárfejlesztést, s követelményeket fogalmazott meg a könyvtárosok szaktudásával, tudományos munkásságával és közéleti magatartásával szemben. A könyvtár helybenolvasásra mindenkinek rendelkezésére állt, a kölcsönzést azonban végzettséghez kötötték. Nehézséget okozott a cenzúra, mely a felvilágosodás irodalmát és a kalandregények beszerzését gátolta; a tiltott könyvek listáján például Kant és Fichte szerepelt.
A reformkorban, Fejér György (1776-1851) igazgatása alatt nem volt jó a kapcsolat az egyetem vezetősége és annak központi könyvtára között. Egyik oldalról ugyanis megkérdőjelezték a szakmai hozzáértést, másik oldalról viszont kevesellték az anyagi támogatást. A könyvtár és az egyetem vitája az 1840-es évek közepéig tartott, amikor 1843-ban Toldy Ferenc kritikust és irodalomtörténészt nevezték ki igazgatónak. Ő ekkor már maga mögött tudta orvostudori múltját s az Akadémia könyvtárában viselt tisztségét is, gazdag elméleti és gyakorlati tapasztalatai voltak. Mivel a politikai életben nem vett részt, minden energiáját a művelődés szolgálatába állíthatta. A tapasztalati megismerés híve volt, azaz a források feltárásának alapvető fontosságát hirdette. Azt vallotta, hogy bármely könyvtár lelke a tudós könyvtáros. Vezetése alatt az Egyetemi könyvtárat fokozatosan növekvő állomány, jól átgondolt beszerzések jellemezték. Javult a belső könyvtári munka is: rendszeres katalogizálást végeztek, új szervezeti szabályzatokat hoztak létre. Mivel a könyvtári szolgáltatásokon az igényfelméréseknek megfelelően változtattak, megnőtt a könyvtár használóinak száma. A külföldi cserekapcsolatokkal kibővített fejlődés 1849 után is folytatódott. A szép eredmények ellenére a könyvtárban kisszámú és rosszul fizetett személyzet dolgozott, akik egészségtelen termekben megbízható és szorgalmas munkát végeztek. Ráadásul a ferences renddel is harcot kellett folytatni az épület birtokolásáért, míg végül kompromisszumos megoldás született: megosztoztak a telken, s az egyik részen azonnal megkezdődtek a könyvtár új épületének munkálatai.
Toldy Ferenc, 1876-ban nem érhette meg az új épületbe való átköltözést. Ekkor az állományt teljesen újrarendezték és ismét feldolgozták. Mivel a gyarapításra szánt összeg s a raktári hely is egyhamar kevésnek bizonyult, a gyűjtőkört szűkítették; ezután döntően történelmi, nyelvészeti, irodalomtörténeti és filozófiai műveket vásároltak. A könyvtár 1877-ben a török szultán igen jelentős adományával gazdagodott, a kapott kódexek között jó néhány korvina is volt. A szépen bővülő állomány látogatottsága folyamatosan nőtt s a szolgáltatásokat kiegészítették a külföldi könyvtárakból való kölcsönzéssel is.
Az 1920-as évek végére teljesen megteltek a rendelkezésre álló raktárak, ezért nagymértékű átalakítást hajtottak végre s berendeztek egy kutatótermet is. Mivel az infláció s a támogatás szűkössége miatt a gyarapításra fordítható summából a legszükségesebb folyóiratokat és könyveket sem lehetett megvásárolni, az egyetemi tanács a könyvtár kérésére a hallgatók által fizetett könyvtári illetéket több mint ötszörösére emelte. Emellett főgyűjtőkörnek csupán a történelmet és a filozófiát hagyták meg. A liberális beszerzés azonban e két területen némileg ellensúlyozta más szakterületek hiányosságait. Jól funkcionált a hosszú évek alatt összegyűjtött, célszerűen használható, tájékoztató állományrész.
