Pályakezdése
Pályakezdése
„Sok zavart álommal, kevés műveltséggel, még kevesebb életismerettel” érkezett Budapestre, emlékezett vissza később. Bár valamikor „a nagy nemzeti költők”, fordították figyelmét az irodalomra, ekkorra azonban már más volt az eszménye. A kortárs „hazafias” vagy „népies” költőket „megvetette”, „üres szónoklat”-nak, „útszéli érzelgés”-nek tartotta az egész korszakbeli költészetet. Megváltozott világirodalmi érdeklődése is. Heine és általában a 19. századi német költők helyett a francia és az angol költészet vonzotta ekkor. 1901 és 1903 között írott versein, például a korai alkotások közül a Tájképek ciklus helyzetdal-darabjain, mindez még alig hagyott nyomot. A deklaratíve is megfogalmazott és a világirodalmi példákban megjelent verseszmény ellenére ekkor még nem „színek”-ből és „villongások”-ból, nem „fények”-ből és „zenék”-ből állt az alkotása. Műfajválasztása, nyelvszemlélete, a művek strukturálása, a lírai én pozíciója sokkal inkább az elutasított kortárs költőkhöz kapcsolta Babitsot.
1903 legvégén, 1904-ben új korszak kezdődött a költészetében. Locke, Hume, Spinoza, Schopenhauer, Nietzsche, a pszichológus James, majd Bergson tanulmányozásával párhuzamosan 1903-ban A lírikus epilógja, 1904-ben a Spinoza, az In Horatium, 1905-ben és 1906-ban az Anyám nevére, a Strófák a wartburgi dalnokversenyből és más alkotások jelzik, megváltozott a személyiségről vallott felfogása, s egyre inkább a szövegformálásban, egy 1904 májusában kelt levelének szavai szerint: „a nyelv és a verselés újszerűségé”-ben, „hajlékonyságá”-ban, „színességé”-ben, tehát az új diskurzusban jelöli meg a költészet meghatározó vonását.
1906 februárjára pedig már össze is állít a legjobbnak érzett verseiből egy kvázi-kötetet, melyet el is küld Kosztolányinak, ekkortájt legfontosabb barátjának. Kosztolányi 1906. március 25-én, azaz másfél hónappal Ady Új versek c. kötetének megjelenése után, lelkes hangon köszönti Babitsot. „... ön maga egy új irány... – írja – ... Önnek a kezében nem csak kőműveseszköz a nyelvünk, de maga is alkotás.”
Babits azonban, aki ekkor már gimnáziumi tanár (előbb Baján, azután Szegeden, 1908 szeptemberétől pedig Fogarason), barátai kérésére sem hajlandó verseit közölni. Tudatosan robbantani akar a magyar költészetben, egyetlen, mindenképpen modern verseskötettel kíván a közönség elé lépni, pontosan úgy, amint korábban Komjáthy Jenő szerette volna. Ady verseskönyvének zajos sikere azonban elbizonytalanította. Ő a költészetet nemcsak újfajta, intellektualizált beszédnek gondolta, de mellőzni akarta a vallomásos formát, a mások által már kipróbált versmodelleket, például a szimbolista vagy az impresszionista líraszerkezeteket. 1906-tól számítva éppen ezért még legalább két évig nem ad ki a kezéből gyakorlatilag semmit. Kosztolányinak változatlanul küldözgeti műveit, szegedi tanárként verseit (köztük a Fekete országot, a Messze messze címűt) megmutatja az itt lakó Juhász Gyulának. Nyilvános szereplésre azonban csak 1908 őszére vállalkozik A Holnap antológiában. Az antológia, majd a Nyugat folyóiratban való gyors és látványos megjelenés-sorozat, a Nyugat vezérkarának segítségével 1909-ben és 1911-ben közreadott két kötet, a Levelek Írisz koszorújából és a Herceg, hátha megjön a tél is – országos ismertséget biztosítanak neki.
Ebben a két kötetben Babits a verset elszakította a napi aktualitásoktól és a megélt élménytől. A tudat mélyén, az „erkölcsi emlékezet”-ben meglévő emlékeket hívta elő (fogalmazta meg teoretikusan is), ezek az emlékek azután lírai tárggyá váltak, képzettársítással kiegészültek, feldúsultak más szövegekre, helyzetekre, történésekre való rájátszással és allúzióval. Az alkotás e folyamat eredményeként mívesen megformált és „objektív” lett (San Giorgo Maggiore, Zrínyi Velencében), az életnek a lélekben hagyott, átalakult, filozófiai élményekkel gazdagodott lenyomatává vált (A lírikus epilógja, Anyám nevére, Fekete ország). Ennek a folyamatnak lett az eredménye az (Adyétól különböző) babitsi líraforma, melyet – hasznosítva-pontosítva T. S. Eliot részben önminősítő fogalmazását – Rába György tudatlírának nevezett.
Rippl-Rónai József pasztellképe 1923-ból Babits Mihályról
Juhász Gyula 25 éves írói jubileumán, 1923-ban, barátai köszöntötték a költőt Szegeden. Középen az ünnepelt áll, mellette Babits Mihály tőle balra a második Kosztolányi Dezső, a harmadik Szabó Lőrinc, Babitstól jobbra József Attila látható, kalappal és kabáttal a kezében Móra Ferenc áll
