A Miskolci Vadaspark

Teljes szövegű keresés

A Miskolci Vadaspark
Miskolc város és vonzáskörzete szinte egész lakosságát érintette az a társadalmi munka, mely szükséges volt ahhoz, hogy 1983-ban megnyithassa kapuit az intézmény. Erre a részvételre azóta is szívesen emlékeznek a környék lakói.
A kezdeti lelkesedés után az üzemeltetési tisztázatlanságok miatt hosszú pangási időszak állt be a vadaspark életében. Ez idő alatt a rendelkezésre álló költségek csak a szintentartáshoz voltak elegendők, nem volt lehetőség semminemű továbblépésre. A 90-es évek új távlatokat nyitottak.
Ez lehetővé tette, hogy az eredeti koncepciót (Kárpát-medence állatfajainak bemutatása) kibővítve, célul tűzhessék ki egy modern, európai szemléletű állatkert kialakítását. Területi adottságaik (a jelenlegi bekerített 20 ha-os erdős rész mellett a további bővítési lehetőségek szinte korlátlanok) kiválóan alkalmasak ennek megvalósítására. Az említett elképzelések megvalósításának segítésére jött létre a Miskolc Városi Vadasparkért Alapítvány.
Az elmúlt időszakban jelentősen bővítették állatállományukat. Kihelyezések és cserék révén, valamint a vadaspark 10 éves jubileumára ajándékként kerültek ide az új fajok (bennettkenguru, kulán, magyar szürkemarha, rackajuhok, mosómedve). Ez év őszén érkezik hozzájuk egy emupár, s a közeljövőben két komolyabb beruházásba is kezdenek (bengáliai tigris mesterséges kifutója, egy majomház), ha ezek anyagi feltételeit sikerül előteremteni.
A sok új élmény és látnivaló úgy válik igazán hasznossá, ha a frissen megszerzett ismeretek feldolgozását segítik. A korszerű oktatási formák megkövetelik egy minden korosztály számára kielégítő zootanterem létesítését és felszerelését. Ezt is mielőbb szeretnék megvalósítani. Megtették az első lépéseket a humán rehabilitáció támogatására is. Elsőként az Autista Gyermekekért Alapítvánnyal létrejött kapcsolat alapján lovagoltatási programot indítanak be, mely hozzájárulhat e betegségben szenvedők beilleszkedési és egyéb zavarai csökkentéséhez. Tervük a skizofrén és mélydepressziós állapotú felnőtt emberek, vadon élő állatokon keresztül történő, a társadalom számára teljesebb értékűbbé válásának elősegítése a megyei kórházzal közösen.

Bennett-kenguru (Miskolci Állatkert)
P. M.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem