A Hortobágy
A Hortobágy
Egészen külön fejezetet érdemelne a Hortobágy, mely sajátos és egyedülálló terület egész Európában. A Tisza szabályozása előtt hatalmas mocsarak birodalma volt, mai képe a múlt század nagy vízrendezési munkálatai nyomán, amikor a szőke folyót is gúzsba kötötték, kezdett kialakulni. Ma a nemzeti park területén lévő hatalmas legelők sajátos hangulata és állatvilága szakemberek és érdeklődő turisták seregét vonzza minden évben a Hortobágyra. A nagy legelőkhöz szorosan hozzátartozik a legelésző birkanyáj, a híres szürkemarhagulya, és ahol ez utóbbiak járnak, a közelben alakulnak ki a székicsérek telepei. A Hortobágyon van a déli elterjedésű szikipacsirta egyetlen állandó hazai fészkelőhelye, Hajdúbagos határában találjuk az Európában egyedülálló földikutya-rezervátumot, és a hortobágyi pusztákra érkeznek minden ősszel a magas északon fészkelő, de több mint két hónapig mindig a magyar pusztán vendégeskedő havasi lilék kis csapatai.
Ha valaki megáll a Hortobágyon átvezető 33-as út mentén, évszaktól, napszaktól függően rengeteg látnivalóban gyönyörködhet. A rekkenő nyári hőségben a csalóka délibáb reszkető tavakat, falvakat varázsol a látóhatárra, ahol valójában csak a beláthatatlanul nagy legelő húzódik. Az út menti villanyvezetéken kék vércsék üldögélnek, néha kicsit távolabb, egy helyben lebegve lesik a fű között bujkáló sáskákat. Ősszel krúgató darvak csapata húz át felettünk, lilikhangokat sodor a szél, és a magasban köröző parlagi sasok a még kint felejtkezett ürgére lesnek. Télen egyetlen fehér hótakaró a puszta, ahol a tundrák felől érkezett gatyásölyv keresi lemmingeket helyettesítő pocond zsákmányát, és gyors röptű kis sólyom riogatja a Hortobágyon vendégeskedő sárgacsőrű kenderikék csapatait. Aztán amikor a dél felől érkező meleg szelek a rövid fű között bujkáló apró erecskékké szelídítik a hómezőt, amikor újra felcsendül a bíbicek jajongó kiáltása, énekelni kezdenek a mezei pacsirták, és szinte napok alatt zödlellnek ki újra a legelők, megint más, új és talán a legszebb, legigazibb arcát mutatja felénk a nagy magyar puszta, a Hortobágy.
Amit ebben a könyvben a nyílt területeken élő állatokról elmondhatuunk, az legfeljebb szegényes töredéke annak, amit bárki láthat, tapasztalhat, ha lelépve a vonatról, kiszállva az autóból elindul az első eléje kerülő földúton. Rétek, legelők, szántóföldek, apró erdőfoltok és bokrosok minden város, minden falu határában akadnak, könnyű elérni őket. Könyvünk célja pedig éppen az, hogy tájékoztassunk a körülöttünk élő állatokról, de egyben ösztönözzünk arra is, hogy mindenki maga próbálja meglesni, megfigyelni, megismerni őket. A nyílt területek messzire viszik a kíváncsi emberi tekintetet, könnyebb észrevenni a magasban repülő ragadozót, a rétek felett hintázó tarka lepkét vagy a lyukból kíváncsian kitekintő ürgét, mint az erdő vagy a nádas sűrűjében bujkáló állatokat. Használjuk ki a lehetőséget!
A Hortobágyi Nemzeti Parkban a vadon élő állatok védelme mellett nagy gondot fordítanak az ősi magyar háziállatfajták megőrzésére is.
S. E.
