A mindennapi kenyér…
A mindennapi kenyér…
A fészkelő- és tanyahelyeken kívül a másik körülmény, ami a különböző állatokat az urbanizált környezetbe csábítja, az a táplálék. A sarlósfecskék csak fészkelnek a városokban, de a magas légtérben vadásznak, a feketerigó viszont napi táplálékát is a tereken, kertekben, udvarokon vagy a parkokban keresi. Olyannyira alkalmazkodott a városi környezethez, hogy például Budapesten összehasonlíthatatlanul nagyobb egyedsűrűségben fordul elő, mint az erdei élőhelyeken, korábban kezd költeni, esetenként háromszor is nevelhet fiókákat évente, és az urbanizálódó állomány fokozatosan állandóvá vált. Ősszel nem vonulnak el dél felé, hanem a városban, a kertekben és parkokban telelnek át, ahol részben a tudatos etetés, a különböző ehető hulladékok, valamint a parkokban ültetett bogyótermő fák és bokrok termései a nagy havazások és kemény hidegek esetén is elegendő, sőt bőséges táplálékot biztosítanak számukra.
A városok és falvak általában nem szívesen látott, de „lerázhatatlan” lakói a vándorpatkány és a házi egér. Előbb a hajók közvetítésével, tehát akaratlan emberi segítséggel az egész világon elterjedt, óriási károkat okoz az élelmiszerraktárakban, súlyos betegségek hordozója és a bolhák révén közvetítője is lehet, gondoljunk csak a század eleji nagy kelet-ázsiai pestisjárványokra. Világszerte milliárdokat áldoznak arra, hogy visszaszorítsák, hogy kártételeit megelőzzék, de egyelőre kevés sikerrel. A patkányok a nagyvárosok kanalizációs rendszerében kitűnő és hozzáférhetetlen búvóhelyet találtak, az ember által akaratlanul nyújtott bőséges táplálék is segíti őket, hogy akadálytalanul szaporodhassanak, így a harc ellenük még napjainkban is ugyancsak kétesélyes.
A házi egér igazi „háziállattá” vált. Generációk élhetik az életüket egyetlen padláson, ahol az ember, természetesen ismét csak önkéntelenül, kényelmes lakást és bőséges, változatos élelmet kínál számukra. A széltől, esőtől és minden egyéb időjárási viszontagságtól védett épületek, az egyenletesen meleg hőmérséklet a városi, de részben a falusi populációk számára is kiiktatta a telet, így a házi egerek az urbanizált környezet legalább egy részén akár az év minden hónapjában szaporodhatnak.
Táplálékot és lakást kínálunk számos rovar számára is. A franciadarázs rendszeresen a tetőcserepek belső, védett feln építi apró lépeit, a mindig száraz, esőbiztos helyen lévő fészekhez valamelyik tetőnyíláson át járnak be. A kiskertekben, de akár belvárosi erkélyek virágládáiban esténként illatozó petúniák messziről odacsalják a szürkület után repülő szendereket, a falusi udvarok trágyadombjai pedig a konyhában és a lakásban kellemetlenkedő házilegyek millióinak bölcsőjéül szolgálnak. A nagyvárosokban reménytelen küzdelmet folytatnak a csótányok ellen, és a lakások konyháiban, mellékhelyiségeiben sok helyen előfordulnak a gyakran „apró bogárnak” nézett ezüstös ősrovarok vagy ezüstös pikkelykék hulladék után kutató példányai is.
Ha megpróbáljuk az urbanizált környezetet, a várost, a falut, vagy annak valamely apró részét, az épületek padlásterét, a pincéket, a föld alatt vezető csatornákat vagy az öreg gyümölcsfákkal, a nyíló virágokkal teli kiskertet az állatok szemszögéből vizsgálni, ezer és egy olyan előnyt fedezhetünk fel, amiért egy-egy állatfajnak vagy legalább néhány egyednek „megéri”, hogy a városba vagy a faluba költözzön.
Az urbanizált környezet belső képe állandóan változik. Lakóépületek, toronyházak, gyárak épülnek, a hajdan virágzó tanyák helyén pedig gyakran csak néhány fa és a vályogtéglák halmaza áll. Az állatok, egyik gyorsabban, a másik lassabban, igyekeznek követni és lehetőség szerint minél jobban ki is használni ezeket a változásokat. Könyvünkben minden állatcsoportnál bőségesen említünk példákat, de még számtalan lehetőséget hagytunk nyitva a gondolkodó minden kíváncsi érdeklődéssel vizsgáló amatőr természetbúvár számára.
