A halastavak
A halastavak
Nagyjából hasonló a helyzet a Velencei-tónál vagy a Fertőnél, sőt a nagy halastavaknál is. Ez utóbbiak különösen fontos szerepet töltenek be a vízi biotópokhoz kötődő állatok életében, hiszen a múlt században megkezdett folyamszabályozásokkal nagy kiterjedésű mocsarak, lápok, kisebb-nagyobb, időszakos vagy állandó vízállások tűntek el nyomtalanul. A századunk első évtizedeiben megkezdett program eredményeképpen napjainkra 27 000 hektárnyi halastó létesült az országban. A legnagyobb, körgátas rendszerű tókomplexumok az Alföldön és a Mezőföldön vannak, a Dunántúlon, elsősorban Somogy, Tolna, Baranya és Komárom megyék területén, völgyzáró gátas halastórendszerek üzemelnek.
A halastavakat egyrészt a nagy kiterjedésű szabad vízfelületek, másrészt területenként változó kiterjedésű nádasok, gyékényesek, illetve a gátak mentén húzódó, szintén eltérő szélességű szegélynádasok jellemzik. A vízben gyakoriak a lebegő és gyökerező hínárnövénytársulások. Az állatok szempontjából nagyon jelentősek a gátak és a mellettük álló fűzfák, illetve fűzbokrosok is.
A halastavak zoológiai jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy bár mesterségesen létrehozott, de az állatok szempontjából a természetessel egyenértékű vizes élőhelyeket jelentenek olyan, főleg alföldi területeken, ahol a vízhez kötődő állatfajok egyébként nem tudnának megtelepedni. Elsősorban a nagy nádasok és gyékényesek kínálnak kitűnő fészkelőhelyet számos madárfajnak. Európa-hírű kanalasgém-állományunk túlnyomó többsége például a hortobágyi és más nagy halastavak nádasaiban neveli fiókáit. A nyílt víz és a náddal, gyékénnyel borított parti részek más-más fajoknak jelentenek táplálkozóhelyet, a madarakon kívül például a vidra viszonylag még gazdag hazai állományának 80%-a a halastavakon él.
Igen nagy szerep jut ezeknek a tavaknak vonulás idején, amikor a vízen, illetve a leeresztett tavak iszappadjain madarak százezrei pihennek, táplálkoznak. A halastavak emellett szaporodó- és táplálkozóhelyül szolgálnak számos kétéltű és hüllőfaj számára. A hazai mocsáriteknős-állomány jelentős része itt él, de mindenütt megtaláljuk a vízisiklót, a nádszálakon és a fűzfák ágain zöld levelibékák lesnek zsákmányra, a sekély parti vízben vöröshasú unkák felelgetnek egymásnak, és nyári estéken messzire hallatszik a tavi békák ezerhangú, brekegő kórusa. Gazdag a rovarvilág a tavak körül, külön érdemes megemlíteni a mindenkinek feltűnő, sok fajjal képviselt szitakötőket.
Ha néhány száz évvel visszapörgethetnénk az idő kerekét, a Dunát és a Tiszát az áramló vízzel tökéletes összhangban álló, részben elmocsarasodott, még a nyári időszakban is csillogó vízfoltokkal tarkált árterülettel együtt szemlélhetnénk. Ez a tökéletes és harmonikus ökológiai egység mára teljesen megbomlott, a folyókat gátak közé szorították, az ártéri erdők jelentős részét kivágták, és helyettük az állatok szempontjából értéktelen haszonerdőket, papírnyárültetvényeket telepítettek. A hajdani állapotokra még nyomokban emlékeztető árterületeket ma már csak a Duna alsó szakaszán, Gemenc térségében, illetve a Felső-Tisza egyes részein találunk, de ezek gyakorlati védelme is teljesen bizonytalan. Pedig ezek a területek szervesen kapcsolódnak a folyókhoz, és a természetes árterületeknek a tavaszi áradások idején egyebek mellett különböző halfajok ívásánál van jelentős szerepe.
Tavak, mocsarak közelében gyakori hüllő a vízisikló
A kanalasgémek nagy telepekben fészkelnek
