1971: Kormányrendelet a természetvédelemről
1971: Kormányrendelet a természetvédelemről
Mivel a korábbi (1962-es) kormányrendelet eléggé „visszafogott” volt, szükségessé vált a törvényerejű rendelet újabb végrehajtási rendeletének kiadása. Az 1901-ben , valamint 1954-ben kiadott állatvédelmi, illetve madárvédelmi rendeletek óta ez volt az első olyan jogszabály (A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 12/1971. [IV. 1.] számú rendelete a természetvédelemről szóló 1961. évi 18. számú törvényerejű rendelet végrehajtásáról), amely e tekintetben ismét előrelépést jelentett. Sajnos azonban még ez is túlságosan madárszemléletű volt, a többi állatfajt figyelmen kívül hagyta.
A rendelet – az eddigieken túllépő – főbb állatvédelmi vonatkozásai:
– A vadon élő madarak – hasznosságuk, valamint természeti és tudományos értékük miatt – külön védetté nyilvánító határozat nélkül e rendelet alapján természetvédelem alatt állnak. A védettség kiterjed a madarak költőhelyére és minden fejlődési alakjára, így tojásaira és fiókáira is.
– Ragadozó madár tartásához, behozatalához vagy külföldre szállításához a természetvédelmi főhatóság engedélye szükséges.
– A vadon élő, nem hazai állatfajok állatkerten kívüli betelepítéséhez vagy elterjesztéséhez a természetvédelmi főhatóság hozzájárulását ki kell kérni.
A legnagyobb előrelépést az jelentette, hogy a rendelet nem a védett madárfajokat sorolta fel, hanem azokat, amelyekre a védelem nem terjedt ki. Ennek számos gyakorlati előnye volt, mint pl.:
– mivel a nem védett madárfajok száma az összes fajnak csak hat százalékát tette ki (340-ből 19), a jogszabályok áttekinthetőbbé váltak,
– az oktatásnál (pl. a vadászok képzésénél) nem 321 madárfajt, hanem csak annak töredékét kitevő tizenkilenc fajt kellett ismertetni,
– ha egy új faj megjelent, az eleve védelem alatt állott.
A rendelet értelmében a védelem nem terjedt ki a dolmányos varjúra, a szarkára, a szajkóra, a háziverébre, a mezei verébre, a fogolyra, a fácánra, a balkáni gerlére, az örvös galambra, az erdei szalonkára, a sárszalonkára, a tőkés récére, a csörgőrécére, a böjti récére, a barátrécére, a fütyülő récére, a vetési lúdra, a nagy lilikre és a kis lilikre, vagyis 19 fajra.
Időszakonként vagy helyenként ritkítható lett a vetési varjú, a seregély, a szürke gém, a szárcsa, a héja, a karvaly és a barna rétihéja.
Mivel akkor Magyarországon 340 madárfaj élt, 314 teljes, 7 részleges védelmet kapott, vagyis 321 madárfaj került oltalom alá, ami 94 százalékos védettségi aránynak felelt meg.
A védett fajok száma 38-cal emelkedett. A nem védett 19 madárfaj közül ötöt „közönséges” pusztítható fajnak, 14-et pedig vadászható szárnyas vadfajnak minősítettek.
