Cickány a patakmederben
Cickány a patakmederben
Eddig kétszer sikerült patakban vadászó vízicickányt látnom, egyszer sok évvel ezelőtt a Zempléni-hegységben, valahol Rostalló és István-kút között, nemrég pedig a Pilisben, a Visegrád felett húzódó szép Apát-kúti-völgyben csobogó tiszta vizű patakban figyelhettem röpke néhány másodpercig. Pedig egyedülálló látvány, amint az egér nagyságú, fekete bundájú állatka fürgén keresgél a fenéken, a szőrszálaiba kapaszkodó légbuborékokkal olyan, mintha valahol ezüstös gyöngyszemekbe mártották volna.
Hazánkban a vízicickányoknak (Neomys) két faja él, de ezek annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy megkülönböztetésük néha még a szakember számára is nehézséget okoz. Miután életmódjuk is hasonló, a következőkben együtt, csak mint vízicickányk, tárgyaljuk őket.
Az egér nagyságú állat bundája felül fekete, alul többnyire ezüstösen árnyalt fehér, néha szürkésfehér. A hát- és a hasoldal színe éles határral válik el egymástól. A bunda maga tömött, bársonyos tapintású. Az állat feje megnyúlt, orra hosszú, fülei alig látszanak a bundában. Fogai hegye rozsdavörös, az ún. egyhegyű fogak száma 4.
A vízicickány nevének megfelelően a hegyi patakok, az álló- és folyóvizek partjai mentén tanyázik. Testhossza magyar példányok alapján 78–95 mm, farokhossza 49–68 mm, súlya 13–15 gramm (Szunyoghy és Topál, 1972). Nappal és éjszaka egyaránt táplálék után jár, kitűnően úszik és bukik, akár 24 másodpercig is a víz alatt maradhat. A fenéken mozogva elülső lábaival és orrával kutat zsákmány után, aztán kijön a partra, és a gyökerek között bujkálva keresgél. Tápláléka vízirovarokból és azok lárváiból, apró rákokból, férgekből, csigákból, halakból, békákból, gőtékből áll, a szárazföldön rovarokat, pókokat, alkalmilag apró rágcsálókat fog.
A vízicickány felül teljesen feketének tűnik
Párzási ideje Szunyoghy és Topál szerint április-májusban van, német szerzők szerint októberig is tarthat. A párzás előtt hím és nőstény bevezető játékát figyelték meg a vízben. A partoldalban, gyökerek között maga készítette vagy rágcsálóktól elfoglalt üregben lévő mohából, levelekből és fűszálakból készített fészekben a nőstény évente 2–3 alkalommal 5–9 kölyköt vet. A vemhességi idő 24–27 nap. A kicsinyek szemei háromhetes korukban nyílnak ki, egy hónapig szopnak, és nem sokkal később önállóak. A vízicickányok gyakran hallatják éles, csikorgó, néha kicsit trillázó hangjukat.
A vizes élőhelyekkel kapcsolatban számos olyan emlősfajt lehetne említeni, amelyekről bővebben másutt esett szó. A róka például rendszeresen megfordul a nagyobb nádasokban, ugyanez elmondható a vaddisznóról és az őzről is. A patkányfejű pockot a másik védett pocokfélével, a csalitjáró pocokkal együtt a nyílt területeknél említjük, de ugyanígy helyet kaphattak volna ebben a részben is. A patkányfejű pocok például a Szigligeti Arborétumban gyűjtött erdei fülesbagoly-köpetekben a teljes zsákmányanyag 4,3%-ában szerepelt, az állomány feltehetőleg a Szigliget és a Balaton-part között elterülő mocsaras, náddal, gyékénnyel és sásfélékkel borított területen él.
Mint érdekességet érdemes megemlíteni, hogy az utóbbi 10 évben a jávorszarvas háromszor is előkerült Magyarországon. Ez a hatalmas szarvasféle Európa északi felén él, de állománya erősen szaporodik, Lengyelországban például az utóbbi időben jóval gyakoribbá vált. Dél felé elkóborló példányai tűntek fel hazánkban, de megfigyelték Szlovákiában, Ukrajnában és másutt is. A hosszú lábú, jellegzetesen kosorrú állatot nem nehéz felismerni. Hazájában a mocsaras erdők, lápok, folyóvölgyek és a kiterjedt nádasokkal tarkállt tóvidékek lakója. Főként szürkület idején és éjszaka mozog. Miután elsősorban tudományos szempontból minden hazai adata rendkívül értékes, az esetleges megfigyelésről kérjük a Természettudományi Múzeum Állattárát (Emlősgyűjtemény) tájékoztatni (1088 Bp., Baross u. 13.).
A jávorszarvas északon erősen szaporodik, és lassan terjeszkedik dél felé. Az „előőrsök” néhány példánya már hazánkban is felbukkant.
Ugyanez vonatkozik a mosómedvére is. Ez a macskánál nagyobb ragadozó Észak- és Közép-Amerikában honos, de a prémje miatt sok helyen tenyésztik Európában is. A farmokról szökött állatok elszaporodnak, és Németországban, Hollandiában már 1930 óta ismertek kis állományai. Ugyanígy él vadon Oroszország nyugati felén is. Erdei állat, de elsősorban a vizek környékét kedveli, nem idegenkedik a városoktól, falvaktól sem. Biztos hazai adata még nincs, de bármikor előkerülhet.
S. E.
