Petényi kezdte, Vásárhelyi folytatta
Petényi kezdte, Vásárhelyi folytatta
Hazánkban neves tudósunk, Petényi János foglalkozott először behatóan a földikutyával még a múlt század közepén. Az állat életmódját és szokásait illetően azonban a legtöbb adatot Vásárhelyi Istvánnak köszönhetjük, aki különösen 1925–1926-ban az Alföld közepén, Pusztapón tanulmányozta sokat ennek a különleges rágcsálónak az életét. Számos példányt tartott fogságban megfigyelés céljából, és közben kidolgozta a földikutyatartás minden csínját-bínját. Kiderült például, hogy ezek az állatok képtelenek föld nélkül élni, ha azt nem kapják meg, rövidesen elpusztulnak. A ládában azonban, amelyben megfelelő magasságú földréteget kaptak, láthatóan jól érezték magukat, éppen úgy fúrtak, tapasztottak, mint a szabadban.
Vásárhelyi idejében a földikutya életmódjának tanulmányozására még az ásó vagy az eke volt a legmegfelelőbb „műszer”. A technika fejlődése azonban e téren is jelentős előrelépést jelentett. A bukaresti Növényvédelmi Intézetben Hamar Márton például elmés módon vizsgálta az állat föld alatti életét. Élő példányokat fogtak, bőrük alá vékony és csupán 5 mm hosszú radioaktív tűt szúrtak, majd visszaeresztették őket a földalá. A tű sugárzása lehetővé tette, hogy kézzel hordozható Geiger–Müller-készülékkel akár 80 cm mélységben is követni tudják az ide-oda kanyarogva portyázó állat útját. Egyebek mellett megállapították, hogy járataiban szaladgálva a földikutya naponta csaknem másfél kilométernyi utat tesz meg. Mozgási sebessége normális körülmények között óránként 600–2000 méter között változott, a megriasztott állat azonban 6 kilométeres sebességgel igyekezett a járatrendszer legmélyebb pontján lévő fészke felé.
A kis radioaktív tű segítségével nyomon lehet követni a földikutyát a lucernaföldben is. Ha odafúrta magát az egyik tőhöz, először körülásta, majd erős fogaival elrágta a gyökér mélybe nyúló alsó részét, a felsőt pedig addig rángatta, mozgatta, míg a meglazult földben az egészet le nem húzta a mélybe, szárastul, levelestül. Ekkor a nyílást gondosan eltömve a zsákmányt fészkébe szállította.
Sajnos a földikutya nem szapora állat. A nőstények 29–32 napi vemhesség után évente csupán egyszer 2-4 kölyköt ellenek. Körülbelül 20 napig szoptatják őket, a fiatalok hathetes korukban válnak önállóakká, és 10–11 hónaposan ivarérettek. Hazánk egyik legritkább emlősállata fokozottan védett, természeti értéke 100.000 forint.
Törpeegér a terráriumban
Érdekes megfigyeléseket végezhetünk a terráriumban tartot (nem védett) rágcsálókkal kapcsolatban. Sok mindent megleshetünk, amire egyébként az állatok rejtett életmódja miatt nincs lehetőségünk. A lehetséges terráriumlakók egyike a törpeegér. Szeret kúszni, akrobatikus ügyességgel mozog a növények szárain, ezért számára „lakást” kell berendeznünk. Legyen minél nagyobb, és ne feledkezzünk meg a szellőzésről! Ha az állatokat párban tartjuk, és elegendő fészekanyagot, száraz nádleveleket, fűszálakat helyezünk be, előbb-utóbb megkezdik a csinos fészek építését. A terrárium magas részében a nádszálak ne álljanak túl sűrűn, 6–7 szál éppen elegendő.
A fenékrészre pormentes faforgácsot, tőzeget vagy mohát tehetünk, az aljzatot időről időre cserélni kell. A berendezéshez tartozhat egy kisebb, üreges fatuskó, amelyben szívesen bujkál az egér.
A törpeegér napi táplálékszükséglete kb. 4 gramm vegyes mageleség (búza, köles, zab, rozs), adjunk ezenkívül egy gerezd almát és egy darabka sárgarépát is. Napraforgót, diót, sajtot csak „ünnepnapokon”, időnként és módjával, mert hízlalnak, és a törpeegér hajlamos a hízásra. A kiegészítő rovartáplálék tavasztól őszig napi néhány sáska, szöcske vagy kisebb bogár, télen lisztkukacot adhatunk. Az almára szórjunk hetente 2-3 alkalommal kevés kalcium-foszfátot (gyógyszertárban kapható), és hetente egyszer vitaminkészítményt. Örömet szerezhetünk az apró egérkének a nyár elején egy-egy szárával adott gabonakalásszal, ahol, akár a szabadban, magának kell a kalászhoz másznia és farkával is kapaszkodva egyensúlyoznia, hogy a magokhoz jusson.
Ha azt vesszük észre, hogy a nőstény gömbölyödik, nehezebben mozog, vemhes, a hímet ideiglenesen távolítsuk el a terráriumból. Nem mindegyikük nevezhető ugyanis példás családapának. Az viszont élményt jelenthet bárki számára, amikor a kicsinyek először másznak ki a fészekből és indulnak el, eleinte kissé még bizonytalan mozdulatokkal, felfedezőútra a terráriumban.
Törpeegeret nem lehet vásárolni az állatkereskedésben! Magunknak kell megfognunk, de a vadászat, az egerészés izgalmai is hozzátartoznak a törpeegértartás örömeihez. Eredménnyel használható az almával vagy dióval csalizott kis élvefogó láda, a nádas vagy a gazos árokpart mentén egy darab palára állított és fél dióval felpeckelt virágcserép, de ha felemelünk egy már régebben a fűben heverő nádkévét, vagy átrakjuk ősszel a mezőn felejtett kukoricakévéket, egy kis ügyességgel kézzel is foghatunk törpeegeret.
Érdekes megfigyeléseket végezhetünk a terráriumban tartot (nem védett) rágcsálókkal kapcsolatban. Sok mindent megleshetünk, amire egyébként az állatok rejtett életmódja miatt nincs lehetőségünk. A lehetséges terráriumlakók egyike a törpeegér. Szeret kúszni, akrobatikus ügyességgel mozog a növények szárain, ezért számára „lakást” kell berendeznünk. Legyen minél nagyobb, és ne feledkezzünk meg a szellőzésről! Ha az állatokat párban tartjuk, és elegendő fészekanyagot, száraz nádleveleket, fűszálakat helyezünk be, előbb-utóbb megkezdik a csinos fészek építését. A terrárium magas részében a nádszálak ne álljanak túl sűrűn, 6–7 szál éppen elegendő.
A fenékrészre pormentes faforgácsot, tőzeget vagy mohát tehetünk, az aljzatot időről időre cserélni kell. A berendezéshez tartozhat egy kisebb, üreges fatuskó, amelyben szívesen bujkál az egér.
A törpeegér napi táplálékszükséglete kb. 4 gramm vegyes mageleség (búza, köles, zab, rozs), adjunk ezenkívül egy gerezd almát és egy darabka sárgarépát is. Napraforgót, diót, sajtot csak „ünnepnapokon”, időnként és módjával, mert hízlalnak, és a törpeegér hajlamos a hízásra. A kiegészítő rovartáplálék tavasztól őszig napi néhány sáska, szöcske vagy kisebb bogár, télen lisztkukacot adhatunk. Az almára szórjunk hetente 2-3 alkalommal kevés kalcium-foszfátot (gyógyszertárban kapható), és hetente egyszer vitaminkészítményt. Örömet szerezhetünk az apró egérkének a nyár elején egy-egy szárával adott gabonakalásszal, ahol, akár a szabadban, magának kell a kalászhoz másznia és farkával is kapaszkodva egyensúlyoznia, hogy a magokhoz jusson.
Ha azt vesszük észre, hogy a nőstény gömbölyödik, nehezebben mozog, vemhes, a hímet ideiglenesen távolítsuk el a terráriumból. Nem mindegyikük nevezhető ugyanis példás családapának. Az viszont élményt jelenthet bárki számára, amikor a kicsinyek először másznak ki a fészekből és indulnak el, eleinte kissé még bizonytalan mozdulatokkal, felfedezőútra a terráriumban.
Törpeegeret nem lehet vásárolni az állatkereskedésben! Magunknak kell megfognunk, de a vadászat, az egerészés izgalmai is hozzátartoznak a törpeegértartás örömeihez. Eredménnyel használható az almával vagy dióval csalizott kis élvefogó láda, a nádas vagy a gazos árokpart mentén egy darab palára állított és fél dióval felpeckelt virágcserép, de ha felemelünk egy már régebben a fűben heverő nádkévét, vagy átrakjuk ősszel a mezőn felejtett kukoricakévéket, egy kis ügyességgel kézzel is foghatunk törpeegeret.
S. E.
