Beleragadnak a hajba?
Beleragadnak a hajba?
A városi emberek számára a leglátványosabb a lakótelepeken élő kései és korai denevérek jelenléte. Ezek a nagy termetű állatok esténként a sokemeletes lakóházak között cikázva adnak számot röpképességükről. Napközben a panelek illesztéseiben pihennek, ahová néha tömegesen bepréselik magukat. Rejtekhelyük sokszor nem marad titokban a lakók előtt sem, ugyanis cincogásuk elárulja őket. A magas hangokat először a gyerekek veszik észre, mivel az ő hallásuk sokkal jobb, mint a felnőtteké. A denevérek jelenlétére utalhat a fal tövében megtalálható fekete, hosszúkás ürülékük is.
Csonkafülű denevér
Sajnos az emberek közelében megtelepedő denevérek sokszor nem szívesen látott vendégek. Még ma is él a hiedelem, hogy beleragad a hajba, ezért sokan félnek tőlük. Ez a legelterjedtebb, legkártékonyabb babona, mert azt a képzeletet kelti, hogy a denevérek veszélyes állatok, amiktől legjobb rövid úton megszabadulni. Sokan hiszik azt, hogy a denevérek undorító, csupasz állatok. Irtóznak tőlük, annak ellenére, hogy talán még soha nem láttak közelről denevért, csak a horrorfilmek sokkoló állataként ismerik, amik a megfelelő pillanatban riogatják a főhőst. A vámpírtörténetek sem tettek jót a denevérek hírnevének, mert vannak, akik azt hiszik, hogy tényleg a vérszívás az egyik kedvelt elfoglaltságuk, pedig valamennyi európai fajuk rovarervő.
A városokban élő denevérek a parkokat, gyümölcsöskerteket keresik fel táplálkozás céljából. Kedvelt vadászterületük ez, ahol a fák között repkednek. A falusi épületekben megbúvó állatok természetesen a környékbeli erdőkbe, vízpartokra is kijárnak táplálkozni.
Különleges a nagy patkósorrú-denevér vadászmódszere. Nevét az orra körül lévő bőrfüggelékről kapta, melynek valószínűleg a hangképzésben van szerepe. A patkós-denevérek ugyanis az orrukon adják ki a tájékozódó hangjeleiket, szemben a többi denevérrel, melyek a nyitott szájukon
Táplálkozni a szálláshelye körüli 10 km-es körzetben szokott, ahol a nagy testű pihenő rovarokat is képes összeszedni a levelekről vagy a földről. Egyik jellegzetes vadászmódszere leginkább a légykapóéra emlékeztet. A denevér a lelógó faágak alkotta alagút szélén egy gallyon függeszkedik, miközben a feje körbejár, a füleit szaporán mozgatja, és az ultrahangjaival környezetét pásztázza. Ha egy rovar repül a közelébe, az elkapja, majd visszatelepszik a leshelyére.
Szorosan összebújva pihennek a közönséges denevérek
Hasonlóan érdekes a szürke hosszúfülű denevér vadászata is. Ez a faj teljes sötétedés után kezdi meg röptét. Szapora szárnycsapásokkal, de lassan repül. Képes a levegőben egyhelyben lebegni, így az ágakon pihenő rovarokat is le tudja szedegetni. Ha nagyobb lepkét, lószúnyogot kap el, akkor azt egy megszokott táplálkozó gallyra telepedve fogyasztja el. A gally alatt megtalálhatók az elfogyasztott rovarok szárnyfedői, szárnyai és a lepergett rovarlábak. A szálláshelye körül 1–1,5 km-es körben táplálkozik.
A nagy patkósorrú-denevér alvás közben szárnyaival betakarja a testét
Az urbanizáció hatásai a denevérek táplálkozási szokásaiban is változásokat okoznak. Felismerték, hogy a lámpák köré gyűlő rovarok gazdag táplálékforrást jelentenek, így vannak egyedek, melyek a fényben vakon keringő rovarokra specializálódtak.
A kései denevéreket viszont újabban a városi szemétlerakók felett is lehet látni, amint az itt összegyűlt rovarokra vadásznak.
A kései denevért fekete fejéről ismerjük fel
Az ember közvetlen környezetében élő denevérek nagyobb része barlangokba, faodvakba vonul telelni, de a nagy patkósdenevérek és szürke hosszúfülű denevérek közül sokan pincékben vészelik át a telet, sőt a korai denevérek egy része a panelhasadékokban marad egész télen, ahonnan a melegebb téli napokon előbújik inni vagy vadászni.
B. Z.
