Leltár a vizekről
Leltár a vizekről
Ha egyfajta leltárt akarnánk készíteni, és kicsit leegyszerűsítve felsorolnánk a hazánkban található víziökoszisztémákat, beszélhetünk nagy tavakról, folyókról, vízlevezető árkokról, a középhegységi patakokról, halastavakról, víztárolókról, alföldi szikes tavakról, kisebb-nagyobb mocsarakról és különböző, akár időszakos vízállásokról, pocsolyákról. Ezt a felsorolást tetszés szerint lehet szűkíteni vagy bővíteni. Hiszen például az állatok szempontjából egy elnádasodott nagy halastórendszer ökológiailag semmiben sem különbözik a Balatontól vagy a Velencei-tótól. Márcsak azért sem, mert mondjuk egy pézsmapocok, de akár a jóval nagyobb mozgásintenzitású vidra is csak annak egy kis, esetleg jelentékeny részét látja, ott neveli utódait, ott táplálkozik, számára tehát az élőhely teljes nagysága, kiterjedése meglehetősen közömbös lehet.
Ugyanígy a megfigyelő is általában csak az adott élőhely egy bizonyos részét tudja ellenőrizni, átvizsgálni. Ha pedig csupán élményeket kívánunk gyűjteni, a terület még jobban beszűkül. Amikor egyedül üldögélek például a Dinnyés-Fertő védett terület megfigyelőtornyában, éppen olyan örömet okoz a békésen rágcsáló pézsmapocok vagy a csak egy röpke pillanatra felbukkanó vidra látványa, mint a nádas felett méltóságteljes szárnycsapásokkal úszó hófehér nagy kócsagok vagy a tavasszal nagy magasságban keringő, majd meredeken alázuhanó, nászrepülő, barna rétihéjapár megfigyelése. Egy alkalommal az Apaj-pusztát átszelő széles kanális partján álltam, és távcsövön át nézegettem a legelőn csipegető túzokcsapatot, amikor nem messze tőlem, alig ötméternyire, vízi pocok igyekezett át a csatorna egyik partjáról a másikra. Sokszor és sokfelé láttam már, amint a gyorsan úszó állat a felszín fölé emelt barna feje mögött folyamatosan születik, de nyomban el is mosódik a csillogva vibráló V-betű, mégis feléje irányítottam a távcsövet, és követtem az útját egészen addig, amíg csak el nem tűnt a szemközti csatornapart buján nőtt növénnyel között.
