Gyakran csak a lábnyomok segítenek

Teljes szövegű keresés

Gyakran csak a lábnyomok segítenek
A vízben vagy a víz körül élő emlősökkel általában csak szerencsés véletlen folytán találkozunk, gyakran akkor is csak másodpercekre látjuk őket. De megvan annak a módja is, hogy valaki tudatosan keresse őket. Gyakran a parton vagy a vízben árulkodó nyomok, lábnyomok, rágások, ürülékek jelzik egy-egy emlős tartozkodóhelyét. Ami pedig az időpontot illeti, az egyéb élőhelyeikhez hasonlóan a vizek mentén is érvényes a szabály, amely szerint többnyire a hajnali és az alkonyati órák a legeredményesebbek. A türelem e téren is rózsát, helyesebben emlőst terem, a jól megválasztott leshelyen eltöltött néhány órás, csendes várakozás alatt szinte biztosra vehetjük néhány faj egy-egy példányának felbukkanását. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy nemcsak a kifejezetten vízi életmódú emlősökkel találkozhatunk, de azokkal is, amelyek a környékről inni és fürödni járnak a tóhoz, a patakhoz vagy a folyóhoz.
Alábbiakban megismerkedünk néhány, a vízhez, illetve a vizes élőhelyhez kötött emlőssel, de röviden szó lesz azokról is, amelyek ugyan már szerepeltek valamelyik másik nagy élőhelycsoport tárgyalásakor, de adott esetben, esetleg bizonyos évszakokban, a tavak, folyók vagy egyszerű vizesárkok vonatkozásában is jellemzőek lehetnek.
A vizek talán legrejtettebb, legtitokzatosabb életmódú állata a vidra. A nevét, ha máshonnét nem, hát Fekete István örökszép, Lutra című regényéből mindenki ismeri, de magát az állatot kint a szabadban csak kevesen látták. Pedig a vidra Magyarországon, különösen, ha a nyugat-európai államokkal hasonlítjuk össze, még viszonylag gyakorinak tekinthető. Közrejátszanak ebben a szigorú védelmi intézkedések éppen úgy, mint az a kétségtelen tény, hogy a hazánkban szerencsére még nagyon sok olyan élőhely akad, amelyről bárki elmondhatná: ezt egyenesen a vidrának találták ki!
Ez a titokzatos állat a menyétfélékhez tartozó ragadozó. Teste hengeres, karcsú, és rendkívül mozgékony. Bundája tömött, felül sötétbarna, alul világosabb, álla és torka fehéres. Farka a tövi részen vaskos, hengeres, a vége felé elhegyesedő. Fülkagylói kicsinyek, éppen hogy csak kiállnak a bundából. Ujjai között úszóhártyát visel, ez már önmagában is bizonyítja, hogy igazi víziállattal van dolgunk. Testhossza 60–95 cm, farokhossza 35–50 cm, súlya 5–16 kg, de német szerzők szerint kivételesen a 23 kg-ot is elérheti.
A vidra igazi eleme a víz. Ügyesen mozog a szárazon is, néha amikor újabb vadászterületet keres, nagy távolságokat tesz meg, de amikor zajtalanul belecsusszan a tóba, és a hirtelen kelt gyűrűk már elenyésztek felette, utolérhetetlenül könnyedén és elegánsan mozog. Úszás közben testének és hosszú, erős farkának kígyózó mozgásával halad előre, viszonylag rövid lábait a testéhez szorítja. A mélybe merülve fül- és orrnyílásait elzárja, ez is egyik jele a vízi életmódhoz való tökéletes alkalmazkodásnak. Ha kell, akár 7–8 percig is a víz alatt maradhat levegővétel nélkül. Érzékszervei, látása, hallása és szaglása kitűnő, szürkületi és éjszakai életmódja mellett ez is egyik oka annak, hogy olyan ritkán kerül szem elé. A közeledő embert már messziről megérzi, meglátja, és mindig idejében menekül.
Kiválasztott területéhez ragaszkodik, azt csak akkor hagyja el, ha a táplálékállatai fogynak el. Mint a legtöbb menyétféle, társtalan, magányos életet él, hím és nőstény csak a párosodás idején keresi egymást. A fiatalok viszont még önállósodásuk után is együtt maradnak egy ideig anyjukkal. Sőt ha valaki a régi Brehm-kötetet olvassa, még öreg példányok társulásáról is tudomást szerezhet.: „Az öreg vidrák rendszerint magányosak. Az öreg nőstények azonban hosszú ideig együtt csatangolnak gyermekeikkel, vagy más nőstényekkel társulnak, vagy a párosodás időszakában más nőstényekkel és hímekkel verődnek össze, s ilyenkor csapatosan halásznak. Egy-egy folyót sokszor kilométerekre a tanyájuktól alaposan átkutatnak, s eközben végighalásszák az összes patakot és tavacskát, amelyek a fő folyóba torkollnak, illetve azzal összeköttetésben állnak. A halakat sokszor hangos pacskolással riasztják meg, s azután utánuk úsznak. Ha a reggel meglepi őket, szükség esetén nappalra elrejtőznek kis nádlepte tóban, s aztán éjjel továbállnak. A vízbe rendesen teljesen nesztelenül mennek be, s ugyanígy jönnek ki belőle. Még amikor közösen hajtják meg a halat, jóformán akkor sem lehet a hangjukat hallani. Nagyobb patakokban olykor 20, sőt 30 km-re bukkannak fel azok torkolatától.”
Eddig az idézet, és ha nem is egyezik minden tekintetben a szakemberek mai véleményével, azért lehet benne valami. A vidrák néha talán valóban nem annyira társtalanok, magánosak, mint gondolnánk.
Ha valakinek olyan szerencséje van, hogy sikerül napvilágnál egy vidrát a parton, tehát szárazföldön megpillantania, bizonyára feltűnik, hogy az állat bundája milyen fényesen csillogó. Ezt részben azok a zsírmirigyek okozzák, melyek váladéka a bundát gyakorlatilag teljesen vízhatlanná teszi. Az egyébként is nagyon tömött szőrzet soha nem ázik át, és erre a vidrának éppen életmódjából kifolyólag igen nagy szüksége van, hiszen nemcsak a nyári hónapokban, de télen is a vízben tartózkodik. Sőt jelenlétét ilyenkor a legkönnyebb megállapítani. A vidra ugyanis rendszeresen kijár a partra éjszakánként, a nagyobb halat is kicipeli, és ott fogyasztja el. Úszóhártyás lábnyomai nagyszerűen látszanak a friss hóban, fagymentes időben a híg iszapban is. Ha befagy a víz, ahol tanyázik, lékeket tart szabadon, és azokon át közlekedik. A dinnyési Kajtori-csatorna mentén gyakran láttam ezeket a lékeket, előtte a simára csiszolt felület mutatta, hogy az állat egyetlen ügyes csusszanással szokott igazi elemébe visszajutni.
Gyakran jártak vidrák a több mint arasznyi mélységű hóban a csatorna mentén álló és télire leeresztett halastavak medrében. A nádszegélyben szabályos váltók voltak, amelyeket a nyomok tanúsága szerint rendszeresen használtak. Ahol az állat csak gyalogolt a puha hóban, jól lehetett látni azt a csíkot, amit a farka hegye hagyott hátra, helyenként viszont úgy tűnt, hogy talán játékból, jókedvében, de csúszott a hóban. Olyan egy-két méter hosszú nyom volt ez, mintha egy hengeres fatuskót húztak volna a hóban. Sajnos soha nem láthattam, amint a vidra így csúszkál, de el tudom képzelni, amint a játékos természetű állat egyfajta úszómozdulattal fúrja magát előre a hóban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages