A sertés és a fonálféreg
A sertés és a fonálféreg
Igen nagy az állati élősködő fonálférgek száma. Egyesek csak lárvakorukban élősködnek, kifejletten szabadon élők. Ilyenek pl. a rovarokban (pl. sáskákban, bogarakban) és más ízeltlábúakban gyakran tömegesen élősködő Mermis-fajok. Legismertebbek azonban azok a fajok, amelyek az ember vagy az ember háziállatainak parazitái. Gyakran ezek is közvetett fejlődésűek, lárváiknak különféle köztesgazdáik vannak. Főleg súlyos trópusi betegségeket okozó fonálférgeket terjeszthetnek különféle ízeltlábúak. A medinaféreg (Dracunculus medinensis) köztesgazdái apró kandicsrákok, a fertőzést az okozza, ha ivóvízzel az ember szervezetébe kerülnek. A nyirokcsomók súlyos megbetegedését és a végtagok deformálódását („elefántkór”) okozó nyirokféreg (Wuchereria bancrofti) terjesztői vérszívó legyek és szúnyogok. Nálunk a legveszélyesebb fonálféreg a trichina (Trichinella spiralis), amelynek köztesgazdái is gerinces állatok, igen gyakran a házi sertés, illetve a vaddisznó is. Az izomtrichina a gazdaállatnak mindenekelőtt a rágóizmaiban, a nyelvben, a bordaközi és a rekeszizmában fordul elő. A fertőzési veszélyt az állatorvosilag nem ellenőrzött disznóvágások, illetve a nyers (sózott, füstölt, pácolt) hús fogyasztása jelentik. A kifejlett állatok (béltrichina) a sertéshúst fogyasztó ember, ill. állatok belében találhatók, itt párosodnak, majd a nőstények nagyszámú lárvát hoznak világra. Ezek egy része ürülékkel a szabadba, más része a bélfalat átfúrva a vérpályába, innen az izomzatba kerül. A béltrichina lázas gyulladást idéz elő, amely azonban gyógyszeresen viszonylag egyszerűen kezelhető. Veszélyesebb az izomtrichina, amely izomfájdalmakat és toxikus anyagcseretermékei révén súlyos mérgezést (trichinellosis) okoz. Gyógyítása sokkal nehezebb, a megbetegedések egy része korábban halálos kimenetelű volt. Korábban magas hőmérsékletű föld alatti munkahelyeken elég gyakran fordult elő a bányaféreg (Ancylostomum duodenale), amely a nyombél élősködője. Szájában éles „fogak” vannak, amellyel felsérti a bél nyálkahártyáját, és súlyos vérzést okoz. Szintén bélélősködők, de csak táplálékot vonnak el gazdaszervezetüktől az orsógiliszták (Ascaris-fajok). Ezek jó arasznyi méretű, orsó alakú férgek, amelyek a vékonybélben élősködnek. Fertőzésük sápadtságot, alultápláltságot okoz. Az emberben az Ascaris lumbricioides nevű faj fordul elő, amely egyúttal a sertésnek is parazitája. Közeli rokon, más fajok élnek a szarvasmarhában és a lóban. Szintén a sertéstől lehet megkapni az ostorgiliszta (Trichiuris trichiura)-fertőzést. Ez a faj a vastagbél lakója. A leggyakoribb parazita fonálféreg a kicsiny méretű (hím: 3–5 mm, nőstény 8–10 mm) hegyesfarkú bélgiliszta, amely az ember és háziállatai gyakori bélélősködője. A nőstény az esti-éjszakai órákban a gazda végbélnyílása közelébe petézik, ami viszketéssel jár. Ha a gyermek vakarózik, és utána ujját szopja, kész a fertőzés. A kellemetlenségeken kívül az erősebb fertőzés sápadtsággal, nyugtalansággal, alultápláltsági tünetekkel jár.
A legsúlyosabb betegséget okozó fonálféreg a trichina
Ivari kétalakúságot látunk az orsógilisztánál
A kerekesférgek változatossága
Hosszúkás, megnyúlt testűek az ún. araszoló kerekesférgek (Bdelloidea rend), amelynek tagjai gyakran mohapárnák vizeiben és időszakos vizekben élnek. Páncéljuk gyakran teleszkópszerűen illeszkedő részekből tevődik össze, ilyen pl. a közönséges és a rózsaszínű kerekesféreg (Rotaria rotatoria, Philodina roseola). Nőstényeiknek páros petefészkük van, hímjeik ismeretlenek.
Csökevényes szervezetű, apró hímjei vannak az egypetefészkű kerekesférgeknek (Monogonta rend). Igen változatos alakúak és életmódúak. Egyes fajaik címerpajzs alakú páncélúak, pl. a címeres és a lovagló férgecske (Brachyonus capsuliflorus, B. urceus). Utóbbi faj onnan kapta nevét, hogy gyakran telepszik rá apró rákok vagy vízirovarok páncéljára, amelyekkel hurcoltatja magát. A jellegzetes alakú tüskés nyúlványokkal ellátott páncélú fajok közül állóvizeink lebegő életközösségének (planktonjának) gyakori, tipikus fajai a kéttüskés és a négytüskés férgecske (Brachyonus angularis, B. calyciflorus), valamint a kocka alakú és a kehelyférgecske (Keratella quadrata, K. cochlearis). Kisebb-nagyobb állóvizeinkben egyaránt gyakori, lebegő faj a zsákbelű férgecske (Filina longiseta) és a kardos férgecske (Polyarthra vulgaris). Dúsabb növényzetű kisvizek, árkok lakója a pompás férgecske (Epiphanes senta) és a csillósfülű férgecske (Notommata aurita). Kétujjú lábfüggelékükkel az aljzaton vagy vízinövényeken mászkálnak. Aljzaton ülő (szesszilis) fajok: a négylebenyes kerékszervű tegzes férgecske (Melicerta ringens), a hosszú tapogatónyúlványú házas férgecske és virágalakú férgecske (Collotheca proboscidea, Stephanoceros fimbriatus); testüket kocsonyás burok veszi körül.
Hosszúkás, megnyúlt testűek az ún. araszoló kerekesférgek (Bdelloidea rend), amelynek tagjai gyakran mohapárnák vizeiben és időszakos vizekben élnek. Páncéljuk gyakran teleszkópszerűen illeszkedő részekből tevődik össze, ilyen pl. a közönséges és a rózsaszínű kerekesféreg (Rotaria rotatoria, Philodina roseola). Nőstényeiknek páros petefészkük van, hímjeik ismeretlenek.
Csökevényes szervezetű, apró hímjei vannak az egypetefészkű kerekesférgeknek (Monogonta rend). Igen változatos alakúak és életmódúak. Egyes fajaik címerpajzs alakú páncélúak, pl. a címeres és a lovagló férgecske (Brachyonus capsuliflorus, B. urceus). Utóbbi faj onnan kapta nevét, hogy gyakran telepszik rá apró rákok vagy vízirovarok páncéljára, amelyekkel hurcoltatja magát. A jellegzetes alakú tüskés nyúlványokkal ellátott páncélú fajok közül állóvizeink lebegő életközösségének (planktonjának) gyakori, tipikus fajai a kéttüskés és a négytüskés férgecske (Brachyonus angularis, B. calyciflorus), valamint a kocka alakú és a kehelyférgecske (Keratella quadrata, K. cochlearis). Kisebb-nagyobb állóvizeinkben egyaránt gyakori, lebegő faj a zsákbelű férgecske (Filina longiseta) és a kardos férgecske (Polyarthra vulgaris). Dúsabb növényzetű kisvizek, árkok lakója a pompás férgecske (Epiphanes senta) és a csillósfülű férgecske (Notommata aurita). Kétujjú lábfüggelékükkel az aljzaton vagy vízinövényeken mászkálnak. Aljzaton ülő (szesszilis) fajok: a négylebenyes kerékszervű tegzes férgecske (Melicerta ringens), a hosszú tapogatónyúlványú házas férgecske és virágalakú férgecske (Collotheca proboscidea, Stephanoceros fimbriatus); testüket kocsonyás burok veszi körül.
Sertések belében élősködik az óriás buzogányfejű féreg
A fonálférgekkel valószínűleg közelebbi rokonságban állnak a húrférgek (Nematomorpha osztály). Lárváik élősködők: főként rovarok (sáskák, bogarak) parazitáik. A kifejlett állatok vízben élnek, főleg hideg vizű forrásokban és kisebb állóvizekben találhatók. Szintén a hengeresférgekhez soroljuk a buzogányfejű férgeket (Acanthocephala osztály). Belső élősködők, a köztesgazda itt is valamilyen ízeltlábú, a végleges gazdaállat pedig gerinces. Szervezetük az élősködő életmód miatt erősen leegyszerűsödött. Jellemző szervük a horgakkal borított ormány, amellyel gazdaállatuk bélfalába kapaszkodnak. Sertések belében gyakori az óriás-buzogányfejű féreg (Macracanthorhynchus hirudinaceus), amelynek hímjei 5–10 cm hosszúságúak, a nőstények hossza viszont meghaladhatja a fél métert is. Köztesgazdái olyan ganajtúró bogarak (ill. más lemezescsápúak), amelyek sertéstrágyában fejlődnek, ill. trágyázott talajban élnek. A sertés ilyen bogarak pajorjainak elfogyasztásával fertőződik meg.
Gyakori bélélősködő a hegyesfarkú bélgiliszta
