Védelem alatt…
Védelem alatt…
Sziklás élőhelyeinkre jellemző csigáink között számos érdekes, sajátos elterjedésű faj van. A tompa hordó alakú házú, kisebb (5–10 mm) fajok közé tartozik a hordócsiga (Orcula dolilum). Hasonló méretű, de karcsúbb, orsó alakú házú a hamvas csiga (Chondrina clienta), amely mindenekelőtt alacsonyabb hegyvidékeink napos, meleg mészkőszikláin tömegesen él. Szintén tömeges, de még kisebb, mindössze 2,5–3 mm-es a lapos tekercsű sima csiga (Vallonia pulchella) és a széles-kúpos házú apró csiga (Pyramidula rupestris).
Sziklalakó fajaink közül több kárpáti jellegű faj van. Az Alopia nem fajai a Kelet-Kárpátok mészkőszirtjein élnek, a genusnak számos szűk elterjedésű, egy-egy hegységre jellemző, bennszülött faja van. A Gömör-tornai-karsztvidéken, határaink közelében, a Szádelői-völgy mészkőszikláin él az Alopia bielzii nevű faj, amelyet nálunk, a Bükkben is meghonosítottak. A Bükknek ezen kívül is vannak érdekes, védett, maradványjellegű sziklakötő csigái. Ilyen a Tátrából és Erdélyből is ismert Spelaeodiscus triarius, amelynek közeli rokonai a Déli-Kárpátokban, a Bánság hegyeiben és a Dinári-hegységben élnek. Kifejezetten száraz-magashegységi (ún. xeromontán) faj a Phenacolimax annularis, amelynek rokonsága a Földközi-tenger vidékének és Kis-Ázsiának a magasabb hegyvidékein él. Nálunk a Bükk-fennsík sziklás letörésein találták meg. Kárpáti fajaink nagy többsége azonban erdőlakó; hűvös erdők avarjában, mohapárnákban, kövek alatt található. A legnagyobb számú ilyen faj az orsócsigák (Clausiliidae) családjába tartozik. Fontos faj pl. a kárpáti orsócsiga (Vestia turgida), amely az Északi-középhegység magasabb részein elég elterjedt, és közeli rokona a Vestia gulo, amely nálunk a Zempléni-hegységben található. Nagyobb elterjedésű hegyvidéki fajok pl.: a nagy, a vésett, a redős és az erdei orsóscsiga (Macrogastra ventricosa, Clausilia dubia, Laciniara plicata, L. biplicata), a kis orsócsiga (Clausilia pumila) viszont hűvös-nyirkos alföldi erdőkből (pl. Bátorliget) is ismert. Egyes kárpáti fajok (pl. Perforatella vicina, Balea stabilis) elszigetelten előfordulnak a Beregi-sík vulkáni eredetű kiemelkedésein (pl. Kaszonyi-hegy). Nagyobb elterjedésű kárpáti jellegű faj a kék meztelencsiga (Bielzia coerulans). Színe az ultramarinkéktől a smaragdzöldig változik, néha fekete példányai is vannak. Nedves, hűvös időben mozog, egyébként korhadó fatörzsek és kövek alá rejtőzik. Nálunk a Zempléni-hegység egyes patakvölgyeiben gyakori, a Bükkben, az Aggteleki-karszton és a Beregi-sík erdeiben ritkább, szórványosabb előfordulású. Miután faunánk egyik jellegzetes, különleges tagja, védelem alatt áll.
Szintén faunánk jellegzetes tagjai között tartjuk számon a talajlakó, ragadozó életmódú félmeztelencsigákat (Daudebardiidae). Házuk csökevényes, csak a test kis részét takarja. Hegy- és dombvidékeinken elterjedt faj a vörös félmeztelencsiga (Daudebardia rufa), amelynek egy sajátos hazai alakját (D. rufa pannonica) is leírták. Faunánk jellegzetes tagjai azok a csigák is, amelyek hazánk területére a Kárpát-medence délnyugati vagy délkeleti területeiről nyomultak be. A Bánát vidékéről, folyóvölgyek mint „ökológiai folyosók” révén jutottak el Alföldünk keleti peremkerületeire olyan fajok, mint a bánáti csiga (Chilosostoma banaticum) és a Hygromia kovacsi.
Éti csiga
Alföldünkön a leggazdagabb a ligeterdők csigafaunája, ahol a dús növényzet és a nedves mikroklíma sok faj előfordulásának kedvez Ilyenek pl. a márványozott csiga (Helicigona arbustorum), a berki csiga (Bradybaena fruticum), az egyfogú bokorcsiga (Trichia unidentata) és a kerti csiga (Cepaea hortensis).
Legnagyobb termetű szárazföldi „házas” csigáink: az éti csiga (Helix pomatia) és az ugarcsiga (H. lutescens). Házuk magassága eléri a 3–6 cm-t. Meleg- és nedvességigényes fajok. Nálunk az éti csiga főleg erdőlakó, az Alföldön kifejezetten a nedvesebb élőhelyekhez ragaszkodik; az ugarcsiga elsősorban az ország keleti részén, szárazabb élőhelyeken is található. Az éti csiga hazai állományát, sajnos, az exort céljára történő tömeges gyűjtés nagymértékben veszélyezteti.
Közismert, hogy vannak ún. „házatlan” vagy „meztelen” csigák is. Ezek általában nagy termetűek, és a kerti növények megrágása miatt gyakran károsak. Két különböző családba tartoznak, amelyeknél a „házatlanság”, a héj redukciója egymástól függetlenül mint ún. konvergens fejlődés jött létre. Hátukon a köpeny pajzs alakú. Az egyik családnál: sima csupaszcsigák (Arionidae) a légzőnyílás a pajzs középvonala előtt van, hátuk sima, hosszanti taraj nélküli. Viszonylag kisebb testűek (3–5 cm), pl. a lantos csupaszcsiga (Arion circumscriptus) és a kertekben gyakran káros sárga csupaszcsiga (A. subfuscus). Nagyobb testűek a tarajos csupaszcsigák (Limacidae), amelyeknél a légzőnyílás a pajzs középvonala mögött van, hátukon pedig tarajszerű kiemelkedés húzódik. Magyarországról írták le a Milax budapestensis fajt, amelyről kiderült, hogy eléggé elterjedt és gyakori. A Deroceras rodnae kárpáti faj, nálunk a Bükkben találták meg. Gyakori elterjedt rokon faja a kerti meztelencsiga (D. agreste), viszonylag rövid test (6 cm), márványozott pajzsú faj. Jóval nagyobbak, általában 10 cm-t meghaladó testhosszúságúak a Limax-fajok. főleg erdőlakó, igen nagy termetű, sötét alapon középen világos csíkos talpú faj az óriás-meztelencsiga (L. cinereroniger). Kertekben, pincékben gyakori a szürkés-sárgás alapon foltos pincelakó meztelencsiga (L. flavus) és a sötétebb, nagyobb nagy meztelencsiga (L. maximus).
Kárpáti jellegű faj a kék meztelencsiga
V. Z.
