Törpeharcsák, naphalak, sügérek
Törpeharcsák, naphalak, sügérek
Az Észak-Amerikában őshonos, majd 1902-ben hazánkban is megjelent törpeharcsák főleg a Tiszántúl tavaiban, holtágaiban fordulnak elő tömegesen. Jóllehet húsuk pompás eledelnek számít, mégsem örvendenek nagy népszerűségnek a halászok, a haltenyésztők körében. Ugyanis ikra- és ivadékpusztításukkal sok kárt tesznek.
Ugyancsak Észak-Amerikában őshonosak a tetszetős külsejű naphalak. Századunk első éveiben kerültek hozzánk. Főleg a kavicsos aljzatú kis tavakban, holtágakban vannak jelen, ahol kevés veszély fenyegeti létüket. Kis termetű, akár egy gyerektenyérben is elférő halak.
A sügérfélék családjának névadói között találjuk a sügéreket. Valamikor – még néhány évtizede is – meglehetősen közönségesek voltak, de napjainkra megcsappant állományuk, ami többek között vizeink elszennyeződésével, a nagyfokú hínárosodással magyarázható. Könnyű felismerni őket, mert oldalról lapított, tömzsi testükön 7 függőleges, olajzöld sávfolt látható. Hátúszójuk osztott, két részből áll. Hasuk vajsárga. Has és farok alatti úszóik élénkvörösek.
A vágódurbincsok – melyeket neveznek még borholyoknak, dürgencseknek, paptetűknek, tüskés halaknak stb. is – alig fejlődnek arasznál nagyobbra. Hátuk sötétzöld, oldaluk sárgászöld, amelyeken kisebb-nagyobb fekete foltok vannak, elszórt állapotban. Főleg a mélyebb, homokos aljzatú tavakat kedvelik. Apróállat-evők. A vágódurbincsok fontos táplálékhalai a fogassüllőknek.
Sügér
