Amurok, busák, harcsák
Amurok, busák, harcsák
1963-ban kerültek hazánk állóvizeibe a Délkelet-Ázsiában őshonos növényevő halfajok, az amurok, a fehér és pettyes busák. A több mint három évtizedes tapasztalat szerint a jövevények megtalálták életfeltételeiket nálunk. Az amurok a magasabb rendű vízinövényeket – mindenekelőtt a különféle hínárfajokat – eszik, 1-1 kilónyi halhús előállításához általában 40–70 kilónyi hínárra van szükségük. A fehér busák egysejtű, lebegő algákat – főleg zöldalgákat – szűrnek ki a vízből, és ezeket hasznosítják. A pettyes busák a lebegő algákat – nem utolsósorban a kékalgákat –, másrészt az apró planktonállatkákat eszik. Az amurok 10–15 éves korukban 35–40 kg testtömegűek; a fehér busák 10–15 éves korukban 15–25 kg testtömegűek, a pettyes busák 10–15 éves korukban 40–50 kg testtömegűek is lehetnek! Bármelyik előbb említett növényevő halról is legyen szó, a konyhai feldolgozásuknál egy aranyszabályról nem szabad elfeledkezni: a kellően megtisztított, felszeletelt halakat gondosan be kell sózni, majd így kell hagyni azokat 24 óráig. Ily módon könnyen megszüntethető kellemetlen „mocsárízük” – ami nyilvánvalóan a növényfogyasztásukkal magyarázható. Ha letelt a 24 óra, megkezdhető főzésük vagy sütésük – pompás és olcsó ételek készíthetők belőlük.
Ki ne ismerné vizeink legnagyobbra növő halait, a harcsákat? A „nagy bajuszúakat” nevezik még késő harcsáknak, pozsárharcsáknak, szürkeharcsáknak stb. is. Jellemző sajátságaik, hogy fejük, szájuk nagy, hengeres törzsük oldalról erősen lapított, bőrüket nem borítják pikkelyek. Testük színe – az élőhelytől függően – grafitszürke, máskor sötétbarna, oldalaik részben márványozottak. A felső állkapcson 2 hosszú, míg az alsó állkapcson 4 rövidebb bajuszszál található – ami az éjjeli sötétben való tájékozódást nagyban elősegíti. Főleg éjjel mozognak, akkor keresik a gyanútlanul alvó halakat, melyek fő táplálékállataik. A halak mellett megeszik a rákokat, békákat, sőt a kis testű vízimadarakat is. A horgászok többnyire „gilisztafürttel” csalizzák, fogják. A legtöbb – 10 éves-harcsa 1–1,2 m testhosszúságú és 12–15 kg testtömegű. Az idősebb példányok között akadnak jóval nagyobbak is. 1986-ban a Tolna megyei Fadd-Dombori-holtágból egy szerencsés horgász kifogta a hazai rekordméretű példányt, melynek 238 centi volt a hossza és 95,8 kg a testtömege. Ahhoz, hogy testtömegüket 1-1 kilóval növeljék, 6–8 kg halat kell elfogyasztaniuk. Így nem csoda, hogy a piacon a legdrágább portékák közé tartozik. A harcsák kissé zsíros húsa fehér, szálkátlan, zaftos és rendkívül ízletes. Az 5 kiló alatti példányok a legjobbak, a legkeresettebbek.
Harcsa
