Szúk és tetvek
Szúk és tetvek
Az intramurális fauna sajátos tagjai a fában: házak faszerkezeteiben, falburkolatokban, bútorokban fejlődő rovarok. „A szú perceg a szemöldökfában” – írja a költő. Valójában azonban a kopogóbogár (Anobium pertinax) – népszerűbb nevén – „a halál órája” – az, amely ilyen morzejelekkel adja tudtul jelenlétét, mindenekelőtt párjának. Valamikor régen, öreg bútorokban általános volt. Manapság, a „Tutto mobili” meg a farostlemezek korában, amikor politúrozott fával már csak elvétve találkozunk, ez a rovar sem leli többé életfeltételeit lakásainkban. Nagy tűrőképességű, és gyakran okoz érzékeny károkat födémekben, gerendázatokban a házi cincér (Hylotrupes bajulus), amely főként feldolgozott fenyőfában fejlődik. Fejlődési ideje 4-5 évig is eltart. Inkább csak alkalmilag, tűzifával kerülnek be a lakásokba a korongcincér fajok, pl. a tűzpiros facincér (Pyrrhidium sanguineum) és a változékony korongcincér (Phymatodes testaceus).
A falusias, rurális életközösség fontos tagjai azok, amelyek háziállatainkkal kapcsolatban, istállókban élnek, vagy parasztudvarokon, gazdasági épületekben és azok környékén tenyésznek. Azokról, amelyek közülük az emberrel is többé-kevésbé rendszeres kapcsolatba kerülnek, pl. vérszívó vagy betegségterjesztő szerepük révén, már a korábbiakban szó volt. Úgyszólván minden háziállatunknak vannak jellegzetes, az adott gazdaállatra specializált rágótetvei (Mallophaga). Tisztátlan tyúkólakban gyakran tapasztalható, hogy a tyúkok legyengülnek, horzsolásszerű hámsérüléseikből vér szivárog, tollazatok kócos, tépett. Az ilyen kórképek okozója általában a közönséges tyúktetű (Menopon gallinae), ritkábban egyéb tyúktetvek, pl. a nagy tyúktetű (Goniocotes hologaster) stb. Hasonló tüneteket okoz kacsán, ill. lúdon a nagy kacsatetű és a nagy lúdtetű (Trinoton luridum, T. anserinum), a karcsú kacsatetű és a karcsú lúdtetű (Anaticola crassicornis, A. anseris); galambtetű (Coloceras damicorne). Házi emlősállataink külső élősködői a különféle szőrtetvek, ilyen a kutya-szőrtetű (Felicola subrostratus) és a kérődzők jellegzetes szőrtetvei: a marha-, a juh- és a kecske-szőrtetű (Bovicola bovis, B. ovis, B. caprae). Közeli rokonuk a kis lószőrtetű (B. equi). A vérszívó tetvek (Anoplura) voltaképp nem mások, mint az előbbi csoport még inkább a parazitizmusra specializált, a vérszívásra módosult alakjai. Nagy termetű (3–6 mm) vérszívó tetvek élnek a szarvasmarhán (Haematopinus eurysternus), a lovon, ill. szamáron (H. asini) és a sertésen (H. suis). Jóval kisebb (1,5 mm) a kutyatetű (Linognathus setosus) és vele rokon, kérődzőkön élő fajok (L. vituli a szarvasmarhán, L. stenopsis a juhon és kecskén). A kutatók a rágótetvek és vérszívó tetvek alapján sokszor következtetni tudnak egyes gazdaállataik vitatott rokonsági viszonyaira is, pl. a madarak esetében.
Számos ízeltlábúnak nyújtanak élőhelyet a falusi udvarok különféle hulladékai: növényi maradványok, trágyadombok, cefrés hordók stb. A trágyában fejlődő rovarok egy részéről az emberrel kapcsolatban már volt szó. Vannak azonban bőven olyan fajok is, amelyek nagy tömegben fejlődnek az ilyen életközegekben, de nem kerülnek különösebb kapcsolatba az emberrel. Ilyen pl. a herelégy (Eristalis tenax), amely a zengőlegyek (Syprhidae) családjának egyik legközönségesebb tagja, és lárvája, amely trágyalében, pöcegödrökben, falusi budikban fejlődik, hosszú légzőcsövével (sypho) jut hozzá a légköri levegőhöz. Cefrében, erjedő, rothadó gyümölcsben, zöldséghulladékban igen sokféle muslica (Drosophila-fajok), gyakran nagy tömegben fejlődik. Közéjük tartozik a genetikai vizsgálatok egyik legfontosabb tárgya: a közönséges muslica (Drosophila melanogaster) is.
A herelégy virágokon táplálkozik
Leggyakoribb és egészségügyi szempontból fontos legyeink közé tartozik a fémzöld döglégy, a feketearcú dongólégy és a közönséges húslégy
V. Z.
