A nyirkos avar lakói
A nyirkos avar lakói
A zárt, árnyékoló lombkorona mellett a bükkös másik fontos, meghatározó tényezője a lassan lebomló, ezért vastag rétegben felhalmozódó bükkavar, amely igen jó hő- és nedvességszigetelő. Magasabb hegyvidékeinken, völgyek alján, ahol különösen vastag rétegben halmozódik fel a bükkavar, gyakran még május végén, június elején is találunk az avar alatt átjegesedett hótömböket. A bükkös avarszőnyegének alja szinte mindig vizes, nyirkos. Ez teszi lehetővé, hogy a bükkavarban nedvességigényes rovarok fejlődhessenek, pl. bársonylegyek (Bibionidae), lószúnyogok (Tipulidae), sőt egyes tegzesek (Trichoptera) lárvái is.
Az avar alatti és a mohapárnákban megőrzött nedvesség következménye, hogy a bükkösökben rendszerint nagyszámú csiga él. Ha pedig a természetben valahol táplálékbőség van, akkor nem hiányozhatnak annak a fogyasztói sem: jelen esetben a futóbogarak (Carabidae). Közülük bükköseinkre mindenekelőtt a termetesebb fajok a jellemzők, amilyen a bőrfutrinka (Carabus coriaceus), a rezes futrinka (C. ullrichi), a ligeti futrinka (C. problematicus).Csak magasabb hegyeink bükköseiben található a sokszínű futrinka (C. arvensis) és a domború futrinka (C. glabratus). Korhadó bükkök kérge alá vagy pudvájába rejtőzik a lapos kékfutrinka (C. intricatus). Több futóbogárfaj jellemző a Kárpátok hegyi erdeire. Közülük a Zempléni-hegység és az Aggteleki-karszt bükköseiben is honos a pompás futrinka (Carabus obsoletus dudichi) és a zempléni futrinka (C. zavadszkyi dissimilis). Jellegzetes csigaevők a csőrszerűen megnyúlt fejű cirpelőfutó- (Cychrus) fajok. Tudni kell, hogy a legtöbb nálunk élő nagy futóbogárfaj törvényileg védett!
Bőven fordulnak elő bükköseinkben fában fejlődő rovarok. Közülük aránylag kevés az, amely már az élő, egészséges fát megtámadja. Még az erdészetileg leginkább károsként nyilvántartott szúfélék (Ipidae) is, amelyek közül aránylag sok faj lárvája él a bükk törzsében vagy idősebb ágaiban, leginkább a száradó, beteges, károsodott nedvkeringésű fákat keresik fel. Ugyanez érvényes a feltűnő színezetű, fémesen csillogó díszbogarakra (Buprestidae) is, amelyek közül a bükkös díszbogár (Dicerca berolinensis) és a nyárfa-díszbogár (D. aenea) lárvája egyaránt gyakran fejlődik bükkben, de nem ritka bükköseinkben az aranypettyes díszbogár (Chysobothris affinis) és a zöld karcsú díszbogár (Agrilus viridis) sem. Ezek a bogarak különösen május–júniusban farakodókon láthatók, ahol napos, meleg időben igen élénken röpködnek. Velük együtt gyakran található a bársonyos (Plagionotus arcuatus) és a sárgafarú darázscincér (P. detritus), amelyek főleg a már levágott bükkfa műszaki károsítói. Sokkal ritkább, bár nevétől eltérően nem csupán magasabb hegyeink bükköseiben él a védett havasi cincér (Rosalia alpina), hanem előfordul a Zalai-dombság kiterjedtebb bükkerdeiben is. Lárvái idősebb, száradó, általában még lábon álló bükkökben fejlődnek. Mivel azonban az ilyen fát „egészségügyi termelés” indokával általában kivágják, ezért ez a faj erősen veszélyeztetett. Egyik legszebb, legelegánsabb külsejű bogarunk: kékes-hamvasszürke szárnyfedőit bársonyfekete foltok díszítik, és csápízein is bársonyfekete szőrökből álló gyűrűk láthatók. Bükkök idősebb, már száradóban lévő alsó oldalágaiban fejlődik a nagy fürkészcincér (Nedydalis maior), amelynek szárnyfedői rövidek, ám hártyás, hátsó szárnyai jól fejlett, ezért röptében valóban hasonlít egy-egy termetesebb fürkészdarázshoz. Ritka, védett állat, amely a sűrűn nőtt szálerdőben nem él meg, hiszen ott a bükk nem fejleszt olyan oldalágakat, amelyekben lárvái kifejlődhetnének. Nálunk eddig csupán az Északi-középhegység magasabb részein (Bükk, Zempléni-hegység) észlelték.
A hajnalpírlepke hímjének elülső szárnyát nagy narancsszín foltok díszítik
A havasi cincér élőhelyei az öreg bükkösök, ahol „lábonszáradt” bükkök is vannak
V. Z.
