Homoki gyepek
Homoki gyepek
Alföldünk legjellegzetesebb élőhelyei közé tartoznak a homoki gyepek. Nagyon sok itt az olyan faj, amely a Magyar Középhegység (az ún. „Ősmátra”) meleg, száraz lejtőivel közös. Különösen erős a kapcsolat a nyílt homokpusztai gyepek és a törmelékes-görgeteges dolomitgyepek között. Sajnos abban is van számos közös vonás, hogy a kopárfásítás, ill. akác- és fenyőtelepítés nagyon sok értékes maradványfaj élőhelyét szüntette meg. Tény, hogy legtöbb kipusztult vagy „eltűnt” rovarfajunk homokpusztai, ill. dolomitsziklagyepek lakója volt.
Meleg homokpuszták ritka állata a pompás fémdarázs
Legnagyobb hártyásszárnyú rovarunk az óriás-tőrösdarázs
Homokpuszták nagy termetű kaparódarazsa az óriás-csőrösdarázs
Közülük néhány faj sorsát elég pontosan ismerjük. Ilyen volt a magyar sakktábla-lepke (Melanargia russiae), amely voltaképpen egy nagy elterjedésű, Dél-Európától Dél-Szibériáig elterjedt, de mindenütt kisebb-nagyobb szigetszerű kolóniákban élő, magas füvű sztyeppekhez ragaszkodó faj, kicsiny, elszigetelt népessége volt. Élőhelye, a kiskunsági Puszta-Peszér a különlegességekre áhítozó lepkegyűjtők „zarándokhelye” volt. A gátlástalan gyűjtés és – később – a kicsiny és sérülékeny élőhely akáccal való betelepítése vezetett ahhoz, hogy ez a faj nálunk már az első világháború körüli évekre teljesen kipusztult.
A homokpuszták rovaregyütteseinek összetételét mindenekelőtt a gyep szerkezete határozza meg. Alapvető tényező, hogy vannak-e tartósan kopár homokfelszínek, amelyek a napsütéstől gyorsan felmelegednek, emellett arra is alkalmasak, hogy menedéket nyújtsanak azoknak az állatoknak, amelyek a laza homokba beássák magukat. Mivel az ilyen homokterületek elsődleges szervesanyag-termelése roppant csekély, ezért a növényevő életmódú rovarok fajösszetétele is roppant szegényes. Sáskák közül pl. csupán néhány geofil hőháztartású faj él meg itt, amelyek egyúttal igen nagy térigényű, hosszabb távú vándorlásokra is képes állatok, pl. a félsivatagi rokonságú homokszínű sáska (Sphingonotus coerulans) és a mediterrán tengerpartok dűnevidékeire jellemző hosszúlábú homokisáska (Acrotylus longipes). A laza, áthevülő homok nyújt megfelelő élőhelyet a sötét színezetű, gyakran fémfényű földi poloskáknak (Cydnidae). Közülük jellemzőek a Sciocoris és Emblethis fajok. A nyílt, kopár homokfelszínek jellemző rovarai a homokfutrinkák vagy cicindelák. Közülük leggyakoribb az öves cicindela bennszülött homoki alfaja (Cicindela hybrida magyarica) és az alföldi homokfutrinka (C. soluta). Sok itt az olyan rovarfaj, amelynek eredeti hazája a száraz (eremiális) félsivatagi-sivatagi területeken vannak. Ilyenek pl. bizonyos gyászbogárfélék (Tenebrionidae), a kisebb termetű (1–1,5 cm-es) fajok közül: Gonocephalum pygmaeum, G. pusillum és Melanimon tibiale, a nagyobb méretűek (2–2,5 cm) közül pedig a közönséges és a pontusi bűzbogár (Blaps lethifera, B. halophila). A nyílt homokon számos ragadozó rovarfaj is él. Félsivatagi rokonságúak a hosszúlábú hangyák (Cataglyphis spp.), közülük homokon a fényes fekete C. anescens fordul elő. Ám a hangyáknak is megvannak a maguk természetes ellenségei, mint amilyenek a recésszárnyúak (Neuroptera: Planipennia) közé tartozó hangyalesők (Myrmeleontidae család). Legnagyobb termetű fajuk a pusztai hangyaleső (Acanthaclysis occitanica), amelynek lárvája magát a laza homokba beásva les zsákmányára. A többi faj lárvája is homoktölcsért készít, amelybe az apróbb rovarok belehullanak. Feltűnően vékony, hosszú potrohú, félsivatagi rokonságú faj a kétsávos hangyaleső (Macronemurus bilineatus). Kisebb termetű, nyílt homoki gyepekben közönséges faj a kis hangyaleső (Neuroleon nemausiensis). A nagyobb méretű fajok közül homokterületeinken nagyon elterjedt és gyakori a négyfoltos hangyaleső (Formicaleon tetragrammicus) és a homoki hangyaleső (Euroleon nostras). Homokterületeinken számos, sajátos, ún. parazitoid életmódú (Hymenoptera) él. Gazdaállataikat nem ölik meg, hanem szúrásukkal megbénítják, majd fészkükbe hurcolják. Ivadékuk ezért mindig friss táplálékhoz juthat. Ivadékbölcsőiket gyakran készítik laza homokba. Sok fajuk emellett kifejezetten hőigényes, dél-európai elterjedésű állat; ezek általában homokterületeinkre, nyílt gyepű homokpusztáinkra jellemzőek. Méhfélék élőskődői, esetenként parazitoidok ún. hiperparazitái („élősködők élősködői”) a fémdarazsak (Chrysididae). Csőrösdarazsak (Bembex spp.) lárváiban élősködik a pompás fémdarázs (Parnopes grandior), amely gazdafajainak megritkulásával veszélyeztetetté vált. Szintén kaparódarázs-félének, a méhfarkasnak (Philanthus triangulum) az ivadékain élősködik a méhfarkas-fémdarázs (Hedychrum intermedium). Bogár- és hártyásszárnyú-lárvák élősködői a törősdarazsak (Scoliidae), legnagyobb darazsunk is ide tartozik, az óriás-tőrösdarázs (Megascolia flavigrons). Nőstényének testhossza eléri a 4,5–5 cm-t. Homokos vidékeinken fő gazdaállata az orrszarvúbogár-félékhez tartozó butabogár (Pentodon idiota) lárvája. Más, kisebb testű fajok, pl. a sötétszárnyú tőrösdarázs (Scolia hirta) és a négyfoltos tőrösdarázs (S. quadripunctata) lárvái kisebb cserebogárfélék (pl. szipolyok, zöld-cserebogarak) pajorjainak élősködői.
Jól ismert parazitoidok a pókölődarazsak (Pompiliidae). Közülük több faj előfordulása meleg homokterületeinkre, a nyílt homoki gyepekre korlátozódik. Ivadékaikat megbénított pókokkal táplálják, a kifejlett darazsak viszont a száraz gyepek különféle ernyős és fészkes virágzatú növényein, valamint kutyatejféléken táplálkoznak. Nagyobb termetű farkaspókokat zsákmányol a pompás útonálló (Batazonus lacerticida). Ez a legnagyobb hazai faj, mintegy 2–2,5 cm-es testhosszával.
Nagyon jellegzetes prazitoid fajok tartoznak a kaparódarazsak (Sphecidae) családjába. Sok fajuk készíti fészkeit homokba; gazdaállataik pókok, egyenesszárnyúak, lepkehernyók, illetve gyakran más hártyásszárnyúak. Nagy termetű (2-3 cm) darazsak tartoznak a szöcskeölők (Syphex spp.) közé. Gazdaállataik általában sáskák, szöcskék és tücskök, de az egyes fajok gazdaállatai szigorúan meghatározottak. Szintén homokterületeinken él a hernyóölő (Ammophila) fajok többsége. Gazdaállataik többnyire bagolylepkék gyéren szőrözött hernyói. Méhfélékkel táplálják utódaikat a Philanthus-fajok, pl. a közönséges méhfarkas (Ph. triangulum). Nagyobb termetű (1,5–2,5 cm) legyeket zsákmányoló állatok a csőrösdarazsak (Bembex spp.). Nevüket csőrszerűen megnyúlt felső ajkukról kapták. Sárga-fekete színűek, homokba ásott fészekhelyüket rendszeresen őrzik, nálunk főleg a Kiskunság meleg homokbuckás részein fordulnak elő, pl. az óriás csőrösdarázs (B. rostrata).
Homoki gyepeink nagy részét valamikor rendszeresen legeltették, így egész sor jellegzetes, nagy termetű, trágyában fejlődő bogár fordult elő. A legismertebbek, legfeltűnőbbek a galacsinhajtók voltak, pl. az óriás galacsinhajtó (Scarabeus affinis) és a jámbor galacsinhajtó (Sc. pius). Ezek a bogarak főként tehéntrágyából 2-3 cm átmérőjű galacsint készítenek, amelyet a talajba süllyesztenek. A nőstény a már beásott galacsinba helyezi el petéit, ezért a már elkészített, de még petékkel meg nem rakott galacsinhajtó (Sisyphus schaefferi) volt a tömeges, jellemző faj. A hagyományos legeltetés visszaszorulásával valamennyi nagyon megritkult.
A félig nyílt vagy záródó homoki gyepekben már több a növényevő rovar. A geofil sáskák közül is azok fordulnak elő, amelyek a mozaikos, kopár foltokkal tarkított gyepes élőhelyeket igénylik. Ilyen pl. az önbeásó sáska (Acrotylus insubricus), amely a lehűlés ellen azzal védekezik, hogy beássa magát a homokba. Azon nagyon kevés sáskánk egyike, amely kifejlett rovarként telel át. Jellegzetesen dél-európai elterjedésű faj a homoki gyepeinkben közönséges barbársáska (Caliptamus barbarus) és a homoki bunkóscsápú-sáska (Myrmeleotettix antennatus). Faunánk jellemző tagja a sisakos sáska (Arcida hungarica), homoki és löszös-homoki gyepekben egyaránt megtalálható. Csak a Nyírség homokjának gyepeiben maradt fenn a valamikor tömeges, hatalmas sáskajárásokat okozó vándorsáska (Locusta migratoria) gyér egyedszámú népessége.
Homoki gyepekre jellemző több, a füvek gyökerén fejlődő bogár is. A kisebb lemezescsápúak közül ilyen a kétszínű kiscserebogár (Homaloplia ruricola) és a bársonyos kiscserebogár (Serica brunnea), a nagyobb termetűek közül pedig a pusztai cserebogár (Anoxia pilosa) és a keleti cserebogár (A. orientalis). A cserebogárfélék közül azonban több faj a homoki vetések, szőlők és erdőtelepítések kártevője is lehet, leginkább a hatalmas termetű, sötétbarna-csontszínű cirmos szárnyfedőjű csapó cserebogár (Polyphylla fullo), amely jellegzees cincogó hangot ad.
Homoki gyepeink jellemző, nagy termetű sáskája a sisakos sáska
Magyarországról csaknem kipusztult a hajdani nagy sáskajárásokat okozó vándorsáska
Nagyszámú tápnövény-specialista lepkefaj is jellemző homoki gyepeinkre, pl. a magyar kutyatejen fészkekben élő hernyójú térkép-bagolylepke (Oxycesta geographica), a buglyas fátyolvirágon és más homoki szegfűfélék terméseiben fejlődő szegfű-bagolylepkék (Hadena irregularis, H. silenes, H. compta, H. magmolii), a homoki szalmagyopáron élő magyar gyopárbagoly (Eublemma pannonica), a nyúlparéjon élő nyúlparéj-nappali-bagoly (Schinia cognata) és a homoki csuklyásbagoly (Cucullia balsamitae), továbbá az ürmön fejlődő ezüstfolfos csuklyásbagoly (Cucullia argentae), üröm-csuklyásbagoly (C. artemisiae) és ürömpusztai bagoly (Conisania leineri). Más fajok pl. a különböző fűféléken fejlődő bagolylepkék, pl. bukabagoly (Staurophora celsia) és a földibaglyok sok faja (Buxos segnilis, E. crypta, E. tritici epixantheia, Agrotis vestigalis), továbbá a szintén fűféléken élő hernyójú szemeslepkék, pl. a homoki szemeslepke (Hipparchia stailinus), homoki ökörszemlepke (Maniola lupina) mikroklimatikus okok miatt kötődnek a homokterületekhez.
Homoki fenyőtelepülésekben érzékeny károkat okozhat a csapó cserebogár
