Lepkék a pusztán
Lepkék a pusztán
Löszön és löszös homokon ma már nagyon ritka a sztyepplepke (Catopta thrips). A „farontó” lepkék (Cossidae) azon csoportjába tartozik, amelyek nem fában fejlődnek. Hernyója idősebb ürömtövekbe készíti járatait. Jellegzetesen pusztai lepke néhány nagyobb termetű fényilonca (Pyralidae) is. Löszgyepeinkben tömeges két okkerbarna-fehértarka, tollas csápú faj: a Cledeobia moldavica és C. bombycalis. Dunántúli és dél-alföldi löszgyepekben, igen szórványosan fordul elő a csonkaszárnyú medvelepke (Ocnogyna parasita), amely középhegységeink száraz lejtőin is többfelé megvan, mutatva a két terület élővilágának szoros kapcsolatát. A hím lepke március közepétől április elejéig rajzik. A nőstény csökevényes szárnyú, röpképtelen, mint több más „pusztai” lepkefaj nősténye is. Ilyen pl. a magyar ősziaraszoló (Chondrosoma fiduciarium), amelynek hernyója többféle fészkes virágzatú növényen megél.
Löszpusztagyepeink mindig kicsiny szigetecskék. Nagyrészt mezőgazdasági kultúrterületek veszik körül őket, de sok olyan „zárvány”-szerű löszgyep is van, amelyeket szikesek fognak közre. Szikeseink mai nagy kiterjedése jórészt az Alföld folyószabályozás utáni kiszáradásának másodlagos következménye. Sajátos, bennszülött alakokban is gazdag élővilágunk azonban egyértelműen bizonyítja azt, hogy Alföldünkön voltak olyan ősi, nem emberi beavatkozásra, hanem természeti tényezők hatására létrejött szikesek, amelyek az utolsó jégkorszak óta folyamatosan léteztek, a nagy alföldi folyók táplálta mocsarak ingadozó vízállású peremterületein.
„Eltűnt” fajaink közt szerepel a nagyfoltú bagolylepke
Nagyfoltú bagolylepke (Oxytripia orbiculosa)
Ennek a Magyarországról leírt fajnak az élőhelyei egyrészt a homoki nősziromban (Iris arenaria) bekövetkezett homokpusztai gyepek voltak, másrészt azok a dolomitsziklás élőhelyek, ahol a törpe nőszirom (Iris pumila) tenyészett nagy tömegben. A hernyó ezeknek az apróbb termetű nőszirmokat a gyöktörzsében élt. Csak ott maradhatott fenn a népesség, ahol ezek az élőhelyek nagy kiterjedésűek voltak; ahol a lepke a tápnövény meggyérülése után egy másik hasonló foltra tudott áttelepülni. Ezek a lehetőségek azonban megszűntek. A legjobb dolomitsziklás élőhelyeket elfoglalta a budai villanegyedek terjeszkedése, majd pedig a kopárfásítás, homokon pedig a pusztai gyepek befenyvesítése, akáccal való betelepítése számolja fel ennek a jellegzetesen sztyepplakó fajnak az életlehetőségeit.
Ennek a Magyarországról leírt fajnak az élőhelyei egyrészt a homoki nősziromban (Iris arenaria) bekövetkezett homokpusztai gyepek voltak, másrészt azok a dolomitsziklás élőhelyek, ahol a törpe nőszirom (Iris pumila) tenyészett nagy tömegben. A hernyó ezeknek az apróbb termetű nőszirmokat a gyöktörzsében élt. Csak ott maradhatott fenn a népesség, ahol ezek az élőhelyek nagy kiterjedésűek voltak; ahol a lepke a tápnövény meggyérülése után egy másik hasonló foltra tudott áttelepülni. Ezek a lehetőségek azonban megszűntek. A legjobb dolomitsziklás élőhelyeket elfoglalta a budai villanegyedek terjeszkedése, majd pedig a kopárfásítás, homokon pedig a pusztai gyepek befenyvesítése, akáccal való betelepítése számolja fel ennek a jellegzetesen sztyepplakó fajnak az életlehetőségeit.
Homokpusztai gyepekben élő geofil sáska a szalagos sáska
Ilyen bennszülött alakokat mindenekelőtt bizonyos molylepkecsaládokban találunk. A zsákhordó molyok (Coleophoridae) parányi hernyói lerágott növényi törmelékekből jellegzetes alakú zsákocskát szőnek, emellett szigorúan tápnövény-specialisták. Sziki növényeinknek megvannak a maguk sajátos zsákhordó molyai, amelyek a hosszan tartó földrajzi elszigetelődés során önálló fajokká fejlődtek. Ilyen pl. a Fertő környéki szikesekről leírt, s később a Hortobágyon is megtalált Coleophora peisoniella, amelynek hernyója a sziki ürmön (Artemisia santonicum) él; vagy pl. a bárányparéjon (Camphorosma annua) fejlődő Coleophora hungariae. Más molylepkecsaládokban is vannak hasonló módon tápnövény-specialista bennszülött fajaink, ilyenek pl. a sarlósajkú molyok (Gelechiidae), amelyek hernyói rendszerint a tápnövény leveleibe vagy fiatal hajtásaiba fúrt járatokban élnek, vagy szövedéket készítenek rajta.
Más esetekben az elterjedési kép megszakítottsága, a hosszú távú földrajzi elszigeteltség utal arra, hogy korábbi, a maitól eltérő éghajlatú időszakokból származó maradványfajokról lehet szó. Elterjedési kapcsolataik két különböző irányba mutatnak. Számos molylepkefaj olyan tápnövényekhez ragaszkodik, amelyek a tengerparti sós talajokon is élnek, pl. a Colephora halophilella és C. longicornella, amelyek tápnövénye a sziki őszirózsa (Aster tripolium spp. pannonicus); a sziki útifűhöz (Plantago maritima) kötött előfordulású Scrobipalpa plantaginella, vagy a sziksófüvön (Salicornia europaea, S. herbacea) élő Scrobipalpa salinella, S. nitentella és Coleophora salicorniae, továbbá a sziki szittyón (Juncus gerardii) fejlődő C. taenipenella. Másik fajcsoport elterjedési kapcsolatai a kontinentális-félsivatagi ürömpuszták felé mutatnak. Jó részüket dél-oroszországi pusztákról írták le, majd kitűnt, hogy szikeseinken is megtalálhatók; pl. a magyar fúrómoly (Stenodes coenosana), amelynek hernyója a sziki üröm szárában fejlődik. Csenkeszfélék, főleg a veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina) gyökérzetében, cső alakú szövedékben fejlődnek a pusztamolyok (Atychiidae) hernyói. Legtöbb fajuk szintén a dél-kelet-európai, kontinentális rövid füvű sztyeppek és félsivatagok lakója. Szigetszerű előfordulásaik vannak a magyar Alföldön, sziki, esetenként homoki legelőkön. Ilyen pl. a Brachodes appendiculata és B. pumilla. Hasonló eseteket a nagyobb térigényű lepkecsoportokban (pl. bagolylepkék – Noctudiae, araszolólepkék – Geometridae) is találunk. Finomabb vizsgálatok alapján itt a nagyobb elterjedésű keleti, ürömpusztai fajok sajátos alfajait különböztethetjük meg. Ilyenek: a szikiüröm-bagoly (Saragossa porosa kenderesen is), a magyar szegfűbagoly (Discestra dianthi hungaroca) és a sziklaürömaraszoló (Narraga tessularia kasyi).
