Fontos lelőhely
Fontos lelőhely
A parlagi vipera kis termetű mérgeskígyó, teljes hossza általában 31–63 cm közé esik. Mintázata hasonlít a keresztes viperáéhoz, de alapszíne mindig barnás, esetleg barnásszürke. Mindkét nemen a hát közepén húzódó sötétbarna cikcakkszalagot kétoldalt egyszínű szalmasárga vagy világosszürke sáv szegélyezi. A cikcakkszalag élei mindig feketével szegettek, de maga a szalag hatszög vagy bab alakú foltsorra szakadozhat szét, innen a kígyó népi „baboskígyó” elnevezése.
A törzs pikkelyei a másik viperához hasonlóan erőteljesen ormósak, azaz rajtuk hosszanti irányban éles kiemelkedés húzódik, ami finoman vonalkázott külsőt kölcsönöz az állatnak, ez a másik népies névben („szőrös kígyó”) is megnyilvánul. A törzs két oldalán fekete vagy feketésbarna foltsor vonul végig, a hasoldal világos vagy sötét palaszürke, amelyet fehéres foltok tarkítanak. A fej tetején a tarkón lévő némileg keresztre vagy nyílra emlékeztető rajzolat minden példánynál más és más, és az állat egész élete során állandó marad, ily módon alkalmas az egyedek azonosítására. Ez a tulajdonság más kígyófajoknál (pl. keresztes vipera, rézsikló) is fennáll. A parlagi vipera élőhelyét a változatos szerkezetű, gazdag rovarvilágú sztyepprétek alkotják. Búvóhelyét a különféle rágcsálók járataiban, de leggyakrabban tücsöklyukakban találja meg. Elsősorban nagy testű, egyenes szárnyú rovarokat (sáskákat, tücsköket, szöcskéket), ezenkívül fiatal gyíkokat, ritkábban kisemlősök újszülöttjeit eszi. Rendkívül rejtőzködő, félénk állat. Mérge gyenge, marása nem életveszélyes az emberre, halálesetet sohasem, sőt súlyosabb tüneteket sem jegyeztek fel évtizedek óta. Szérumot nem gyártanak ellene. Téli álmából március legvégén, áprilisban ébred fel, ezután hamarosan párzik, majd a nőstény augusztus elején hozza világra 6–18 utódját. A fiatalok vékony burokban születnek meg, amelyet átszakítva azonnal mozogni, marni, zsákmányt ejteni képesek. A parlagi vipera tehát szintén elevenszülő (idegen szóval „vivipar”, egyébként maga a „vipera” elnevezés is ebből a tőből származik). A fátlan, árnyéktalan, sztyepp jellegű füves legelőkön, kaszálóréteken a forró nyári kánikula alatt testhőmérsékletét föld alatti lyukakba húzódva és tevékenységét a hajnali, késő szürkületi órákra tolva szabályozza. A kifejlett állatok szeptember végén, a fiatalok októberben vonulnak el a talajba téli nyugalomra. A telelőhelyet különös gondossággal kell megválasztanuk, mert élőhelyük kora tavasszal rendszerint az esőzésektől és a magas talajvíztől bokáig tocsog, az ilyenkor elárasztott, még alvó viperák megfulladnának, ezért telelésre a réteken adott, néhány araszos szintkülönbségeket, buckahátakat, enyhe dombszerű kiemelkedéseket használják ki.
Homoki gyík
Parlagi vipera tücsköt nyel
K. Z.
