Parlagi vagy rákosi
Parlagi vagy rákosi
Méhely Lajos, a parlagi vipera első leírója
A parlagi vagy rákosi, rákosréti viperát elsőként Méhely Lajos (1862–1953), a századforduló kiemelkedő magyar zoológusa vezette be a tudományba 1893-ban németül is megjelent közleményében, mint a keresztes vipera egyik új változatát. (Az eredetileg „rákosi vipera” nevét az 1950-es években Rákosi Mátyás nyomására változtatták „parlagi”-ra, s mára ez a név lett elterjedt és használatos. Sokan nem is tudják a „rákosi” név lecserélésének okát, ugyanakkor az állat régen kipusztult a rákosi rétekről, következésképpen, bár a tudományos névben ez szerepel, felelevenítésének nem sok jelentősége van.) Méhely a leírást a Herman Ottó által a Budapesttől délkeletre fekvő Rákos mezején gyűjtött két példányra alapozta. Ezekről a Királyi Magyar Természettudományi Társulat állattani szakosztályának 5. értekezletén, 1892. április 28-án számolt be Herman Ottó. Íme egy részlet a Természettudományi Közlönyben megjelent beszámolóból: „Azelőtt ez a kígyófaj Budapest környékén, különösen a Rákoson sokkal gyakoribb volt, de mióta a főváros környékét kertekké alakítják át és a telkeket beépítik, mindinkább gyérül és messzebb fekvő területekre szorul. Mindamellett még most is lehet találni, néha lakott helyek közelében is. Előadó szintén ilyen helyen találta a bemutatott két példányt, mégpedig vizslája segítségével, amely nagyon feltűnő módon megállotta a kígyókat.” Az előadást kisebb vita követte a rézsikló és a keresztes vipera összetéveszthetőségéről, s akkor még senki sem gondolta, hogy a talált két példány Európa mára egyik legritkábbá vált mérgeskígyóját képviselte.
Méhely Lajos, részben morfológiai bélyegek, részben a lelőhely – a magyar puszta – miatt választotta külön alfaji szinten ezt az alakot a keresztes viperától. Véleménye alig egy hónappal a cikk megjelenése után már vitapartnerre talált: a londoni British Museum heves herpetológusa, G. A. Boulenger Méhely viperáját az olasz Alpokban élő Vipra ursiniivel azonosította, s ezzel éles tudományos vitát indított el kettejük között a kígyó hovatartozását illetően. Méhely rákövetkező cikkeiben felháborodottan ugyan, de kénytelen volt beismerni, hogy a Duna–Tisza közéről, és később más helyekről, így a Bécs melletti Laxenburg környékéről ismertté vált mérgeskígyó valóban közel áll a Boulenger által leírt alakhoz. Bár a későbbiekben ő is Vipera ursinii néven emlegeti, igazából élete végéig kételkedett abban, hogy a magyar alföldi forma azonos lenne az olaszországi hegyvidéki populációkkal.
Egészen az 1950-es évek végéig a közben Kolozsvár környékéről és Bulgáriából is kimutatott viperát a Vipera ursiniivel azonosították, és csak az 1955–61-ben több tudós által elvégzett részletes tudományos elemzések után vált elfogadottá, hogy a Magyarországról a Hanságból és a Kiskunság több pontjáról ismert kígyó önálló alfaj, a Vipera ursinii rakosiensist képviseli. Ezzel Méhely elnevezése újra érvényt kapott, és megérzése is bizonyságot nyert. A ma már jelentősebbnek tartott ökológiai-életmódbeli különbségek, a morfológiai bélyegek több részletre kiterjedő, statisztikai vizsgálata, valamint a fehérje-biokémiai kutatások, bár még mindig nem teljesen tisztázottan, de azt mutatják, hogy a parlagi vipera valóban határozottan eltér a többi ursinii-formától, és legközelebbi rokonait Méhely feltételezésének megfelelően a kelet-európai orosz síkság hasonló sztyeppi viperái (pl. Vipera renardi) között találja meg.
