Hasonlít a viperára
Hasonlít a viperára
A keresztes viperánál már szó esett a rézsiklóról (Coronella austriaca), amelyet szerencsétlenségére gyakran összezévesztenek a rajzolatban rá emlékezzető mérgeskígyóval. A gondosabb megfigyelés azonban felfedi a különségeket, a rézsikló tudományos nevét („osztrák koronácska”) a fején lévő mintáról kapta, amely első leíróját, Josef Laurenti bécsi természettudóst 1768-ban az Ausztria címerében szereplő kétfejű sasra emlékeztette. Ez a folt a tarkón, majd a törzsön hátrafelé kettős ágban folytatódik, amely aztán a hátoldalon rendszerint két sorban álló foltokra szakadozik. A viperák cikcakkos hátvonala minden esetben a tarkón elhelyezkedő egyetlen hátrafelé iráyuló foltból indul ki. További különbségeket szolgáltatnak a rézsikló fokozatosan elkeskenyedő, hosszú farka, hosszúkás-tojásdad fejalakja, valamint kerek pupillája. A hímek barnás, vörösesbarnás színűek, hasoldaluk sárga vagy téglaszínű, a nőstények ezzel szemben szürkék, barnásszürkék, hasuk pedig sötét acélszínű. A fiatal állatok színezete élénkebb, foltsoraik is jóval kifejezettebbek. A rézsikló élőhelye leggyakrabban a bokros, cserjés, napos lejtők, erdőszélek, nyiladékok, de megtalálható a síkvidéki kaszálóréteken vagy a köves, sziklás lejtős sztyeppeken is. Táplálékát szinte kizárólag más hüllőkből, 40–80 cm-es testhosszánál sokszor alig kisebb gyíkokból, kígyókból szerzi, akár a vele csaknem egyező méretű viperát is képes elnyelni. Minden bzonnyal rágcsálók és madarak fiatal egyedeit is elfogyasztja. A nőstény a viperákhoz, az elevenszülő és a törékeny gyíkhoz hasonlóan elevenen hozza világra 3–15 utódját, amelyek a vékony, átlátszó burkot átszakítva születésük pillanatától önálló életet élnek. Fiatalkori mintázatuk néhány vedlés után, testméretük növekedésével eltűnik. A rézsikló október közepétől március végéig, április elejéig alszik téli álmot.
K. Z.
Rézsikló
Kétfarkú elevenszülő gyík
Miért törik le a gyík farka?
Mindannyian gyerekkorunk óta tudjuk, hogy ha ügyetlenül akartunk megfogni egy gyíkot, a farka gyakran letört, a állat elmenekült, mi meg hoppon maradtunk. Közelebbről megvizsgálva ezt a dolgot, sok érdekes részletet ismerhetünk meg, kérdéseket tehetünk fel, melyekre nem is olyan könnyű választ találni. Többszöri próbálkozásnál például felfigyelhetünk arra, hogy még hozzá sem értünk a gyíkhoz, farka máris letört, és az állat menekült! A letört farok, nagy megrökönyödésünkre, gyakran még percekig ott vonaglik az orrunk előtt, néha vérezve is, hogy elvegye a kedvünket a további üldözéstől! Vajon hogyan is történik mindez, és miért jó ez a gyíknak?
Nem minden gyíkféle farka törik le olyan könnyen. Már ez is arra a gondolatra késztet, hogy az egész „faroktördelés” nem is olyan véletlenszerű dolog. Valóban nem! Az általában hosszú, keskeny testű, gyors mozgású nyakörves gyíkok veszélyt érezve az utolsó menekülési esélyként maguk választják le a farkukat. A veszélyhelyzet első pillanata persze leginkább az, amikor a támadó már megérinti a gyík testét, s annak gyors mozgása miatt általában a farkát: ezért tűnik úgy, mintha mi történk le a testrészt. A valóság azonban az, hogy a gyík farkában reflexszerűen működő izmok vannak, amelyek körkörösen hirtelen összehúzódva szinte elvágják a farkat, mégpedig nem két csigolya között, ahol magától törne, hanem valamelyik csigolya kellős közepén! Az összehúzódó izmok ezzel egyúttal el is zárják a tovább rohanó állat farokcsontján az ereket, nehogy túl sok vért veszítsen. A hátramaradó darab pedig élénk reflexmozgásba kezd, tekereg, vonaglik, hogy a támadó ragadozó figyelmét lekösse, mialatt a „tulajdonos” elmenekül! Általában sikerrel. A farokvesztés tehát a ragadozók elleni védelem egyik fontos eszköze, amely a fennmaradásért való küzdelem során a legügyesebb módszert bemutató gyíkok kiválogatásával fejlődött mindig tovább, egészen a mostani, szinte „tudatos”, rafinált technikáig.
A legtöbbször sikerrel elmenekült gyík törött farkán a seb hamar beheged, és a farok újra nőni kezd, regenerálódik. Ugyanolyan szép, egyenletes, sima azonban már sosem lesz, mint amilyen eredetileg volt. Sőt különleges esetekben (mint a képen látható bátorligeti elevenszülő gyíknál is) előfordul, hogy a sebnél a farok elágazik, és két irányban nő. Ez általában az egyenlőtlen törés vagy a már hegedő seb valamilyen újabb sérülése okozhatja. Az eredmény azonban csak ritkán ilyen tetszetős, egyenlő ágú, villás farok.
Mindannyian gyerekkorunk óta tudjuk, hogy ha ügyetlenül akartunk megfogni egy gyíkot, a farka gyakran letört, a állat elmenekült, mi meg hoppon maradtunk. Közelebbről megvizsgálva ezt a dolgot, sok érdekes részletet ismerhetünk meg, kérdéseket tehetünk fel, melyekre nem is olyan könnyű választ találni. Többszöri próbálkozásnál például felfigyelhetünk arra, hogy még hozzá sem értünk a gyíkhoz, farka máris letört, és az állat menekült! A letört farok, nagy megrökönyödésünkre, gyakran még percekig ott vonaglik az orrunk előtt, néha vérezve is, hogy elvegye a kedvünket a további üldözéstől! Vajon hogyan is történik mindez, és miért jó ez a gyíknak?
Nem minden gyíkféle farka törik le olyan könnyen. Már ez is arra a gondolatra késztet, hogy az egész „faroktördelés” nem is olyan véletlenszerű dolog. Valóban nem! Az általában hosszú, keskeny testű, gyors mozgású nyakörves gyíkok veszélyt érezve az utolsó menekülési esélyként maguk választják le a farkukat. A veszélyhelyzet első pillanata persze leginkább az, amikor a támadó már megérinti a gyík testét, s annak gyors mozgása miatt általában a farkát: ezért tűnik úgy, mintha mi történk le a testrészt. A valóság azonban az, hogy a gyík farkában reflexszerűen működő izmok vannak, amelyek körkörösen hirtelen összehúzódva szinte elvágják a farkat, mégpedig nem két csigolya között, ahol magától törne, hanem valamelyik csigolya kellős közepén! Az összehúzódó izmok ezzel egyúttal el is zárják a tovább rohanó állat farokcsontján az ereket, nehogy túl sok vért veszítsen. A hátramaradó darab pedig élénk reflexmozgásba kezd, tekereg, vonaglik, hogy a támadó ragadozó figyelmét lekösse, mialatt a „tulajdonos” elmenekül! Általában sikerrel. A farokvesztés tehát a ragadozók elleni védelem egyik fontos eszköze, amely a fennmaradásért való küzdelem során a legügyesebb módszert bemutató gyíkok kiválogatásával fejlődött mindig tovább, egészen a mostani, szinte „tudatos”, rafinált technikáig.
A legtöbbször sikerrel elmenekült gyík törött farkán a seb hamar beheged, és a farok újra nőni kezd, regenerálódik. Ugyanolyan szép, egyenletes, sima azonban már sosem lesz, mint amilyen eredetileg volt. Sőt különleges esetekben (mint a képen látható bátorligeti elevenszülő gyíknál is) előfordul, hogy a sebnél a farok elágazik, és két irányban nő. Ez általában az egyenlőtlen törés vagy a már hegedő seb valamilyen újabb sérülése okozhatja. Az eredmény azonban csak ritkán ilyen tetszetős, egyenlő ágú, villás farok.
