Páncélos úszóbajnok
Páncélos úszóbajnok
Hajdanában például nemcsak a Balatonban, hanem az attól délre eső, a Kis-Balatonhoz csatlakozó Nagy-berekben is mindennapos látvány volt a csatornában úszó fatörzsön, vízinövényen sütkérező mocsári teknős. A legutolsó évtizedek mezőgazdasági szennyezése, a műtrágyák és növényvédő szerek leve, valamint a hatalmas méreteket öltött és a Balaton üdülőtavat magát tönkretevő turizmus szennyvize leapasztotta a számukat. Pedig a mocsári teknős értékes, különleges tagja állatvilágunknak, s kár lenne eltűnéséért.
Mocsári teknős
A mintegy 15-20 cm-es páncélhosszúságúra megnövő mocsári teknős alapszíne többnyire fekete vagy egészen sötétbarna, néha zöldes, amelyen többé-kevésbé sugarasan elrendeződő élénk citromsárga vagy szennyessárga vonalkák, pettyek, kisebb foltok helyezkedhetnek el. A lábakon és a fejen hasonló mintázatot figyelhetünk meg, a haspáncél azonban inkább egyszínű barnássárga, sötétbarna vagy fekete. A teknősökre általánosan jellemző, hogy szájukban nincsenek fogak, a zsákmányt éles, csőrszerű szarukávájukkal ragadják meg és tépik falatokra. A mocsári teknős elsősorban békákkal, halakkal és vízicsigákkal, vízirovarokkal táplálkozik, de tulajdonképpen mindent megeszik, ami a vízbe kerül, beleértve az elpusztult állatok tetemeit és néha a vízinövényeket is. Gyakran aktív szürkületkor vagy éjszaka, nappal többnyire félálomban sütkérezik, vagy a vízben pihen. Rendkívül ügyesen úszik a víz alatt, sokáig kibírja levegővétel nélkül, a téli álom idején például annyira lelassul az oxigéncseréje, hogy képes a víz fenekén, a hideg iszapban áttelelni. A hímek farka karcsú, hosszabb, haspáncéljuk homorú, a mellső láb öt ujján hosszú, hajlott karmok vannak. A nőstények zömökebbek, farkuk rövidebb, haspáncéljuk inkább domború, karmaik rövidebbek. Májusban párzanak, és a tojásokat a nőstény a nyár elején rakja le laza, homokos talajba, a vízparttól többnyire nem messze, hogy a nap melegétől augusztus végén kikelő 4–11 utód könnyen eltaláljon az éltető elembe. A fiatal állatnak komoly versenytársa akadhat életük első évei során a Magyarországon is divatba jött észak-amerikai vörösfülű ékszerteknős képében, amelyből az állatkereskedésekben vásárolt, megunt példányok százait engedték szabadon az elmúlt évek során. Egyes helyekről, a déli területekről, már szinte „meghonosodott” állományokról érkeznek jelentések, s aligha gondolhatjuk, hogy e „tájidegen” tagja állatvilágunknak jó hatással lenne a még meglévő, csendes, természetes vizeinkhez hozzátartozó hazai teknőseinkre.
Korábban erdei hüllőfaunánk ismertetésekor már szó volt az elevenszülő gyíkról, s arról is, hogy ez a nyakörvös gyíkfaj hazánkban egyedülálló módon a vizes élőhelyekhez is alkalmazkodott. Egyik híres élőhelyén, a Bátorligeti-láp természetvédelmi területen gyakran látható a tanösvényt hordozó fahíd pallóin napozás közben. A közeledő ember lépteire „gondolkodás nélkül” veti magát a körülvevő nádasba, ahol legtöbbször a vízen és a vízinövényeken szaladva menekül. Zsákmányszerzés közben is megfigyelhetjük hasonló viselkedését. Egy másik előfordulási helyén, az ócsai turjános közelében is szívesen bujkál a csatornaparti nádtorzsák között. Hansági élőhelyein is többnyire a vizenyős, nedves réteket kedveli. A vizes területekhez való alkalmazkodását az is elősegíti, hogy nevéhez méltóan elevenszülő, azaz utódai a nőstény testében olyan fejlettségi szintre jutnak, hogy a világra jőve azonnal önálló életre képesek.
