A hangutánzó bajnok
A hangutánzó bajnok
Az erdő egyik őre a szajkó vagy népiesen mátyásmadár. Óvatos, éber, semmi sem kerüli el a figyelmét, és ha valami gyanúsat vesz észre, azonnal recsegő riadót kiált világgá. Vészhangjára nemcsak a többi szajkó, de más madarak, sőt emlősök is figyelnek, és ha kell, menekülnek. A szajkó elsősorban a hegy- és dombvidéki lomberdőket, elegyes erdőket kedveli, hazánkban a leggyakoribb a tölgyesekben. Jóval ritkább a folyókat kísérő ligeterdőkben, de azért ott is lehet találkozni vele. Azt, hogy legalább megközelítőleg hány szajkó él Magyarországon, még soha nem mérték fel. Azt viszont tudjuk, hogy Ausztriában 25 000–40 000, a Brit-szigeteken kb. 100 000, Finnországban 100 000–150 000, Hollandiában 40 000–50 000 pár él. Ezek a számadatok természetesen becslések, de számos próbaterületen végzett pontos számlálás eredményein alapulnak.
Szajkó tehát van bőven, nem kell a kipusztulásától tartanunk. Már csak azért sem, mert nagyon tud a bőrére vigyázni. Messziről megismeri a puskát (hazánkban nem védett, lőhető), és míg a kirándulókat, turistákat viszonylag közelre bevárja, a vadászok elől jó előre menekül. Egyedül a tél végén és kora tavasszal feledkezik meg a szükséges óvatosságról. Ilyenkor a szajkókon is úrrá lesz a szerelem, a máskor csendes és óvatos madarak többedmagukkal repülnek az erdőben, kergetőznek, kiabálnak, és közben olyan különleges hangokat is adnak, amit máskor soha nem hallunk tőlük. Néha közvetlen közel szállnak le, és bár ránk néznek, világoskék szemeikben legfeljebb csodálkozás, de semmi félelem sem látszik. A március eleji szajkók mintha nem is ezen a földön járnának.
Tavasszal hallhatjuk őket énekelni is. A szajkó ugyanis énekesmadár, de füttyentgető, pattogó, nyávogó, kicsit a seregélyre emlékeztető énekét a legjobb akarattal sem lehet szépnek nevezni. Pedig a kék szárnyú mátyásmadár kitűnő hangutánzó. Előszeretettel és tökéletesen utánozza például az egerészölyv „hié” kiáltását, de nyávog, mint a macska, ugat, mint a kutya, és ezen kívül még számos furcsa hangot is ad. Régi feljegyzések szerint a hajdani kopóvadászatok idején történt, hogy egy ugató szajkó teljesen megbolondította a kutyákat, félrevezette a vadászokat úgy, hogy az egész hajtás összekavarodott.
A párok évente egyszer, áprilisban raknak tojásokat, és csak ha ez a fészekalja valamilyen ok miatt elpusztul, tojnak újra. Gallyakból álló fészküket rendszerint a törzs mellé építik, a csészét gyökerekkel, száraz növényi szálakkal és háncsdarabkákkal bélelik. A fészek általában 4–7 méter magasan épül, de egyszer Heves megyében, Pétervására határában borókabokorban találtam kotló szajkóra, alig háromarasznyira a föld felett. Az 5-6, zöldes vagy olajbarnás alapon nagyon finoman és sűrűn pettyezett tojáson a szülők felváltva ülnek, a fiókák 16–17 nap alatt kelnek ki. Hazai vizsgálatok szerint az öreg madarak főként hernyókat, pókokat, és bogarakat hordanak nekik, de nem vetik meg a csigákat, szöcskéket, sáskákat, sőt az apró rágcsálókat és madárfiókákat sem.
S. E.
