Sokszintű erdei étterem
Sokszintű erdei étterem
A folyóárterek jellemző madárfaja a gurgulázva éneklő kerti poszáta
Különböző madárfajok ugyanígy eltérő szintekben kereshetik táplálékukat is. A sárgarigó például állandóan a lombkoronában tartózkodik, és az ott mozgó hernyókat tizedeli, köztük jó étvággyal fogyasztja el azokat a szőrös fajokat is, amelyektől a cinegék és a poszáták elfordulnak. A fakusz és a csuszka elsősorban a kéreg repedéseiből zsákmányolnak, a fakopáncsok erős csőrükkel a kéreg alól is kivésik a lárvákat, a barátka és a kis poszáta az aljnövényzet bokrosait bújja, míg a rigók, a fülemüle és a vörösbegy elsősorban a talajon, az avarban akadnak táplálékra. Vannak aztán olyan fajok is, amelyek ugyan az erdőben költenek, ott nevelik fiókáikat, de mint a parlagi sas, a kígyászölyv, a kék galamb vagy a seregély, a szomszédos, nemegyszer több kilométernyire fekvő nyílt területekre járnak élelemért.
Meg kell említeni az évszakos különbözőségeket is, hiszen egészen más képet mutat az üde, friss lombokkal zöldellő áprilisi vagy májusi erdő, mint a nagy hőségekkel, tikkasztó szárazsággal terhelt nyár végi időszak. Csodálatos a minden évben megújuló őszi lombszíneződés, és megint egészen más az erdő, amikor télen a fák ágai kopaszon merednek az ég felé, és vastag hótakaró borítja az egyébként mindig olyan megnyugtatóan melegbarna avarszőnyeget.
Az elkövetkezőkben sétára indulunk a fák közé, a Dunántúl és az Északi-középhegység fejszéktől, stílfűrészektől megsebzett, de még mindig nagyon szép erdeibe,vagy a Duna és a Tisza párásligeteibe, oda, ahol ezek a hajdan összefüggő, gyönyörű és madarakban oly gazdag élőhelyek egymástól elszigetelt kis foltjai napjainkra még úgy-ahogy megmaradhattak.
Az eszményi erdő (amiből Magyarországon sajnos egyre kevesebb van), ahol valamennyi madár megtalálja életfeltételeit, a táplálékot éppen úgy, mint a fészkelőhelyet, a nagy kiterjedésű, tisztásokkal is tarkított elegyes állományú, legalább felerészben öreg fákból álló, gazdag aljnövényzetű erdő. Ezt az élőhelyet a madarak tartózkodóhelyei, táplálkozóhelyei szerint durván három részre oszthatjuk. A legfelül található lombkoronára, az úgynevezett cserjeszintre, ami gyakorlatilag az aljnövényzet bokrosait foglalja magában, és végül az erdő alját többé-kevésbé egyenletesen borító avarszintre. Mind a három szintnek megvannak a jellemző madárfajai, és persze olyanok is, amelyek alkalmilag vagy rendszeresen feljebb vagy lejjebb, azaz a „szomszédba” látogatnak. A fa kérgén mászkáló csuszka vagy a fakusz néha a törzs tövi részén, máskor fent a magas ágakon látható, a sárgarigó viszont már kifejezetten a lombkoronában élő madár, ott építi fészkét, és ott szerzi táplálékát is. Ugyanígy lakja a fülemüle a két alsó szintet, az avarban keresi a pókokat, férgeket és rovarokat, de otthonát is az avarszint száraz leveleinek védelmében építi. A revírjét védő hím pedig a bokrok vagy a fák alacsony ágán ülve énekel.
