Fészkét ágvillára fonja
Fészkét ágvillára fonja
A sárgarigó építette fészek egyedülálló a hazai madárvilágban. Mindig lombos fákon, nyárfán, akácon, gyümölcsfán fészkel különböző magasságokban, de inkább magasabb, néha akár 15–20 méteren. Hím és tojó együtt építi a fészket, amely a kiválasztott ágvilláról kosárszerűen csüng alá. Növényi rostokból, háncsokból, fűszálakból áll, de a madarak gyakran papírdarabokat, rafiát, rongycsíkokat, tollat, mohát és szőrszálakat is beleépítenek. A második világháború vége felé, amikor a szövetséges repülőgépek nagy mennyiségben dobtak le repülőgépekről sztaniolcsíkokat (ezüstszálakat), a Madártani Intézetbe egy olyan sárgarigófészket vittek be, amely szinte kizárólag ezekből az ezüstösen csillogó szálakból épült.
A fészket a tojó építi, a hím ritkán próbál segíteni, de párja akkor is rendszerint elveri a fészektől. Az építés az időjárástól és a helyi viszonyoktól függően általában 6–12 napig tart, de ha a fészekalja pusztulása miatt a madár pótköltésre kényszerül, akár 3–5 nap alatt is „összedobja”. Gyakran előfordul, hogy ugyanazon a fán több éven át költ a sárgarigó, néha még az ágvilla is azonos. Ha viszont a régi fészket megkímélték az őszi és téli viharok, annak anyagát szívesen beépítik új otthonukba.
A május végén, júniusban lerakott 4, halvány rózsaszínű alapon ritkásan foltozott tojásból 14-15 nap alatt kelnek ki a fiókák. Főleg a tojó kotlik, éjszaka mindig ő ül a tojásokon, napközben a hím néhányszor rövid időre felváltja. Ezt az időt használja ki, hogy a környéken táplálékot keressen. A sárgarigó nemcsak a csupasz, de a szőrös hernyókat is jó étvággyal elfogyasztja. A fiatalok 14-15 napos korukban hagyják el a fészket, de eleinte csak a szomszédos ágakra merészkednek. Ahogy repülni kezdenek, fokozatosan távolodnak el a fészkes fától, de szüleikkel még hosszabb ideig tartják a kapcsolatot.
