A nászrepülés
A nászrepülés
A kora tavaszi erdő rendkívül látványos színjátéka az egerészölyvek nászrepülése. Az egerészölyv közismert madár, meglehetősen gyakori, bárhol találkozhatunk vele. Ősszel és télen rendszerint az autó vagy a vonat ablakából látjuk, amint mozdulatlanul gubbaszva egy-egy fa csúcsán türelmesen várják, hogy odalent egy vigyázatlan mezei pocok kibújjon a lyukból, és szomszédolni induljon. A tél vége felé, de különösen márciusban viselkedésük megváltozik. Ilyenkor is vadásznak ugyan, de az erdők közelében járva hangos „hié” kiáltásokkal kísért nagyszerű nászrepülésükben is gyönyörködhetünk. Ennek módja alapvetően sablonos, megszabott, de azért madaranként kissé változhat. A Pilisben láttam például egy ölyvet, amelyik hol az egyik, hol a másik irányban repült hullámvonalban a területe felett. Amikor egy-egy hullám csúcsára ért, mindig összekapta a szárnyait, és vagy 30 métert zuhant lefelé. Ekkor gyors csapásokkal ismét felfelé igyekezett, hogy aztán újabb zuhanórepüléssel folytassa pazar nászjátékát. Egy másik alkalommal a Budai-hegyek felett figyeltem egy nászrepülő ölyvet. A Petneházy-rét közelében magaslesen ülve távcsővel minden mozdulatát pontosan követhettem. Ez a madár kisebb köröket írva emelkedett egyre magasabbra, ahol aztán ugyanúgy összekapta a szárnyait, mint az előbb említett egerészölyv, meredeken zuhant legalább 40 métert, utána egy kisebb hullám, majd ismét zuhanás következett. Nem hiszem, hogy véletlen volt, inkább a tökéletes számítás eredménye, amint szinte súrolva a fák legfelső ágait lendült ismét a magasba. Ez a madár egyébként, úgy látszik, egyedül volt, mutatványát párcsalogatónak szánta, mert amikor később egy másik ölyv tűnt fel a láthatáron, lázas igyekezettel, ha lehet, még nagyobb lendülettel emelkedett s zuhant. Látszott rajta, hogy mindenképpen szeretné felhívni magára a figyelmet. Az idegen ölyvnek, gondolom, egy tojó lehetett, azonban nem nagyon tetszett a mutatvány, mert unott arccal továbbevezett a magát az utolsó pillanatig reménykedve produkáló hím valószínűleg nem kis bánatára.
Gyakori ragadozó madarunk az egerészölyv
Eltérő nagyságú fészekaljak
Érdekes összefüggés van a tojások száma és az egyes madárfajok életmódja között. A kígyászölyvnek vagy a barátkeselyűnek például csupán egyeten tojása van évente, ugyanakkor a széncinege odújában 8–13, a kis kék cinegéjében pedig néha 14 tojás szorong egymás mellett.
A kígyászölyv főleg hüllőkkel él, ezért egy-egy párnak igen nagy revírre van szüksége ahhoz, hogy napi táplálékát megszerezhesse. A pár nem is tudna 6–8 vagy még több fiókát felnevelni. Hasonló a barátkeselyű helyzete is. Döggel táplálkozik, és óriási területel repül be naponta, hogy zsákmányhoz jusson, a sok fióka számára sem lenne előnyös. A barátkeselyű csak 5–6 éves korára válik ivaréretté, kezd szaporodni, a fiatalok addig kóborolnak, tehát hosszú ideig nem jelentenek konkurenciát az öreg madarak számára. Viszont ezeknek a nagy madaraknak gyakorlatilag nins természetes ellenségük, tehát minden esélyük megvan arra, hogy akár 20–30 évig is éljenek. Ezzel szemben a széncinegepár egy nagyobb kertben is talál annyi hernyót, hogy fiókáit felnevelhesse. Sok fiókája van, a fiatalok már egyévesen ivarérettek, viszont sok az ellenségük, és nagyon rövid az átlagéletkoruk: gyűrűzésekkel alátámasztott vizsgálatok szerint a szaporulat 80%-a nem éri meg, hogy a következő évben maga is nevelhessen fiókákat.
Az emberi tevékenység, a tudatos és akaratlan pusztítás elsősorban a kevés utódot nevelő, nagyobb madarakat sújtja. Miután viszonylag kevesen vannak, minden lőtt, mérgezett vagy más módon elpusztított, a természes szaporodás lehetőségétől megfosztott példány komoly veszteséget jelent. Nem véletlen, hogy például a barátkeselyű már szinte teljesen eltűnt Európából, de erősen megfogyott a fakó keselyű is.
Érdekes összefüggés van a tojások száma és az egyes madárfajok életmódja között. A kígyászölyvnek vagy a barátkeselyűnek például csupán egyeten tojása van évente, ugyanakkor a széncinege odújában 8–13, a kis kék cinegéjében pedig néha 14 tojás szorong egymás mellett.
A kígyászölyv főleg hüllőkkel él, ezért egy-egy párnak igen nagy revírre van szüksége ahhoz, hogy napi táplálékát megszerezhesse. A pár nem is tudna 6–8 vagy még több fiókát felnevelni. Hasonló a barátkeselyű helyzete is. Döggel táplálkozik, és óriási területel repül be naponta, hogy zsákmányhoz jusson, a sok fióka számára sem lenne előnyös. A barátkeselyű csak 5–6 éves korára válik ivaréretté, kezd szaporodni, a fiatalok addig kóborolnak, tehát hosszú ideig nem jelentenek konkurenciát az öreg madarak számára. Viszont ezeknek a nagy madaraknak gyakorlatilag nins természetes ellenségük, tehát minden esélyük megvan arra, hogy akár 20–30 évig is éljenek. Ezzel szemben a széncinegepár egy nagyobb kertben is talál annyi hernyót, hogy fiókáit felnevelhesse. Sok fiókája van, a fiatalok már egyévesen ivarérettek, viszont sok az ellenségük, és nagyon rövid az átlagéletkoruk: gyűrűzésekkel alátámasztott vizsgálatok szerint a szaporulat 80%-a nem éri meg, hogy a következő évben maga is nevelhessen fiókákat.
Az emberi tevékenység, a tudatos és akaratlan pusztítás elsősorban a kevés utódot nevelő, nagyobb madarakat sújtja. Miután viszonylag kevesen vannak, minden lőtt, mérgezett vagy más módon elpusztított, a természes szaporodás lehetőségétől megfosztott példány komoly veszteséget jelent. Nem véletlen, hogy például a barátkeselyű már szinte teljesen eltűnt Európából, de erősen megfogyott a fakó keselyű is.
Vannak madárfajok, mint például a hazánkban is fészkelő kígyászölyv, amelyek egyetlen tojást raknak, míg mások, például a széncinege, tucatnyi tojást melengetnek
