A gólyát a gólya hozza!
A gólyát a gólya hozza!
Aki például 1994-ben a pásztormadarak miatt a Hortobágyra utazott, biztosan látta a falvak főutcáin a villanyoszlopokon épült gólyafészkeket. A fehér gólya állománya Európában nagyon megfogyott, a nyugati országokban sok helyről teljesen el is tűnt a piros csőrű, nagy madár. A pusztulás egyik fő oka a táplálkozóhelyek, a tocsogós rétek, kis mocsarak, nedves kaszálók eltűnése, de ugyanígy megfogyatkoztak a gólya régi, klasszikus fészkelőhelyei is. Eltűntek a falusi nádtetős házak, a széles, oldalsó füstnyílású kémények, amelyeken szintén szívesen építkeztek a gólyapárok. Az állomány megfogyatkozása Magyarországon is jelentős volt, 1958 és 1974 között a fészkelő párok száma 8000-ről éppen a felére csökkent. Szerencsére a ma már mindenfelé látható fészektartó állványokkal sikerült legalább a madarak lakásgondjait megoldani, és talán ez is eredményezte, hogy a párok száma lassan ismét növekedésnek indult. Ma kereken 5000 pár költ a országban, és ezzel hazánk igazi „gólyanagyhatalomnak” számít Európában. Nagyon sok olyan turista érkezik hozzánk, főleg a nyugati országokból, akik számára külön programpontot jelent a gólyafészkek, az etető madarak filmezése, fényképezése. Nagyivánban, Gelejen és más községekben egyetlen pontról féltucatnyi fészket is láthatunk az utca szélén álló oszlopokon.
Gólyáink márciusban érkeznek vissza afrikai telelőhelyeikről. Az európai állomány két irányban vonul délnek, a nyugatiak a Gibraltár felett átrepülve, a közép- és kelet-európai gólyák, így a hazaiak is, a Boszporusz és Szuez érintésével jutnak Afrika földjére. Onnét a Nílus mentén repülnek tovább, és egyesek közülük a földrész legdélibb csücskéig is eljuthatnak. Találtak már magyar gyűrűs gólyát Fokváros közelében, ez légvonalban is kétszer tízezer kilométeres vándorutat jelent.
Valószínűleg a gyermekmesék is ludasak abban, hogy nagyon sok ember még ma is azt hiszi, hogy a gólyák kizárólag kígyókkal és békákkal élnek. Szó nincs róla, a nedves réteken vagy a tocsogók között járva felszedik a békát, a békalárvát, megfogják a vízisiklót, sőt a viperát is, de emellett nagyon sok sáskát, cserebogarat, gilisztát, csigát esznek, a tarlókon vagy az eke után járva pedig a mezei pockokat tizedelik. Afrikában a végtelen szavannákon a gólyák elsősorban sáskákkal élnek, a helyi lakosság sok helyen sáskamadárnak hívja, és tiszteli őket. Más néger törzsek viszont vadásznak rájuk, és már tucatnyi „nyilas gólya” érkezett Európába, olyan madarak, amelyek a bőrük alá fúródott vagy csak izmot ért nyílvesszőt sok ezer kilométeren át magukkal cipelték. A dolog érdekessége, hogy a szakemberek a nyilak kiképzéséből pontosan meg tudták mondani, Afrika mely részén, melyik országában sebezték meg a madarat.
Nemcsak a gólya jut el Afrika legdélibb csücskébe, találtak ott már magyar gyűrűs füstifecskét is. Oda és vissza számára is 20 000 kilométeres ez az út, de miután a fecskék repülő rovarokra vadásznak, és egész nap a levegőben vannak, elképesztő számokat olvashatnánk le arról a képzeletbeli mini kilométeróráról, amit hegyes szárnyaik alá erősítenének.
A gólya vonulási útvonala
A füstifeske és a molnárfecske mint fészkelők az ember jóvoltából kerültek a sík vidékekre. Ezek a madarak korábban csak sziklafalakon fészkeltek, de amikor „rájöttek arra”, hogy az emberi épületek legalább olyan jó, sőt adott esetben még sokkal jobb költőhelyeket kínálnak, megtelepedtek, és fokozatosan elterjedtek a falvakban és városokban. A füstifecske az épületek belsejét választotta, s hazánkban még ma is elsősorban az istállók gerendáin fészkel. A molnárfecske az ereszek alá, erkélyek szögleteibe költözött, helyenként nagy telepei vannak.
Vadászni azonban kijárnak a mezők fölé. A molnárfecske többnyire magasan röpül, a füstifecske viszont rendszeresen egészen alacsonyan, arasznyira suhan a földutak felett, hűvös, esős időben, amikor gyenge a rovarmozgás, a legelő marhák körül röpköd, hogy elkapja a lábaikkal felvert rovarokat, sőt merész suhanással a nagy állatok oldaláról is lekapja az oda húzódott legyeket. Ha aztán kisüt a nap, továbbrepül a hullámzó rétek felett, és nagy ügyességgel csípi el a felugró apró sáskákat, vagy a fűszálak között zümmögő szúnyogokat.
