Otthona a végtelen ég
Otthona a végtelen ég
Az urbanizálódott fajok közé tartozik a Budapesten, Sopronban, Veszprémben és más városokban költő sarlósfecske. Magyar neve megtévesztő, mert nemcsak hogy nem rokona a fecskéknek, de nem is énekesmadár. A rendszertanban az erdei sarlósfecskékkel és az amerikai földrészen élő kolibrikkel együtt külön madárrendben kapott helyet. Egyébként nagyobb, mint a fecskék, a levegőben teljesen feketének tűnik, sarló alakú szárnyai jellemzőek. Rendszerint nagy magasságokban vadászik a városok felett, de május eleji érkezése után, a párzási és a költési időben kis csoportjai gyakran hangosan sivítva suhannak végig az utcák felett és a magas épületek falai előtt.
A sarlósfecske gyakran a levegőben repülve alszik
A sarlósfecske igazi otthona a légtér, szinte állandóan a levegőben van. Gyenge lábai csak kapaszkodásra alkalmasak, járni nem tud. A levegőben vadászik, párzik, és ott kapkodja össze azt a kevéske tollat, növényi pihét, szálat is, amit nyálával összeragasztva fészekké formál. Eredetileg harkályodúkban vagy sziklafalak réseiben költött, ma a hazai állomány szinte kizárólag épületek zugaiban, fali résekben, hullámpala alatt stb. neveli fiókáit. A 2-3 fióka lassan fejlődik, szüleik torokzacskójukban hozzák számukra a levegőben fogott és kis gombóccá formált rovarokat. Többnapos hűvös eső idején, amikor az öreg madarak nem jutnak zsákmányhoz, a fiatalok egyfajta merev állapotba kerülnek, testhőmérsékletük alászáll, éjszakánként csak 1–5 °C-kal magasabb a külső levegő hőmérsékleténél, anyagcseréjük 50–90%-kal csökken. Vizsgálatok szerint a 3–6 hetes fiókák minden táplálék és vízpótlás nélkül 19 °C-on 290 óráig élnek, de két fióka 13, illetve 21 napig bírta az éhezést. A hűvős idő elől az öreg madarak is elrepülnek, nemegyszer ezer kilométernyire, de ha néhány nap múlva újra felmelegszik a levegő, visszatérnek, és tovább etetik a fiókákat.
A sarlósfecskék másik érdekes tulajdonsága, hogy a költőüregből kiszorult öreg madarak, illetve a nemrég kirepült fiatalok a magasban keringve éjszakáznak. Erre nem is olyan régen, a radarernyők jóvoltából figyeltek fel. A madarak nagy magasságban, némán keringenek, pihennek a város felett egészen reggelig, amikor újra vadászni kezdenek.
Egy másik madárfaj, amely legalábbis itt Közép-Európa szívében, százszázalékosan az emberi települések lakójává vált, a gyöngybagoly. Ritkán lehet látni, mert igazi éjjeli bagoly, rejtekét csak a teljes besötétedés után hagyja el, és oda még a hajnali derengés előtt visszatér, a nappali órákat a gerendák között, a legsötétebb zugban ülve tölti. A hazai állomány elsősorban öreg templomtornyokban, ott is a harangok feletti, háborítatlan süvegrészben tanyázik. A párok fészket nem építenek, 4–7, de bőséges táplálékkínálat mellett akár 12 fehér tojásukat a puszta aljzatra rakják. később a köpetektől és a tartaléknak hordott és múmiává száradt pocok-, egér- és verébmaradványokból képződik fészek alattuk. A gyöngybagoly elsősorban a hallása segítségével vadászik, szinte beméri a fű között vagy a száraz levelek alatt motozó egeret, nesztelenül föléje repül, és megragadja a tűhegyes karmaival. Hazánkban főként rágcsálókat, de sok cickányt, helyenként és alkalmanként viszonylag sok verebet is fog. Sajnos a gyöngybagolypárok száma az utóbbi időben erősen csökkent. Közrejátszik ebben, hogy a renovált templomok toronyrészeit rendszerint lezárják, hogy a sokat szemetelő és gyúlékony fészekanyagot behordó házi galambokat távol tartsák. Ezzel azonban kirekesztik a gyöngybaglyot is. Legalább ekkora veszélyt jelentenek az elszaporodott nyestek is. Ez a mozgékony ragadozó is szívesen telepszik meg az épületekben, egyebek mellett a templomtornyokban, és ahol megjelenik, onnét a gyöngybagolynak mennie kell. Két dudás ez esetben nem fér meg egy csárdában. Újabban külföldi példák alapján hazánkban is kísérleteznek a torony ablaka mögé elhelyezett fészkelőládákkal, melyekben megtelepedhetnek a gyöngybaglyok.
