Az ember: falkavezér!
Az ember: falkavezér!
Nem hallgathatjuk el, hogy a kutya azért lett az ember legjobb barátja, mert nagyjából ugyanolyan kapcsolatokat teremt vele, mint fajtársaival. Lényegében tehát magához hasonlónak tekinti (nem pedig „isteníti”!) az embert, aki viszont – sajnos – gyakran „emberiesíti” négylábú társát.
A fiatal kutya emberi környezetben sem fejleszt ki különösebben új viselkedési formákat – pontosan azt teszi, amit farkas ősei tettek évezredeken keresztül. A különbség csak az, hogy ebben a kapcsolatban a kutya kizárólag az emberre reagál.
Függetlenül attól, hogy az emberrel kialakított szoros kapcsolata során mennyit változott, a kutya lényegében falkaállat maradt. Ez az oka annak, hogy aláveti magát azoknak a társas viselkedési törvényeknek, amelyek a különböző életkori, nemi és fizikai tényezők által meghatározott alá- és fölérendeltségi kapcsolatokat létrehozzák. Ezek a szabályok meglehetősen fontosak, hiszen a kutyák, csakúgy, mint farkas őseik, alapvetően szociális lények. Legendás hűségük egyik forrása is valószínűleg az együtt cselekvés, amelynek során a kutyák egymást vagy az embert utánozzák.
Volt már róla szó, hogy a csoportosan tartott kutyák között mindig van egy „vezér”, és a társas rangsorban ezt követik lefelé haladó sorrendben a többiek, egészen a legkisebbig és leggyöngébbig. A falka törvényei szigorúak, a gyengékkel nem foglalkoznak. Ha például verekedés közben egy gyengébb kutya súlyosan megsérül, a többiek nekirontanak a harcképtelen állatnak, és megölik. Ez az ösztön olyan erős, még a kedvencként tartott kutyáknál is, hogy a súlyos sebet kapott állat haláltusájának hallatára a környékbeli ebek – a falka törvényének engedelmeskedve – a helyszínre rohannak, hogy bandában végezzenek a sebesült állattal.
Az ember-kutya kapcsolat (hierarchikus kapcsolatra gondolunk ezúttal) lényegében azonos a vezérkutya-alávetett kuya viszonyával, azzal a különbséggel, hogy itt a ragaszkodás, a hűség és az engedelmesség az ember iránt nyilvánul meg. Az ember és kutya szoros kapcsolatát a kutya hűsége és engedelmeskedni akarása motiválja! Az is igaz viszont, hogy amíg legalább egyszer nem kerül sor „nézeteltérésre” az ember és a kutya között, és ennek során az ember nem tudatta félreérthetetlenül az állattal, hogy ki az úr a házban, addig nem is beszélhetünk helyesen kialakított kapcsolatról. Ha ugyanis a kutya lesz a domináns, akkor gazdája többé már nem tudja irányítani az állatot, és ettől kezdvea kutya a hatalmi rangsorban az ember fölé helyezi magát.
A tekintély kialakítása a kutyában a hangszín, a hangnem, valamint a fizikai fölény segítségével történik. Az állat feletti „teljes uralkodás” elméletében jól ismert, de a gyakorlatban nagyon ritkán alkalmazott eszköze a „tarkórázás”. Akkor, ha valaki domináns szerepet akar kivívni magának egy meglehetősen erélyes, agresszív kutyával szemben, elég, ha az állatot elkapja a nyakbőrénél fogva, a levegőbe emeli és megrázza. Nincs szükség arra, hogy egyéb fájdalmat okozzon, hiszen a goromba bánásmód inkább csak növeli az eb agresszivitását. A fájdalmat ugyanis a harccal, a verekedéssel asszociálja.
