Milyen jövő vár a lóra?
Milyen jövő vár a lóra?
Ahogy változott a különböző korok gazdasági szilárdsága, úgy virágzott vagy romlott lótenyésztésünk is. Mátyás király korában például fellendült, a török hódoltság idején siralmas volt az állattenyésztés – így a lótenyésztés – helyzete is. Ennek ellenére a magyar ló szerte Európában jelentős hírnévre tett szert: 1895-ben például kereken kétmillió lovunk volt.
Lovasnemzet hírében álltunk – állunk? –, ám a ló egyre inkább kiszorult az életünkből, úgyszólván teljesen eltűnt a nagyüzemi mezőgazdaságból, a közlekedésből. Milyen jövő vár hát lótenyésztésünkre, milyen jövő vár a lóra?
Táncos lábak – táncos léptek
Nem vitás, a sportcélú lótenyésztésé a jövő. Egyrészt a profi versenyzés igényei, másrészt a lassan, de biztosan terjedő amatőr lovaglás és lótartás határozhatják meg a magyar lótenyésztés jövőjét. Úgy tűnik: egyre többen kedvelik meg a szabadidőtöltés eme rendkívül sok szép élményt nyújtó módját, gomba módra szaporodnak a lovasiskolák, mind többen és többen tartanak „hobbiállatként” lovat.
Milyen a választék? Nos, a lófajtákat általában testfelépítésük, használati alkalmasságuk, valamint vérmérsékletük szerint két nagy csoportra oszthatjuk: meleg- és hidegvérű lovakra. A melegvérű fajták általában gyorsak, élénkek, karcsúak, élettartamuk hosszabb. A hidegvérűek lassúbb mozgásúak, eléggé tömzsik, vaskosak, nyugodtak, rövidebb életűek.
A hazánkban elterjedt melegvérű lófajták közül a legnépszerűbbek a kisbéri félvér, a mezőhegyesi félvér, a gidrán, a nóniusz, a mezőhegyesi sportló, valamint a lipicai. A hidegvérű fajták két ismert változata a muraközi és a magyar hidegvérű.
