Az Erdélyi-medence korai miocénja
Az Erdélyi-medence korai miocénja
Az Erdélyi-medence nagy része az eggenburgi korszakban kiemelkedett. Ezt követően az üledékképződés viszonylag kis területre, a medence északnyugati-északi peremére korlátozódott. A Dés (Dej) és Beszterce (Bistriţa) közötti sávban képződtek az ottnangi-kárpáti korú Almáshidai (Hida) rétegek: tengeri és csökkentsósvízi homokkő, konglomerátum, homokos kavics, homokos kőzetliszt. A formáció alsó része deltaüledék, felső részében a szemcsenagyság lecsökken és a tengeri jelleg kifejezettebbé válik. A képződmény vastagsága átlagban 1000 m, délen, Kolozsvár mellett 300–600 m, míg északon, a Kővár-hegység vidékén 1500 m is lehet.
Az Almáshidai rétegek felfelé meszes, globigerinás márgába mennek át (Csicsószentgyörgyi [Ciceau Giurgeşti] rétegek), amely az alsó- és középső-miocén határképződménye.
Bár az Almáshidai rétegek ismeretlenek az Erdélyi-medence délebbi részén, mélyfúrásokból 100–200 m közötti vastagságban szárazföldi kárpáti konglomerátumot, durvatörmelékes kőzeteket és vékony márgapadokat írtak le pl. Marosvásárhely vagy Nagyszeben aljzatában.
