Észak-Magyarország
Észak-Magyarország
Az eggenburgi és alsó-ottnangi képződmények felszínére települ a lábnyomos homokkő kapcsán már említett „alsó”, Gyulakeszi riolittufa (genetikailag főleg ignimbrit). Vastagsága általában 40–60 m között váltakozik. Többnyire szárazföldön rakódott le, hiányzik belőle a vízi eredetű törmelékes komponens. (Helyenként, a Mátrától északra, vízbe hullva vagy áthalmozva tufitként is megjelenik). A riolittufát szolgáltató kitörési centrum helye ismeretlen, de vastagságai mátrai vagy a Bükktől délre lévő kitörési centrumot sejtetnek. A Bükkalján a vulkanizmus tovább, a kárpáti korszakig tartott; a szárazföldi tarkaagyagokkal váltakozó, laza és különböző mértékben összesült ignimbritrétegek vastagsága a 400 métert is elérheti (lásd a Bükk hegység bemutatásánál is).
Az ottnangi korszak későbbi szakaszában az Északi-középhegységi zóna egy része: a Sajó-völgy, az Ózdi-medence, a Salgótarjáni-medence és a Kelet-Cserhát újból lassú süllyedésnek indult. Az új trangresszió legfontosabb képződménye a Salgótarjáni kőszén formáció, amelyet kavics, szárazföldi tarkaagyag, homokos kőzetliszt, szenes agyag és természetesen barnakőszén alkot maximálisan 200 méteres vastagságban. Alsó része 20–40 m vastag, szárazföldi és folyóártéri tarkaagyagokból áll. Ebből fosszilis emlősök – Mastodonok, Dinotheriumok, Rhinocerosok – maradványai kerültek elő a Salgótarjáni-medencében. A kőszéntelepeket efölött a felső, édesvízi-csökkentsósvízi mocsári tagozat tartalmazza. Jellemző makrofosszíliái a kőszénmeddőből előkerült tömeges Congeria brardii és a Cardium edule.
A Salgótarjáni-medenceinél vastagabb kifejlődésű az Egercsehi–Ózd-Sajóvölgyi-medence kőszéntelepes rétegsora. Itt a 100–200 m közötti vastagságban jelentkező Salgótarjáni formációban 5 műrevaló, azaz bányászásra érdemes kőszéntelepet ismerünk. Az öt telep öt mikro-ciklust képvisel, amelyek újra meg újra visszatérve rakták le egymás fölé üledékeiket (lásd még a kőszenekről szóló részben). Egy-egy ciklus – amint azt az ábrasor bemutatja – a következőképp rekonstruálható.
Barnakőszén a III. telepből (ottnangi emelet, Salgótarján)
(1) A mocsári ciklus kezdetére a korábbi csökkentsósvízi lagúna feltöltődött, rajta gazdag, mocsári ciprusokból-páfrányból álló vegetáció alakult ki. (2) Ezt követően a tengerszint enyhén emelkedett. Az új lagúna partján, amelyet mangrove-fák szegélyeztek, alacsony sótartalmat tűrő kagyló- és csigafauna jelent meg. A parton édesvízi tócsák körül mocsárciprusból és Myrica-cserjéből álló erdő húzódott. (3) A tengerszint további emelkedésével az édesvízi mocsárerdőt mangrove-mocsár váltotta fel, a lagúna partja mélyebbre nyomult a part irányába. (4) Végül a mocsár helyén sekély, csökkentsósvízi lagúna alakult ki.
A tenger fokozódó előrenyomulása révén a barnakőszenes összlet tetejére először a felső-ottnangi Kazári homokkő rakódott. Ez a vékony, néhány méter vastag képződmény azért nagy jelentőségű, mert a Paratethys második, teljes elzáródásának endemikus faunaelemét tartalmazza, a Rzehakia socialis nevű kagylót. Mellette tömegesen Congeriák és Cardiumok is jelentkeznek, de cápafogak is előfordulnak. Az endemikus periódus csak néhány százezer évig tartott, mert közvetlenül a Kazári homokkő fölött már normálsósvízi, sekélytengeri, elsősorban Chlamys-os faunát tartalmazó, kárpáti korú homokkő jelenik meg (Egyházasgergei homokkő).
A Rzehakia socialis nevű Paratethys-endemikus kagylófaj és tömeges Congeria faj a Kazári homokkőből (ottnangi emelet, Kazár)
Tovább felfelé s időben előre haladva, a medence teljes kimélyülése a pelágikus, finomszemű, a felső-oligocén–alsó-miocén slírhez nagyon hasonló Garábi slír képződéséhez vezetett. Iszapos üledékgyűjtőjének tengelye valamivel északabbra helyezkedett el, mint az eggenburgi slíré. Vastagsága átlagosan 250 m, de helyenként 500 méternél is több lehet. Fő kőzetkomponense az agyagos, finomhomokos aleurit, gyakori homokkő- és tufa-betelepülésekkel. Jellemző fosszíliái a vékony héjú Amussium cristatum badense és Amussium denudatum kagylók.
A slír-tenger partjait északon Dél-Szlovákiában, délen Fót-Mogyoród vonalában követhetjük. A sekélytengeri-parti zónát itt pectenes kavicsos, meszes homokkő, meszes konglomerátum képviseli (Fóti formáció). Ennek jellemző fosszíliája a Chlamys scabrella nevű kagyló, de mellette tömegesen találunk egyéb molluszkákat, mohaállatokat (Bryozoa), ritkábban korallokat, tengeri makkot (Balanus) is. Mogyoród környékén ez a zátony-jellegű képződmény felfelé finomszemű, slírszerű kőzetbe megy át.
Az ottnangi korú egercsehi-ózdi barnakőszén keletkezési környezetének rekonstrukciója. A négy szakasz a mocsár kimélyülését és a tenger előrenyomulását mutatja (Bohnné Havas Margit nyomán)
A kárpáti korú meszes-balanuszos-bryozoás homokkőből álló parti zóna átnyúlik a Dunántúlra, még a pilisi Garancs-hegy és Vál-Sóskút környékén is nyomozható. Budapest környékén, a Visegrádi-hegységben és a Börzsönyben szintén pectenes kavics- és homokrétegek képviselik a kárpáti emeletet. Vastagságuk általában kevesebb mint 100 méter.
A Fóti Formációba települ a kiterjedt középső-miocén vulkanizmus első hírnöke, a Hasznosi andezittufa.
Chlamysos Egyházasgergei homokkő (kárpáti emelet, Egyházasgerge)
Az észak-magyarországi kárpáti korú formációk egymáshoz viszonyított helyzete (Hámor Géza nyomán)
Apró feltolódás a Garábi slír fúrómagjában (kárpáti emelet, Mátraalmás)
