A felső-oligocén eleje
A felső-oligocén eleje
Az alsó- és felső-oligocén határán, a kiscelli korszak közepén a világtengerekkel szünetelő kapcsolat helyreállt és íly módon helyreállt a Budai Paleogén medence vizének normális sótartalma is. Ezzel együtt megszűnt a tengerfenék anoxiája, amit a fekete palás agyag eltűnése és bioturbált tengeri üledék megjelenése mutat. Ez az üledék a Kiscelli agyag. Sokkal nagyobb területen található, mint a Tardi agyag, amelyből folyamatosan fejlődött ki.
A Kiscelli agyag tengere északon a Szepes-Gömöri-érchegység lábáig hatolt, nyugaton pedig – átlépve a Budai-vonalat – most azokat a területeket öntötte el egészen Csákvár és az Esztergomi-medence vonaláig, amelyeket korábban az infraoligocén denudáció érintett. Ezeken a helyeken a mélytengeri Kiscelli agyag nem közvetlenül, hanem a transzgressziós Hárshegyi homokkövet követően települ az idősebb képződményekre, ezért előbb ez utóbbit mutatjuk be.
A Hárshegyi formáció az Esztergomi-medencétől a Budai-hegységen keresztül Észak-Magyarországig terjed. Legkeletebbre a Börzsönytől délre és a Duna bal parti rögeiben ismert, utóbbi előfordulása azonban 100 méter körüli vastagságú, szemben a néhány tucat méteres átlagos vastagsággal.
A Hárshegyi homokkő a Kiscelli agyag oldalirányban megjelenő kifejlődése, egykorú, partközeli megfelelője. Alsó rétegei még az egykori tengerpart idősebb törmelékanyagából állnak, triász és eocén mészkőből, dolomitból, szarukőből, zömét azonban távolról származó metamorf és magmás eredetű kvarchomokkő, kvarcit- és liditkavicsok alkotják. A szemcsenagyság északkelet felől délnyugat felé haladva csökken, mutatva, hogy anyagát valószínűleg a Vepor hegység szolgáltatta. A kavicsok kerekítettsége délnyugati irányban nő, a lehordási területtől való távolságnak megfelelően.
A Hárshegyi homokkő normálsósvízi (a Dunántúlon olykor csökkentsósvízi) körülmények között lerakódott partközeli és sekélytengeri üledék. A gyakori keresztrétegzés erős vízmozgásról árulkodik. Ritkák benne a fosszíliák és életnyomok, mert az utólagos kovásodás megsemmisítette azok nagy részét. Partközeli életteret jeleznek a Pecten-félék (fésűskagylók) kőbelei. A Hárshegyi homokkövet gyakran kovás-kalcedonos anyag cementálja, elsősorban a Budai-vonal zónájában. A kovás cement utólagos hatás eredménye, talán az eocén–alsó-oligocén vulkanizmus utóvulkáni tevékenységével hozható kapcsolatba. A formációkhoz tartoznak még a Romhányi-rög területén ma is fejtett tűzállóagyag-telepek, valamint az Esztergom közelében, Mogyorósbányán fejtett barnakőszén is.
A vörösesre oxidált Kiscelli agyag a sötétszürke-feketés Tardi agyagra települ a budapesti Péterhegyen (alsó-oligocén)
A Hárshegyi homokkőből és a Tardi agyagból kifejlődő Kiscelli agyag nevét az óbudai Kiscellről kapta. Típusosan agyagos kőzetlisztből áll, némi finomhomok-tartalommal, de gyakoriak benne az agyagmárga-rétegek is. A világosszürke kőzet – szemben a Tardi agyaggal – bioturbált, nem mikrorétegzett. Kifejlődése általában meglehetősen egyveretű; legfeljebb fél méter vastagságú finomhomokkövek, illetve finomhomokkő és agyagos aleurit váltakozásából álló tagozatok települnek közbe (pl. Cinkota, Gödöllő, Sződ). Kavicsos, ún. fluxoturbidit betelepüléseket fedeztek fel Noszvaj környékén, amelyek vízalatti átülepítéssel kerültek mai helyükre. A Bükkalján (Demjén és Szomolya környékén) a Kiscelli agyag mélyebb részébe mangánkarbonátos agyag- és homokkőzsinórok települnek. Tufa- és tufitbetelepüléseket is ismerünk a Kiscelli agyagban Bugyi, Sári, Eger, Bükkszék és Fedémes környékén. A Kiscelli agyag egyike a Budai Paleogén medence legelterjedtebb és legvastagabb képződményeinek. Vastagsága a Budai-vonaltól keletre általában 400–500 m, a Dunántúlon néhány tucat méterre csökken. Gödöllő, Tura, Cinkota, Bükkszék, Fedémes vidékén ellenben 800 méteres Kiscelli agyagot is fúrtak.
A kőzet normálsósvízi, nyílttengeri medence üledéke. Az aljzat szellőzöttsége a Tardi agyagéhoz képest normálisnak mondható, bár az oxigén-reduktív környezet egyensúlya könnyen megbomolhatott. Ezt bizonyítják a formációba települő, legfeljebb néhány dm vastag, magas szervesanyag- és pirittartalmú laminitek. A Kiscelli agyagot a régebbi szakirodalom sekélytengeri üledéknek tartotta, ezt azonban az újabb biofácies-vizsgálatok cáfolják. A foraminifera faunák bizonysága szerint a formáció általában 400–600 méter között, sőt egyes esetekben akár 1000 m mélyen képződött. Őskörnyezetének képét a fosszíliaegyüttesek vizsgálatából ismerjük. Makrofaunáját elsősorban kagylók és csigák jellemzik (Pseudamussium semiradiatum. Gryphaea brongniarti. Tellina budensis, Lima szabói, Aporrhais haeringensis és Volutilithes permulticostata). Hihetetlenül gazdag foraminifera-faunája kb. 400 fajt számlál. A legfontosabb nemzetségek a Heterolepa, Nodosaria, Uvigerina, Cyclammina, Planularia, Vulvulina, Dentalina, Cibicides, de legnevezetesebb a Tritaxia (Clavulinoides) szabói, amely Szabó Józsefről, a múlt század nagy geológusáról kapta a nevét. Foraminiferái között boreális formák is megtalálhatók, ami arra vall, hogy ez időben a Budai Paleogén medence a Rajna-árkon keresztül kapcsolatban állt az Északi-tengerrel.
Nannoplankton-flórája, foraminifera és molluszkafaunája alapján a Kiscelli agyag kora felső-oligocén, felső-kiscelli. Képződése a kiscelli és egri korszakok határán ért véget. Ekkor a Dunántúlon újabb területek süllyedtek meg és váltak medencévé (a Gerecse, a Vértes és a Bakony északi zónája). A folyamatosan vízzel borított keleti területeken másfelől kiemelkedés és feltöltődés következett, ami sekélyebb vízi üledékek képződését eredményezte. Kísérjük végig az egri korszak eseményeit a Budai paleogén medencében, nyugatról kelet felé!
