A felső-oligocén későbbi szakasza
A felső-oligocén későbbi szakasza
A Bakony és a Vértes az egész alsó-oligocénban erős felszíni lepusztulást szenvedett. Erre az eróziós felszínre települnek a felső-oligocénban a Csatkai formáció kőzetei. Vastagsága a Keszthelyi-hegység északi peremén 300 méter, a Vértes északi előterében még ennél is nagyobb. Részben szárazföldi tarkaagyagok, részben folyóvízi kavics- és homokrétegek alkotják. Az Észak-bakonyi Szápár és Jásd környékén, valamint Vértessomló közelében kisebb barnakőszéntelepek is megjelennek.
Bár a formáció mennyiségileg legnagyobb része agyag és kőzetliszt, legjellegzetesebb kőzettípusa a kavics. A nagy méretű, jól kerekített kavicsok anyaga a paleo-mezozoikumi alaphegységből származik, de eocén görgeteget is találunk benne. Metamorf-magmás komponenseinek származási helyét nem ismerjük. A Csatkai formáció édesvízi, szárazföldi kagylókat és csigákat tartalmaz: Unio, Melanopsis, Brotia escheri, Helix.
Míg a Vértes nyugati oldalán a Csatkai formáció kontinentális környezetet képvisel, keleti oldalán már a lagunáris eredetű Mányi formáció található, amely a nyugati Cserhátba is átnyúlik (Becskei formáció). Ez a 400–500 m vastagságot is elérő képződmény kőzettanilag igen heterogén: homok, homokkő, kőzetliszt, tarkaagyag, ritkábban kavics építi fel. Barnakőszénzsinórok sem ritkák benne. A változó kőzetösszetétel változó képződési környezetről tanúskodik, egy olyan csökkentsósvízi lagúnarendszerről, amelyet vékony homokzátonysor választ el a normális sótartalmú tengertől. A tengerszint és a tengeráramlás változásai mozgatott vagy éppen pangó vízben képződött üledékeket raktak le, a csökkentsósvízi rétegek között tengeri vagy szárazföldi közbetelepülések is megjelenhetnek. A formáció molluszkafaunájának legjellegzetesebb elemei a Polymesoda convexa, Tympanotonus margaritaceus, Pirenella plicata, Melanopsis hantkeni.
Megkövesedett uszadékfa a Mányi formációban, amelyet Teredo fúrókagylók („hajóférgek”) fúrtak meg (felső-oligocén, Máriahalom-Úny)
Tovább haladva kelet felé, a Budai-hegység, Pilis és Cserhát vonulatában (tehát lényegében a Budai vonallal párhuzamosan) az egri korszak tengerének parti-partközeli üledékét, a 100 m körüli vastagságban lerakódott Törökbálinti homokkövet találjuk. Régi neve pentunculuszos homok volt, amely leggyakoribb ősmaradványáról, a Glycymeris (Pentunculus) latiradiata kagylófajról nyerte nevét. A Törökbálinti homokkő a Kiscelli agyagból fejlődik ki folyamatosan. Főleg jól osztályozott, ritkábban keresztrétegzett homokból, homokkőből áll, de a mélyebb medencék felé való átmeneteiben gyakoriak a szürke finomhomokos aleuritok, agyagos homokkövek, sőt helyenként kavicsrétegek. A formáció normálsósvízi, parti sekélytengeri, mozgatott vízben leülepedett képződmény, amiről gazdag molluszkafaunája is tanúskodik (Glycymeris latiradiata, Pecten arcuatus, Ampullina crassatina, Turricula regularis).
A Törökbálinti homokkő partközeli zónájából kelet felé haladva a felső-oligocén mély tengermedencéibe érünk. A Cserhát és a Mátra, valamint az Északi-Bükk területén a Szécsényi slír és a Pétervásárai homokkő képződött, a Bükk déli és keleti szegélyén pedig az Egri formáció. Míg az előbbi kettő korban átnyúlik a miocénba is (lásd róluk később), addig az utóbbi képződése a felső-oligocén végén lezárult.
Az Egri formáció üledékfolytonossággal fejlődik ki a Kiscelli agyagból. Vastagsága a legtöbb helyen az utólagos lepusztulás miatt még a közel teljes rétegsorok esetében is csak 200–300 méter. Típusterületén, az egri Wind-téglagyárban, amelyről a formáció, sőt a korszak is a nevét kapta, heterogén kőzettípusokat figyelhetünk meg. Közvetlenül a Kiscelli agyag fölött glaukonitos, lepidocyclinás (nagyforaminiferás) rétegek települnek. Erre vékony tufitzsinórok, majd molluszkás agyag következnek, utóbbiban Noszvaj környékén több méter vastag, ám kis vízszintes kiterjedésű kavics- és homokkőtesteket is találunk. Efölött egyre több a homok-homokkő közbetelepülés, a finomabb szemcséjű kőzettípusok egyre ritkábbá válnak, mutatva a térségben a tenger fokozódó regresszióját. A szelvény legfelső részén gyakorivá válnak a keresztrétegzett homokok is. A Bükktől északra a rétegsor felső, regressziós szakaszából szenes zsinórokat is ismerünk, és a bükkszéki, demjéni kisebb kőolajtelepek is a felső-oligocén homokköves rétegeiben jelennek meg.
Az egri Wind-téglagyár szelvénye. Ez az egri emelet sztratotípusa (Báldi Tamás nyomán)
A leírt képződmények alapján megállapíthatjuk, hogy az Egri formáció a mélyvízi környezettől a tengerparti lagúnáig, sőt az édesvízi környezetig fejlődő regressziós rétegsort képvisel. A molluszkás agyag 200 m körüli mélységben képződhetett, erre utalnak a mélyvízi kavicsos törmelékkúpok és a fauna is (Nucula mayeri, Flabellipecten burdigalensis, Pitar polytropa és Turritella venus margarethae). A molluszkák mellett magányos korallok is előfordulnak. Felfelé a fokozatos regresszió következtében egyre sekélyebb vízi kőzetfáciesekkel találkozunk. Az agyag és homokkő váltakozásából álló regressziós tagozatból Panopea, Pholadomya, Chlamys, Cyprina, Ostrea, Glycymeris, Tympanotonus nemzetségek fajaiból álló fosszíliaegyüttesek kerültek elő. A cikluszáró lagunáris üledékek néhány méteres mélységben ülepedhettek le. Ezekben gazdag flóra maradt meg, babér-, fahéj-, juhar-, Sequoia-levélmaradványokkal. A mélységviszonyokhoz hasonló változást mutat a sótartalom is, amely az egri korszak végére a normálistól az alig-csökkentsósvízi-édesvízi fáciesig csökkent.
A Budai-hegység és a Bükkalja sekélyvízi, illetve kisekélyesedő üledékképződési területei között, a Cserhát, az Északi-Mátra előtere és az Ózdi-medence térségében helyezkedett el a felső-oligocén–alsó-miocén (az egri és eggenburgi korszak) legmélyebb medencéje, a Szécsényi slír tengere. Ezt a medencét a Cserhát északi szélén a Mányi formáció lagúnái és a Törökbálinti homokkő homokzátonyai határolták. A jelentős mennyiségben lerakódó rétegek pl. Alsószuha és Serényfalva környékén vagy az Ózdi-medencében 800 métenyire is kivastagodnak.
A slír, vagy helybeli (palóc-szláv) elnevezéssel apoka, finomszemű medenceüledék. A típusos slír anyaga főleg jól rétegzett világosszürke, agyagos, finomhomokos aleurit. Noha a kőzet lényegében a Kiscelli agyagból folytonosan fejlődik ki, nála valamivel durvábbszemű: a finomhomoktartalom általában legalább 20% és gyakoriak a homokkő-betelepülések, valamint a néhány méteres gyengén osztályozott homokkőtestek is. A Szécsényi slír fosszíliákban általában szegény. Leggyakoribb kövületei az Amussium-félék. A kagylók között jellegzetesek még a Macoma elliptica és a Nucula mayeri. Iszapfaló tengeri sünök mellett szegényes vagy közepesen gazdag foraminifera-faunák is előfordulnak.
A Szécsényi slír normális sótartalmú tengervízben képződött. Ülepedési környezete valószínűleg nagyobb tengeráramlásoktól távol eső, nyugodt vizű, kb. 200 méter mély medence lehetett, erre mutatnak a kis szemcsenagyság, a plankton szegényes volta és a molluszka- és benthoszforaminifera-vizsgálatok.
