Őstektonika és ősföldrajz
Őstektonika és ősföldrajz
A prekambrium tagolását (archaikum, ó-, középső- és újproterozoikum avagy felső-prekambrium) három kiemelkedő, és számos kisebb jelentőségű szerkezetalakulási szakasz (és azt követő hegységképződés) teszi lehetővé. Az általuk létrehozott őspajzsok öves szerkezetét hasonló törvényszerűségek szabták meg, mint a fiatalabb kéregdarabokét, csupán a hosszantartó kiemelkedés miatt csaknem gyökerükig lepusztultak.
A tágabb környezetünk, Közép-Európa legősibb kristályos masszívumaiból (Massif Central, Vogézek, Fekete-erdő, Cseh-masszívum) származó, s hozzájuk hasonlóan az Alpok Helvéti- és Ausztroalpi-övének kristályos aljzatából való alsó-prekambriumi koradatok egyértelműen bizonyítják, hogy a variszkuszi (hercini) hegységrendszerbe többszörösen átdolgozott kristályos kéregdarabok is beépültek. A felső-kambrium végén lezajlott kadomi (pánafrikai) ciklus lezáródásával a már konszolidálódott lemeztömbök a Gondwana-kontinens szegélyét alkották.
A kambriumtól kinyílt az Ős(Proto)-Tethys, és a hosszantartó óceáni riftesedés folyamán, a Gondwana pereméről sorra levált kontinens-töredékek (így a Barrandiumi-, Kelet-Sziléziai-, Kis-Lengyelországi-, valamint a majdani Nóri-lemeztömböt alkotó egyes roncsok is) Fennoszarmácia (Ős-Európa) felé úsztak. Közülük néhány esetleg már a kaledóniai ciklus során nekiütközött az újonnan keletkező nagy „Északi kontinens” (Baltika avagy Laurusszia) déli peremének, és beépült az Észak-német-lengyel-, a Közép-európai kaledonidák és a Ligériai-Moldanubiai-kordillera gyűrt övébe.
Újabban Közép-Európa térségében jelentős kaledóniai hatással nem számolnak, az 500 millió évig sorakozó koradatokat a pánafrikai fázis elhúzódásával magyarázzák, és a fenti lemeztömbök ütközését korai variszkuszi eseményként értelmezik.
Az Ős-Tethys széles óceánja a devonban ismét erőteljesen riftesedett, északi alátolódó peremét a Ligériai-Moldanubiai-kordillera övezte az Alpok Helvéti és a Tisza-egység parautochton aljzatával együtt. Az egyre szűkülő Ős-Tethyst és csatlakozó ívmögötti medencéket (Massif Central, az Alpok Pennini-, a Kárpátok Klátovi-, Rakoveci- és a Tiszai-egység Nagybihari aljzata) délen a Gondwana részeként az Ausztroalpi-Délalpi aljzat Nóri-tömbje szegélyezte (Kantábriai–Montagne-Noire-öv).
A Ligériai-kordillera (aktív kontinensperem) további variszkuszi fejlődését középső–felső-devon takaróképződés, kéregvastagodás jelzi, majd egy kis nyomású/magas hőmérsékletű metamorfózis nagytömegű olvadékképződéshez vezetett (felső-devon–alsó-karbon). A Nóri-tömb passzív kontinensszegélyét ellenben szétlazulás, süllyedés jellemzi egészen az alsó-karbonban kezdődő hegységképződésig. A takaróképződés fokozatosan északról dél felé haladt előre és idővel fokozatosan gyengült; környezetünkben az Ős-Tethys a középső-karbon vége felé (a leóni fázisban) a Bükk–Belső-dinári zónában zárult be.
A tágabb környezetünk, Közép-Európa legősibb kristályos masszívumaiból (Massif Central, Vogézek, Fekete-erdő, Cseh-masszívum) származó, s hozzájuk hasonlóan az Alpok Helvéti- és Ausztroalpi-övének kristályos aljzatából való alsó-prekambriumi koradatok egyértelműen bizonyítják, hogy a variszkuszi (hercini) hegységrendszerbe többszörösen átdolgozott kristályos kéregdarabok is beépültek. A felső-kambrium végén lezajlott kadomi (pánafrikai) ciklus lezáródásával a már konszolidálódott lemeztömbök a Gondwana-kontinens szegélyét alkották.
A kambriumtól kinyílt az Ős(Proto)-Tethys, és a hosszantartó óceáni riftesedés folyamán, a Gondwana pereméről sorra levált kontinens-töredékek (így a Barrandiumi-, Kelet-Sziléziai-, Kis-Lengyelországi-, valamint a majdani Nóri-lemeztömböt alkotó egyes roncsok is) Fennoszarmácia (Ős-Európa) felé úsztak. Közülük néhány esetleg már a kaledóniai ciklus során nekiütközött az újonnan keletkező nagy „Északi kontinens” (Baltika avagy Laurusszia) déli peremének, és beépült az Észak-német-lengyel-, a Közép-európai kaledonidák és a Ligériai-Moldanubiai-kordillera gyűrt övébe.
Újabban Közép-Európa térségében jelentős kaledóniai hatással nem számolnak, az 500 millió évig sorakozó koradatokat a pánafrikai fázis elhúzódásával magyarázzák, és a fenti lemeztömbök ütközését korai variszkuszi eseményként értelmezik.
Az Ős-Tethys széles óceánja a devonban ismét erőteljesen riftesedett, északi alátolódó peremét a Ligériai-Moldanubiai-kordillera övezte az Alpok Helvéti és a Tisza-egység parautochton aljzatával együtt. Az egyre szűkülő Ős-Tethyst és csatlakozó ívmögötti medencéket (Massif Central, az Alpok Pennini-, a Kárpátok Klátovi-, Rakoveci- és a Tiszai-egység Nagybihari aljzata) délen a Gondwana részeként az Ausztroalpi-Délalpi aljzat Nóri-tömbje szegélyezte (Kantábriai–Montagne-Noire-öv).
A Ligériai-kordillera (aktív kontinensperem) további variszkuszi fejlődését középső–felső-devon takaróképződés, kéregvastagodás jelzi, majd egy kis nyomású/magas hőmérsékletű metamorfózis nagytömegű olvadékképződéshez vezetett (felső-devon–alsó-karbon). A Nóri-tömb passzív kontinensszegélyét ellenben szétlazulás, süllyedés jellemzi egészen az alsó-karbonban kezdődő hegységképződésig. A takaróképződés fokozatosan északról dél felé haladt előre és idővel fokozatosan gyengült; környezetünkben az Ős-Tethys a középső-karbon vége felé (a leóni fázisban) a Bükk–Belső-dinári zónában zárult be.
