A kontinensvándorlás elmélete
A kontinensvándorlás elmélete
A kontinensvándorlási elmélet óriási feltűnést keltett, de általában rideg elutasítást kapott a századelő földtudósainak körében, különösen Észak-Amerikában. A maroknyi „hívő” közül azonban néhányan maradandót alkottak. A dél-afrikai Alexander du Toit például továbbfejlesztette Wegener paleoklimatológiai érveit a perm-karbon időszakban eljegesedett területek részletes feltérképezésével. Ezek elterjedése a kontinensek mai helyzetében annyira szabálytalan, hogy egyértelműnek látszik egymással és az Antarktisszal való egykori összekapcsolódásuk a Déli-sarkvidék térségében.
Alfred Wegener elképzelése a mai Atlanti-óceánt szegélyező kontinensek egykori összekapcsolódásáról. Az 1915-ös könyvből való eredeti ábrát utólagosan kiszíneztük. A barna és a fehér szín a kontinenseket, illetve a kontinentális selfterületeket, a kék az akkori mélytengereket, a zöldessárga vonal pedig az egységes kontinens szétszakadásának helyét jelöli
A korabeli geológiai megfigyelések legdöbbenetesebb szintézisét a kontinensvándorlási elmélet alapján a francia Émile Argand adta 1924-ben, az alpi-himalájai orogén öv kialakulását magyarázó zseniális munkájában. Máig érvényes megállapítása, hogy ez a hegységöv a jura időszaki Tethys-óceántól északra lévő Eurázsiai-kontinens és a délre elhelyezkedő kontinensek (Afrika-Arábia, India) egymás felé vándorlása, majd összeütközése során jött létre. Az ütközés a harmadidőszak középső szakaszában (mai ismereteink szerint a 30-40 millió évvel ezelőtti időintervallumban) tetőzött. Argand szerint a hegységöv európai szakaszán az volt az általános, hogy a déli kontinens (Afrika) nagymértékben rácsúszott az északi kontinensre (Európára), miközben a korábban közöttük elterülő óceáni terület elnyelődött, illetve kisebb fragmentumai becsípődtek a két egymásra tolódott kontinentális tömeg közé. A jellegzetes szerkezeti felépítés tehát az, hogy felül helyezkednek el az afrikai takarók, ez alatt találhatók az óceáni aljzatról lenyírt takarók, amelyek „felkenődtek” a legalsó szerkezeti helyzetben levő európai kontinensre. Az alpi-himalájai hegységet az ütközés eredményeként egy széles és igen jelentős deformációkat szenvedett öv alkotja. Argand szerint a Pannon-medence teljes aljzata a környező hegységek nagy részével együtt afrikai eredetű. Az ausztroalpinak nevezett afrikai takarók alatt lévő óceáni fragmentumokat az ún. Penninikum alkotja, míg az alpi-kárpáti flistakarók és az ún. Helvétikum az európai kontinens peremi részeit képviselik, amelyek az alátolódás során deformálódtak.
280-300 millió évvel ezelőtt a Föld ábrán jelölt területeit vastag jégtakaró borította. A fölső ábrán látható nyilak a nagyobb gleccserek mozgási irányait mutatják. Mivel a Föld éghajlati övei a múltban is hasonlóak voltak, mint a jelenben, az eljegesedés területeinek meghökkentő mai elterjedése logikusan csak azzal magyarázható, hogy 280-300 millió évvel ezelőtt a kontinensek az alsó ábrán látható helyzetben voltak
Argand csodálatra méltó tudományos intuícióval alapjában véve helyesen vázolta fel a történet folytatódását is. Az összeütközést követően – mintegy 25-30 millió évvel ezelőtt – a létrejött orogén övben (vagy bizonyos területeken annak közvetlen afrikai háttérzónájában) kéregtágulásos feldarabolódás kezdődött el. Ez oda vezetett, hogy a korábban kontinentális területeken óceáni kéreg jött létre: kialakult a Földközi-tenger mai medencéje. Ennek következtében a korábban egybefüggő afrikai kontinens előretolt darabjait az új óceáni medencék elválasztották a kontinens fő tömegétől, azaz a mai Afrikától (bővebben lásd később). Majd fél évszázaddal később a Glomar Challenger kutatóhajó fúrásai a Földközi-tengeren egyértelműen alátámasztották Argand elképzelését.
Addig azonban nehéz sorsuk volt azon keveseknek, akik hittek a kontinensek vándorlásában, mert Wegener halála után az elmélet „szalonképtelenné” vált. Ez az állapot csak az 1950-es évtized középétől kezdett megváltozni, s valamivel több mint tíz év után a kontinensvándorlás diadalmasan újjászületett a lemeztektonikai elméletben.
Émile Argand nagyszerkezeti rekonstrukciója a kárpát-pannon-dinári térség (felső rajz) és az Alpok (alsó rajz) kialakulásáról (1924). Az egymás felé vándorló két kontinens ütközésekor az afrikai „rászaladt” az európaira, és széles pereme erősen deformálódott nagytakarókat alkotott. Az afrikai takarók alatt a két kontinens között korábban elterülő Tethys-óceán üledékes kőzeteinek és kéreganyagának az alátolódott kéregre „felkent” maradványai találhatók. Az afrikai kontinentális háttér és deformálódott frontzónájának folytonossága később megszakadt, amikor is létrejöttek a Földközi-tengeri medencék
