Árulkodó kőzettörmelékek
Árulkodó kőzettörmelékek
A Földünk felszínén található hegységek álladóan pusztulnak. Az aprózódásukkal keletkezett törmelék a helyszínről elszállítódik. Lerakódása után az anyag tömörödik, cementálódik, vagyis kőzetté válik (diagenizálódik). Amenynyiben a lepusztulás és szállítás során az anyag főként csak mechanikailag aprózódik, a kőzetté válás során törmelékes üledékes kőzet keletkezik. Ezek a lepusztult kőzetek kisebb-nagyobb darabjaiból, valamint az ezeket összecementáló kötőanyagból állnak. Jelentőségük abban áll, hogy az eredeti kőzetek és ásványaik a mállás során nem alakultak át, így közvetlen információt kaphatunk a lepusztult kőzetekről. Az egyes törmelékek szemcsenagyságát elsősorban az elszállítódás távolsága határozza meg. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk a koptathatóságot sem, amely a különböző kőzettípusok esetében rendkívül eltérő lehet. Ha a lepusztult anyag kis távolságra jut el eredeti helyétől, a kőzetek csak kevéssé koptatódnak, így szögletes törmelékekből álló breccsa keletkezik. Hosszabb szállítás a törmelékszemcséket már jobban koptatja, alakjuk kerekítődik, méretük egyre csökken. Így alakul ki a konglomerátum, illetve még hosszabb szállítás esetén, ha a szemcsék döntő többsége 2 mm-nél kisebbre kopik, a homokkő. Nagy mennyiségű durvatörmelékes összlet ott rakódik le, ahol a lepusztulás igen nagymértékű. Ilyen környezet például egy magashegység. Egy valamikori hegység kőzeteinek átfogó ismeretéhez a konglomerátumok adják a legtöbb felvilágosítást, hiszen a breccsák csak egy-egy kisebb területről nyújtanak információt, a homokkövek esetében pedig, minthogy elegyrészeik főleg különálló ásványszemcsék, amelyek többféle kőzetből is származhattak, nem mindig tudunk következtetni az eredeti kőzetek összetételére.
