A Kárpát-medence első bauxitleletei
A Kárpát-medence első bauxitleletei
A magyar földtani irodalomban a bauxit első leírását Szabó József 1893-ban kiadott Ásványtan c. munkája tartalmazza, amelyben a szerző külföldi források alapján foglalja össze a bauxitra vonatkozó akkori tudnivalókat. Ezzel körülbelül egyidőben, az erdélyi-középhegységi Királyerdőben a korábban gyenge minőségű vasércként bányászott vörös színű, földes megjelenésű anyagról a nagybányai vegyelemző hivatal munkatársai megállapították, hogy 50%-nyi Al2O3-at tartalmaz. Szontagh Tamás geológus és Mikó Béla bányamérnök ezt követő mintáit a Kolozsvári Egyetem laboratóriumában Fabinyi Rudolf már alumíniumércnek minősítette (a minta alumíniumoxid-tartalma 56%, szíliciumoxid-tartalma mindössze 4–9% volt). A leletekről szóló első szakirodalmi tájékoztatás Szádeczky Kardoss Gyula kolozsvári geológusprofesszor nevéhez fűződik, aki 1904-ben a Magyar Királyi Földtani Intézet megbízásából részletes földtani felvételt végzett a Királyerdőben. Megállapításait 1905-ben a Földtani Közlönyben, A Bihar hegység alumíniumérceiről című tanulmányában foglalta össze. Munkáját nemcsak itthon, de Európa-szerte is érdeklődéssel forgatta a szakma. A bányaipar a felfedezésre szinte azonnal reagált: Jádvölgyi Alumíniumbánya Társulat néven már 1904-ben megalakult az első magyar bauxitbányászati vállalkozás, majd a Vaskoh Vidéki Alumínium Bánya Társulat, maga a kitermelés azonban csak 1915-ben indult meg. Az első világháború után a németek számára ellehetetlenült az addig Franciaországból akadálytalanul érkező bauxit-import, s ezt helyettesítendő, érdeklődni kezdtek szövetségeseik potenciális nyersanyagkincse után. A német érdekeltségű termelés az Erdélyi-középhegységben, Kalota, Várfancsika, Barátka, Jádremete és Vaskoh területén folyt.
A legfontosabb bauxitásványok és kémiai összetételük
Az I. világháborút követően egyebek közt az első magyar bauxitlelőhelyeket is Romániához csatolták. Az ásványkincseitől megfosztott csonka Magyarország területén 1919-ben egy lelkes erdélyi bányamérnök, Balás Jenő – királyerdei tapasztalataira támaszkodva – a Vértes hegységben kezdett kutatni bauxit után. Kutatásaihoz a földtani alapadatokat Taeger Henrik 1909-ben publikált geológiai térképe szolgáltatta. Balás Jenő erőfeszítéseit siker koronázta: 1920. január 10-én a budapesti bányakapitányságon bejelenthette gánti ún. zártkutatmányát. Ugyanez év áprilisában Stürmer József a Déli-Bakonyban Halimba-Taliándörögd térségében jegyeztetett be zártkutatmányt. A Bakony és Vértes hegység zártkutatmányi körökkel biztosított bauxiterületeinek nyersanyag-perspektíváit a Földtani Intézet részéről Telegdi Roth Károly geológus (később egyetemi tanár) értékelte. Az ő szakvéleménye és irányítása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy rövidesen felfedezték Zirc közelében az alsóperepusztai, Sümeg közelében a nyirádi bauxitlelőhelyeket is. A nagyüzemi méretű bauxitbányászkodás 1926-ban, az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt. (ALUÉRC) égisze alatt Gánton indult be. Noha Gánton rövid megszakításokkal egészen a 80-as évek elejéig folyt a kitermelés, a hangsúly már a harmincas években a Bakony hegységi előfordulásokra helyeződött át. A londoni Mining Magazin 1936-os készlet-kimutatása szerint az akkor a világranglista második helyén álló Magyarország összesen 150 millió tonnányi ismert bauxitvagyonából 140 millió tonna a bakonyi lelőhelyeken volt található, s mindössze 10 millió tonnányira becsülték a gánti bauxitvagyont. Az azóta máshol, főleg trópusi országokban feltárt bauxitkészletek ma a világon a 21., Európában a 4. helyre sorolják Magyarországot.
