A kárpát-pannon térség bauxitelőfordulásai
A kárpát-pannon térség bauxitelőfordulásai
A Kárpátokon belül gazdaságilag jelentős előfordulások csak a Dunántúli-középhegységben és az Erdélyi-középhegységben (Bihar, Királyerdő, Hátszegi-medence) vannak. Kisebb indikációkat ismerünk a Villányi-hegységből (Nagyharsány), Gömörből (Somodi [Drienovce]) és a Sztrázsó-hegységből (Hegyesmajtény [Mojtin]). A telepek képződése a kréta-eocén idejére esik, de nem egyidősek: négy többé-kevésbé jól elkülönülő rétegtani szintbe sorolhatók. A legidősebbek a kréta elején (a berriasi koszakban) bekövetkezett szárazulattá válást rögzítik. Ezt követően az albai korszakban, a turon-szenonban, majd az óharmadidőszak elején, a középső-eocénnal bezárólag ismerünk bauxittelepeket.
Kavicsos-pizoidos szövetű középső-kréta bauxit a Bakonyból, Alsóperéről
Mind között a legidősebbek a földtanilag egyazon övezethez tartozó villányi és királyerdői alsó-kréta bauxitok, amelyek felső-jura (oxfordi-titon korú) mészkő karsztos töbreibe települnek s alsó-kréta (berriasi) mészkő fedi őket. Fő ásványuk a böhmit és a diaszpor, vasásványaik között a hematit és goethit mellett jelentős mennyiségben találunk kloritot is. A villányi Nagyharsányban a II. világháború óta nem folyik termelés, a királyerdői telepeket azonban a legutóbbi időkig művelték. A bauxittestek felszínközelben települnek, de kis méretűek (50–100 x 20–40 m), vastagságuk 2–5 m, legfeljebb 20 m. A bihari bauxit különlegessége a Cornet bányahelyen 1977-ben talált dinoszauruszcsigolya-lelet (lásd az Ősmaradványok című fejezetben), amely igen nagy ritkaságnak számít, minthogy a bauxitos üledékképződés fizikai-kémiai körülményei általában nem kedveznek sem a növényi, sem az állati maradványok fosszilizálódásának.
A halimbai kréta időszaki bauxittelep földtani szelvénye. Jól megfigyelhető a telep rétegszerű megjelenése, a feküt alkotó triász kőzetek enyhén karsztos felszíne, valamint fölötte a felső-kréta fedőüledékben megjelenő kőszenes összlet, amely a szárazulati eseményt követő lassú tengerelöntés során jött létre (a Bauxitkutató Vállalat ábrája)
Az iharkúti kréta időszaki bauxittelep földtani szelvénye. A bauxit a fekü triász dolomit törésekkel felszabdalt felszínén kialakult 60–90 méter mély karsztos töbröket, illetve árkokat tölti ki (a Bauxitkutató Vállalat ábrája)
A Kréta középről (albai korszak) ismert telepek nagy része a Dunántúli-középhegységben, a Bakonyban található Zirc, Alsópere, Olaszfalu, Tés, Úrkút és Halimba térségében. Kisebb, indikáció értékű előfordulás ismert a Hátszegi-medencéből is (Déli-Kárpátok). Jelenleg egyik lelőhelyen sem folyik kifejezetten az albai bauxitra irányuló bányászkodás. A bakonyi albai bauxit felső-triász Dachsteini mészkő karsztos töbreibe települ, és édesvízi, csökkentsósvízi, majd fokozatosan tengerivé váló agyagos-meszes rétegösszlet, a Tési agyagmárga fedi le, jelezvén, hogy a bauxitképződéssel járó szárazulati időszaknak tengerelöntés vetett végett. Legjelentősebb előfordulása az alsóperei rétegszerű telep volt, amelyet a II. világháború alatt lényegében kitermeltek.
Gazdaságilag sokkal jelentősebbek a felső-kréta bauxitok. Az Északi-Bakonyban Iharkút, a Déli-Bakonyban pedig Halimba a két ma is művelés alatt álló telepcsoport. Ezen kívül a mélyfúrások kisebb indikáció-értékű előfordulásokat jeleztek a Nyirádi-medencében is.
A Fenyőfő-II. számú bauxittelep földtani szelvénye. A bauxit 40 méter mély, lépcsős-árkos süllyedéket tölt ki, amely a fekü triász képződmény tektonikus eredetű összetöredezésével alakult ki (a Bauxitkutató Vállalat ábrája)
Az Iharkút környéki telepek keskeny, helyenként alig 15–20 m széles, de nagyon mély (50–90 m-es) töbröket, illetve kanyonszerű karsztos mélyedéseket töltöttek ki. A karsztos képződmény felső-triász dolomit, ez szolgál a bauxittelepek aljzatául. A fedőben szürke-vörös-tarka, homokos-agyagos, ritkábban kőszénnyomokat is tartalmazó képződményeket találunk. Ezekből arra lehet következtetni, hogy Iharkúton a bauxitképződést még a felső-kréta folyamán folyóvízi üledékek lerakódása váltotta fel. A bauxit nagy részét a 90-es évek elejére kitermelték. Rendkívül jó minőségű volt: 55–62% Al2O3-tartalmához gyakorta csupán 1% alatti kovasavtartalom társult.
A halimbai telep merőben más jellegű: nagyméretű, mintegy 1,5 km átmérőjű, de alig 10–12 m vastagságú rétegszerű testet alkot, amelynek minősége csak kivételes esetben (egy-egy kisebb alapterületű, a rétegszerű telep alatt megbúvó mélyebb töbörben) éri el az iharkúti bauxit minőségét. Az egykori karsztos poljét kitöltő telep feküjében felső-triász mészkövet és dolomitot találunk, fedője törmelékes (homokos-agyagos) folyóvízi rétegsorral, illetve kőszéntelepes összlettel indul, jelezvén, hogy a bauxitképződés végét jelentő tenger-előrenyomulás (transzgresszió) itt az egykori polje területének lassú elmocsarasodásával kezdődött, s ennek eredményeként kőszénláp alakult ki.
A Nyirád környéki felső-kréta bauxitindikációk, az iharkúti bauxithoz hasonlóan, felső-triász dolomit karsztos töbreiben települnek; fedőjükben felső-kréta zátonymészkövet találunk.
Az Erdélyi-középhegységben a Bihar hegység déli részén, Aranyosszohodol (Sohodol) környékén ismerünk kisebb, a felső-krétába sorolt bauxitindikációt. Az érc sekély vagy közepes mélységű töbröket tölt ki, feküje paleozoikumi márvány, fedője felső-kréta meszes, márgás rétegösszlet.
A magyarországi bauxittelepek túlnyomó többsége az eocénba sorolható. E bauxitszint pontos kora ugyanakkor csak egyetlen lelőhelyen, Csabpusztán (Déli-Bakony) állapítható meg biztonsággal. A csabpusztai bauxit a felső-kréta zátonymészkő karsztos felszínére települ, fedőjében pedig a középső-eocén legelején előrenyomuló tengerből lerakódott agyagos, homokos, márgás, felfelé egyre meszesebbé váló rétegsort találunk. A többi, eocénnak tartott telep bauxitja felső-triász dolomitra vagy mészkőre települ, s középső- vagy felső-eocén rétegek fedik be őket. Eocén koruk csak igen részletes ásvány-kőzettani vizsgálatok alapján valószínűsíthető. Ebbe a csoportba tartoznak Bakonyoszlop-Dudar-Fenyőfő, Iszkaszentgyörgy-Kincsesbánya, Gánt, Nagyegyháza-Csordakút-Mány, a Nyirád-Halimba környéki előfordulások egy része, valamint a Nyugati-Cserhát mészkőrögeinek területén, Vác közelében Nézsa bauxittelepei. Az eocén telepek többsége közepes mélységű töbrökben vagy aszimmetrikus, árokszerű mélyedésekben települ. Kivételt képeznek Fenyőfő nagymélységű „tektonikus árkokat” kitöltő, az iharkútihoz hasonló vastagságú bauxittelepei, valamint a Kincsesbánya környéki és a gánti, nagykiterjedésű, 10–12 m vastagságú, rétegszerű telepek. Különleges helyet foglal el az eocén telepek között a nagyegyháza-csordakút-mányi lelőhely, ahol a középső-eocén törmelékes összlet alatt, illetve benne három szintben bauxit, felette pedig jó minőségű barnakőszén vált ismertté. Eocén bauxitjaink legfiatalabbika a mára teljesen kitermelt nézsai telep, ahol a felső-triász mészkő karsztos töbreit kitöltő bauxitot felső-eocén transzgressziós sorozat fedte le.
A gánti Bagoly-hegy eocén bauxitjának külfejtése. Az alul lévő sárgásvörös-tarka bauxit fölött jól láthatók a lassú tengerelöntés okozta elmocsarasodás során képződött, szürkés-fekete kőszenes rétegek, még följebb pedig a valódi tengeri környezetben lerakódott sárgás színű eocén mészkőrétegek
Az eocéntól napjainkig eltelt idő alatt a korábban képződött és lefedődött bauxitok egy része a szerkezeti mozgások folytán kiemelkedett, lepusztult, s vagy teljesen megsemmisült, vagy maradványai hosszabb-rövidebb áthalmozódás után ismét lerakódtak, s fiatalabb üledékekkel fedődtek le. Ilyen „másodlagos” helyzetben lévő, s az áthalmozódás következtében leromlott minőségű bauxittelepeket, -teleproncsokat ismerünk oligocén fedőüledékek alatt Bicske térségében (Óbarok, Újbarok környékén), valamint számos helyen a Pilisben, sőt a Budai-hegységben is, például a budakeszi szanatórium, vagy a Hunyadorom közelében, ahol felszínen vagy pleisztocén fedőrétegek alatt találjuk meg előfordulásaikat.
