Ércbányászat a római kor óta
Ércbányászat a római kor óta
A Kárpát-medencében a bronz- és vaskori, szórványos bányászkodást követően (pl. a Kőszegi-hegységi Szent Vid-hegyen a környék rézércéből bronzeszközöket készítettek) a római korban indult meg igazán – felszíni érckibúvásokon – a nemesfém- és vasércbányászat (Erdélyi-érchegység: Verespatak [Roşia Montană], Szörényi-érchegység: Vaskő [Ocna de Fier]). A nemesfémeket pénzérmék veréséhez és ékszerkészítésére, míg a vasércet nyilak, sisakok, lándzsák és szerszámok előállítására használták. A Fejér Codex Diploma Hungariae I. szerint Szent István király 20 vasásót adományozott a pécsváradi apátságnak, hogy a „Monte Ferreo”-n található ércet kitermeljék. A honfoglalás után a nemesfémbányászat és a hozzá kapcsolódó pénzverés királyi előjog lett, ami már a tatárjárás előtt és azután is jelentős jövedelmet biztosított az államkincstárnak. A középkori színesércbányászatban a 12. századtól a szepes-gömöri (Rozsnyó) és erdélyi (Vajdahunyad) vasérc, majd a 14. századtól a besztercebányai rézérc évi több ezer tonnás kitermelése európai jelentőségűvé vált. A nemesfémbányászat a 13. század második felétől indult ugrásszerű fejlődésnek; az alsó- és felső-magyarországi, valamint erdélyi lelőhelyek az akkori európai aranytermelés egyharmadát (2,5 t/év) és ezüsttermelésének egynegyedét (10 t/év) adták. Akkoriban a felszínközeli ún. oxidációs és cementációs öv telepeit művelték. A korabeli lelőhelyek legjobbjai közé tartozott a királyi bányavárosi címet kapott „aranygombos” Telkibánya és az ezüst- és rézérctermelést folytató Rudabánya. Az ércek felszíni és kisaknás (ún. horpás) fejtése után a középkor második felében egyre inkább a föld alatti, tárós művelésre tértek át. S bár Amerika felfedezésével a kárpát-medencei ércbányák európai jelentősége visszaesett, továbbra is fontos állami bevételi forrást jelentettek. A 17-18. század fordulóján az évi aranytermelés 5 t, az ezüsttermelés 25–30 t, a rézfémtermelés 500–600 t fém volt. A rendszeres érckutatás a Kárpát-medencében a 18. század második felében indult meg, majd a 19. század vége felé elterjedt a nagyüzemi méretű külfejtéses és a föld alatti bányászat (Rudabánya, Ötösbánya [Rudnany], Gölnicbánya [Gelnica], Alsósajó [Nizná Slana]). Ebben az időben tárták fel a régi nemesfém-lelőhelyek mélyebb szintjeit (Selmecbánya [Branská Štiavnica], Körmöcbánya [Kremnica], Felsőbánya [Baia Sprie], Aranyosbánya [Baia de Arieş], Nagyág [Săcărâmb], Zalatna [Zlatna], Abrudbánya [Abrud]), s ekkor nőtt meg ugrásszerűen a színesfémérc-termelés is (Recsk–Lahóca-hegy, Gyöngyösoroszi, Rozsnyó [Rožňava], Herzsabánya [Herja], Kapnikbánya [Cavnic], Balánbánya [Balăn]).
Magyarország nemesfém-, színesfém- és kősóbányái a 11–15. században
A 20. század első felében a felszínközeli telepek szinte teljesen kimerültek, így az ércbányászat a mélyebb (5–600 m mélységű) szintek felé tolódott el. A nyersanyagkutatás a 20. század második felében érte el csúcspontját, amikor a korszerűbb módszerek segítségével a rejtett telepeket, illetve a régi középkori bányák mélységi forrásait is sikerült megismerni. Ennek eredményeképpen új metaszomatikus–szkarnos, valamint porfiros rézérctelepeket tártak fel (recski mélyszint, Selmecbánya, Déva [Deva], Rosia-Poeni, Újmoldva [Moldova Nouă]). Az üledékes érctelepek közül a két világháború között vonták komolyabb művelésbe a mangánérctelepeket (Úrkút, Eplény); az 1950-es évektől az uránérckutatás eredményeképpen Pécs–Kővágószőlős megkutatása és művelésbe vonása volt a legjelentősebb. Ezzel egyidőben a „hadigazdálkodás” keretében több kis felszínközeli és néhány mély ércbányában is megindult a kitermelés (zengővárkonyi, tornaszentandrási és martonyi vasérc, szabadbattyáni ólomérc, pátka–kőrakáshegyi és pátka-szűzvári ólom-cinkérc, pákozdi fluorit). A tervgazdálkodásról a gazdaságos bányászatra való fokozatos áttérés jegyében már az 1980-as évek elejétől kezdve sorra bezártak a részlegesen kimerült ércbányák (recsk-lahócai rézérc-, rudabányai vasérc-, gyöngyösoroszi ólom-cinkércbánya). Az új gazdasági szemléletnek tudható be az is, hogy nem kezdték meg a recski megkutatott mélyszint színesfémérctelepének kitermelését. 1991-től a térség országaiban – a koncessziós érckutatási és bányászati feltételek kialakulásával – elsősorban a nemesfémércek iránt nőtt meg a külföldi tőke érdeklődése.
Rudabánya város 14. századi pecsétnyomója
