Felszínalatti vízkészleteink védettsége
Felszínalatti vízkészleteink védettsége
A pleisztocén-pliocén üledékes összletben lévő fő vízadó képződményeket a Pannon-medence nagy részén 50–100 m-t meghaladó vastagságú agyagos, homokos fedőösszlet takarja, amelyen keresztül általában 100 évnél hamarabb nem tud átjutni egy vízrészecske, így a vízadót megvédi a felszíni eredetű szennyeződésektől. A függőleges szivárgási sebességek a viszonylag kevés csapadék miatt jelentősen kisebbek, mint a lehetséges maximum. A peremi területeken – ahol a vízadó rétegek a felszínt, illetve a sekély, jó vízvezető zónát ferdén metszik – védettség szempontjából rosszabb a helyzet, s védtelennek tekinthetők a csak vékony (talaj-) réteggel fedett kavicsteraszok is. A parti szűrésű vízadó képződmények természetesen a folyó oldaláról is sérülékenynek tekintendők. A mezozoikumi karbonátos kőzetek felszíni kibúvásai teljesen védtelenek, ott viszont, ahol ezeket néhányszor 10 m vastag finomszemű fedőréteg takarja, lényegesen kedvezőbb a helyzet.
A felszíni szennyeződésekkel szembeni védettség az adott földtani, hidrológiai és hidraulikai viszonyoktól függ. Ez utóbbiakat a vízkivételek jelentősen módosítják: a veszélyeztetettség az általuk előidézett vízszint-süllyedéssel (depresszióval) arányosan növekszik.
)
A települések fesorolása a felszínalatti vizek védelme szempontjából (1996. évi helyzet)
